A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Öröklött sebeink

Hogyan lehetséges az, hogy a fiatal feleség sírva fakad egyetlen hangos, indulatos szótól, ami nem is neki szól, csak mondjuk egy, a konyhába beszálló darázsnak? A férj agresszív csapkodása úgy éri, mintha ő lenne életveszélyben, holott a férje soha nem bántotta sem tettel, sem szóval.

Fotó: Shutterstock.com

Folytathatnánk, hogy ez a feleség a gyerekkorát is békében élte, az édesanyja egyedül nevelte, és soha nem kiabált vele, sosem bántotta. És mégis. Az agresszió akár a tévéből, akár egy utcai veszekedésből ér el hozzá, olyan mélyen érinti, mintha őt akarnák bántani.

Mintha velem történne

Minden családban elhangzott már egy-egy vita során az a mondat, hogy: „Ne a gyerek előtt”! Valóban nem szerencsés, ha egy kisgyermek tanúja egy olyan helyzetnek, ahol szüleit nem a megszokott harmóniában látja, mert úgy érezheti, ha egymást nem szeretik, akkor őt sem, és vége a világnak. A gyomra görcsbe rándul, fél, retteg, szeretne elbújni: a stressz jeleit mutatja.

Mindezektől a helyzetektől talán megvédhetjük, de van, amitől sokkal nehezebb. A saját feldolgozatlan traumáink – hiába tartjuk titokban – a jelen pillanatig kihatnak érzelmeinkre, viselkedésünkre, reakcióinkra, és ezek hasonló érzelmi megrázkódtatást okozhatnak a gyermekben, mint amit mi éltünk át, amikor a trauma megtörtént.

A múlt hegei…

A fiatal feleség, Andrea, aki retteg az erőszaktól, édesanyja méhében volt még, amikor az asszony anyaotthonba menekült brutális, alkoholista férje elől. Andrea sosem látta az apját, és csak felnőttként hallott édesanyja áldozati szerepéről. De már jóval azelőtt is rettegéssel töltötte el az erőszak minden formája. Hogyan lehetséges, hogy a békés gyerekkorban élő kislány felnőttként visszahúzódóvá, önbizalom-hiányossá vált, holott nem érte bántódás a gyerekkorában?

Fotó: Shutterstock.com

A feldolgozatlan érzés nem múlik el

Békés Vera pszichológus – A trauma öröksége című publikációjában úgy írja: „amikor valakit trauma ér, a félelem lecsillapodása után legtöbbször bűntudatot vagy szégyent érez”. Önmagát vádolja a történtekért, vagy úgy gondolja, mások talán elítélnék, hogy rossz döntéseket hozott, hogy másként kellett volna cselekednie, vagy hogy ő idézte elő viselkedésével a másik agresszióját. Emiatt aztán elszigetelődik, nem beszél senkivel a történtekről, így hosszú távon is rögzülnek benne a negatív érzések és gondolatok, nem tudja helyére tenni a történteket, nem tud továbblépni rajtuk.

A pszichológus szerint a feldolgozatlan érzések attól még, hogy nem beszélünk róluk, és nem gondolunk rájuk, nem tűnnek el, hanem továbbra is kihatnak életünkre. A szülő érzései, önértékelése, félelmei megmutatkoznak abban, ahogyan a gyerekéhez viszonyul, ahogy reagál arra, ha a gyerek valami rosszat csinál. A gyerekek szivacsként képesek magukba szívni szüleik érzelmeit és kimondott vagy kimondatlan üzeneteit. Tehát a feldolgozatlan, kimondatlan érzéseket megörökli a következő generáció.

Mi fáj?

Békés Vera szerint nagyon fontos, hogy merjünk beszélni – akár egy szakembernek – a minket ért traumákról, mert csak így tudunk megszabadulni a hatásuktól, és nem továbbörökíteni azokat. A trauma csak addig tudja kifejteni hatását, amíg nem foglalkozunk vele, nem dolgozzuk át.

De ha nem menekülünk, hanem szembenézünk vele, nem kísért tovább. Az emlék megszűnik rejtett zárványként, bűntudattal és szégyennel körülvett titokként létezni, és egyik lesz fontos emlékeinknek, melyek formáltak bennünket.  
(Ajánlott irodalom: Békés Vera – Trauma és narratíva; Ad Librum Kiadó, 2012)

Fotó: Shutterstock.com

 Brigitta: Anyám gyerekkori traumája tönkretette két kapcsolatomat!

„Mára már a harmadik férjemmel élek. Az első házasságomban, huszonnégy évesen szültem a lányomat, Pannát. Édesanyám egyik látogatása során látni vélte, hogy a férjem illetlen helyen érintette meg a gyereket. Nagyon összevesztünk, kikértem magamnak ezt a vádat, és körömszakadtáig védtem a gyerek édesapját, de anyám váltig ragaszkodott az igazához. Nem hittem neki, a házasságunk mégis megromlott ezután, mert valahogy iszonyodni kezdtem a férjemtől. Elváltam.

Két év múlva megismertem a második férjemet, boldogan éltünk. Míg úgy másfél év múlva édesanyám egy látogatása során ismét látni vélte, amit régen, de most még szörnyűbb dolgokat mondott. Ez a kapcsolatom is ráment erre a szörnyű vádra, elhidegültünk.

Három év magány után megint megismertem valakit, összeházasodtunk. Elköltöztünk egy másik városba, és megfogadtam, anyámat sosem hívom meg vendégségbe, majd én meglátogatom őt Pannival. A múlt nyáron egy hetet töltöttünk anyunál, és egy este, amikor Panni már aludt, kibontottunk egy üveg bort, és hirtelen elmondta, hogy gyerekkorában rendszeresen molesztálta őt a nevelőapja.

Csak ennyit közölt, egy szóval sem többet, aztán megígértette velem, hogy ezt soha, senkinek nem mondom el, mert szörnyen szégyelli. Akkor összeállt a kép: anyám a saját, eltemetett fájdalmát vélte látni az én kapcsolataimban, csak mert féltette Pannit.”

Fotó: Shutterstock.com

Sejtszinten is öröklődik

A trauma biológiai úton is átörökíthető az utódokra. Brian G. Dias és kutatócsoportja az amerikai Emory Egyetemen egereket traumatizált úgy, hogy áramütést adtak nekik, és emellett egy speciális szagot is éreztettek velük. Később ezeknek az egereknek kölykeik születtek, melyek már akkor a stressz jeleit mutatták, ha az említett szagot megérezték, és ez több generáción keresztül kimutatható volt. A tudósok mindezt az epigenetika jelenségével magyarázták, vagyis bizonyos gének ki- és bekapcsolódnak az élmény hatására, ami örökölhetővé teszi a tapasztalatot. 

Gyógyító simogatás

2012-ben, Kanadában Tie Yuan Zhang és munkatársai egy patkánykísérlet során azt tapasztalták, hogy azoknál a kölyköknél, amelyeket gyakrabban nyalogatott az anyjuk, olyan gén ’kapcsolódott be’, amely a stressz ellen védte őket azáltal, hogy beindította a stresszhormon koncentrációját csökkentő fehérje termelését.

Azoknál a kölyköknél viszont, melyeket az anyjuk elhanyagolt, nem kapcsolódott be ez a gén, és stresszmentes környezetben is állandóan feszültek voltak. Az emberekre vonatkoztatva tehát az ölelés, a simogatás megoldást jelenthet a traumás stressz feloldásában.  

Címkék: agresszió, gyerekmolesztálás, szégyen, ne a gyerek előtt, bűntudat, sejtszintű emlékezet, öröklött traumák

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!