Öntörvényű kölök empatikus szülőjét keresi!
Nálunk elmaradt a dackorszak, vagy fel sem tűnt a meglehetősen erős akaratú gyermekem mellett. Mindenesetre a fiam a hatévesek öntudatával érezteti velem: időnként kifejezetten zavarja, hogy beleavatkozom az életvezetésébe.
Régebben még rálegyintettem: Kos jegyű a gyerek, ettől ilyen makacs, ám az utóbbi időben azon kaptam magam, hogy még olyan egyszerű ügyekben is hosszas tárgyalásokat kell folytatnom vele, mint az öltözködés vagy az étkezés.
Szóval elfogadtam: öntörvényű a fiam, ennek minden bájával és zökkenőjével, az utóbbit pedig egyedülálló szülőként hol jobban, hol morcosabban viselem, főként, amikor papagájként ismételgetem a kéréseimet. Kérem vissza a tekintélyemet! – gondolom időnként. Máskor meg örülök, hogy az egyébként szelíd természetű ovisom kiáll az akarata mellett.
Kevesebb akaratcsata, több megértés
„Nem jó, ha egy erős akaratú gyereknek már kiskorban letörjük a szárnyait. Ha túl szűk kereteket teremtünk, később sem lesz erejük rá, hogy a céljaikat megvalósítsák – nyugtat meg Medveczky Kata gyerekpszichológus. – Iskoláskoráig a gyerek megtanulja, hogy működik az, ha valamit szeretne.
Ha van egy kialakított keret vagy rutin, az segít, hogy kevesebb legyen az akaratcsata. Ha a gyerek ismeri a szabályokat, könnyen belátja, hogy várnia kell, mert tudni fogja, mihez igazodjon.”
Kata hangsúlyozza: a szülőnek úgy kell jelen lennie ezekben a helyzetekben, hogy közben figyelembe veszi a gyerek szempontjait, mert a kicsi akkor van jól, ha megértik. Például nem ráparancsolunk, hogy nyomás fürdeni, hanem így fordulunk felé: „Értem, hogy neked nagyon fontos befejezni a legótorony építését, de eljött a fürdés ideje.”
Más hozzájuk a kulcs
„Ha empatikusan szabjuk meg a határokat, akkor érezni fogja, hogy hatással lehet a környezetére – folytatja a pszichológus, majd hozzáfűzi: a kutatások szerint a gyerekek 60-70 százaléka jól tűri a hagyományos nevelést, ám az öntörvényű csemeték érzékenyebben élik meg az őket körülvevő világot. – Ez egyfajta temperamentum, ezért más hozzá a kulcs is. Az öntörvényű gyereknek erős a belső irányítottsága, ha nem törjük le az akaratát, és érzékenyen közelítünk hozzá, akkor nagy eséllyel felnőttként is jól képviseli majd azt, amiben hisz.”
Az önvezérelt gyerekek veszélyeztetve érzik a saját egységüket, ha más akaratának engedelmeskednek. Akkor szeretnek együttműködni, ha választási lehetőséget hagynak számukra.
„Megtalálják a szülő gyenge pontját, és felkínálják a csatákat. Érzékenyek rá, hogy a szülő is kifejezze: tiszteli az akaratukat. Az erőcsatákat úgy kerülhetjük el, ha rutinokat vezetünk be a mindennapokba, miközben megadjuk számukra az autonómiát, az önállóságot. Az öntörvényű gyerekek általában tapasztalati tanulók. Támogatni kell őket a folyamatos élményszerzésben, hiszen azzal csak ellenállást váltunk ki, ha mindig megmondjuk, mit csináljanak.”
Még nincs hozzászólás