Nem jól tanul? Nem a gyerek a hibás!
Ma már szinte minden osztályban akad olyan tanuló, akit valamilyen tárgyból nem kell osztályozni, mert speciális tanulási zavarral él. Míg egy évtizede még a diszlexia is ritkaság volt, ma a részképességzavarok egyre több felmentést vonnak maguk után. Vajon ennyivel butábbak lennének a mai gyerekek?
Amikor a hatéves Kristóf pihenni akar, bekapcsolja a tabletjét, és angolt tanul egy speciális, gyerekeknek kifejlesztett program segítségével. Nővére, a tízéves Lili számára pedig teljesen természetes, hogy a történelemleckéjét a gmailes levelezőfiókra kapja a tanárnőjétől, és persze így is küldi vissza a feladatokat.
Tizenkét éves bátyjuk, András eközben zenét tölt le az édesanyja mobiljára, akinek magának amúgy fogalma sincs róla, hogy is kellene ezt csinálni. Mindhárman a Z generáció tagjai. Több időt töltenek otthon, a négy fal között, mint a szüleik annak idején. Nem mintha a család nem járna kirándulni, állatkertbe vagy sportolni, csakhogy – a mai gyerekek többségéhez hasonlóan – suli után ők nem a játszótérre mennek, hanem haza.
Mert az otthon nem az unalom helye, hanem az igazi izgalmaké. Az internet olyan ablakot nyit a világra, ami számukra valóságosabb, mint ami körülveszi őket. A net a szórakozás kifogyhatatlan forrása: zenét, filmeket, játékokat, barátokat találnak rajta. Minden és mindenki ott van a képernyő mögött, és nem számít a távolság. Tökéletesen képben vannak az új trendeket illetően, és bármi kérdésünk van a géppel kapcsolatban, biztosan tudják a választ. Merthogy nem buták. Az iskolában mégis sok a baj velük.
Elfuserált nemzedék?
Amint beülnek a padba, unatkozni kezdenek. Nem a feladatokat unják, mert azokkal még fel lehet kelteni az érdeklődésüket, de arra már nehezen koncentrálnak, amikor a tanár csak áll a tábla előtt, és magyaráz. Ez őket, akik ahhoz szoktak, hogy minden színes, zenés, csillogó és pörgős, már nem köti le. Nem tudnak összpontosítani, feleslegesnek tartják az adatok bemagolását, és ha leckét kapnak, simán bemásolják a wikipédia odaillő szócikkeit.
Náluk jobban már csak a tanárok szenvednek, mert azt mondják, ezek a mai gyerekek nem tudnak koncentrálni, ronda a kézírásuk, nincs egy önálló gondolatuk és mindent a netről vadásznak le. Eszükben sincs memoritereket magolni, évszámokat megjegyezni, és közben mindegyik arra hivatkozik, hogy „diszes”. Diszgráfiás, diszkalkuliás, diszlexiás. Felmentés tornából, matekból, nyelvből – ahelyett, hogy keményen nekilátnának tanulni.
A bűnös a számítógép, a mobiltelefon, és a tablet – mondják sokan. Egész nap ezeket a kütyüket nyomogatják a gyerekek, így nem csoda, hogy ellustul a lábuk, a kezük és az agyuk is. Ám a szakértő szerint nem itt kell keresni a bűnöst.
„Azt, hogy a folyamatos képernyőbámulás megzavarhatja a gyerekek fejlődését, már régóta tudják a szakemberek, hiszen, különösen kisgyerekkorban, a mozgástól veszi el az időt. Márpedig a sokféle, változatos mozgás alapvető fontosságú az agy fejlődéséhez – magyarázza Nagy Brigitta gyermekpszichológus. – De a tévézés, a városi lét, a szülők túlterheltsége, és a gyerekcsapatok felbomlása – ahol a szabad játék keretében a nagyobbak példáját követve észrevétlenül ügyesedtek a kicsik is – régóta ismert gond. Mindez mégsem magyarázza meg, miért lett az elmúlt évtizedben egyre több a tanulási zavarral küszködő gyerek.
Merthogy a számok azt mutatják, a gyerekek közel 30 százaléka küzd kisebb-nagyobb tanulási részképességzavarral. Ez a szám óriási, ezért érdemesebb inkább egy másik oldalról megközelíteni a kérdést, és nem azt keresni, mi a hiba a gyerekben – hanem mi a hiba abban a rendszerben, aminek ennyien nem tudnak megfelelni!”
Az iskolának kellene megváltoznia!
„Tetszik, vagy sem, átalakult a világ körülöttünk – folytatja szakértőnk. – Az iskola azonban olyan, mint egy időkapszula: nem sokat változott. A tanórák többsége ugyanúgy zajlik, mint száz évvel korábban: nyisd ki a könyved, olvassuk el a leckét, csináljuk meg a feladatokat. Ez pedig a mai gyerekek számára, akik élménydús. szórakoztató játékokon cseperedtek, ma már kevés.”
A Z generáció számára minden játék volt, és így is szeretnének tanulni. Állandó kihívásokat kérnek, egyszerűen megfogalmazott célokat, azonnali visszajelzést, hogy sikerült-e jól válaszolniuk. Az összes online oktatóprogram így működik, így ezt várják az osztályteremben is. Ehhez képest ülni, és hallgatni, hogy a padszomszéd hogyan olvassa fel a leckét, idegőrlően unalmas a számukra.
A világ átalakul: becslések szerint a mai általános iskolások 65 százaléka olyan munkakörben fog dolgozni, ami ma még nem is létezik. Erre a szédületes változásra pedig az iskolában nem a hagyományos módszerekkel, hanem célirányos fejlesztéssel lehet felkészíteni a gyerekeket. Mert bármilyen okos és ügyes ez a korosztály, vannak dolgok, amikben nagyon is elkelne az iskolai irányítás.
Elsősorban több mozgásra lenne szükségük. A sport, a csapatjátékok, a tánc kaphatnak még a mostaninál is nagyobb szerepet az iskolában – épp azért, mert ezek nemcsak az izmokat, de az agyat is fejlesztik, olyan idegpályákat mozgatva meg, amelyek aztán az írás, olvasás elsajátítását is megkönnyítik. De fontos lenne kritikai gondolkodásra is nevelni őket – hiszen ez az a generáció, amelyik minden eddiginél több információval szembesül élete során, viszont fogalma sincs róla, hogyan kellene rendszerezni, értelmezni, szűrni az áradó adatokat.
Arra kellene bátorítani őket, hogy találják meg, miben tudják a legjobban kifejezni önmagukat. És ez nem biztos, hogy a fogalmazás lesz: lehet, hogy videoklipet forgatnak, képregényt rajzolnak vagy Power Point prezentációt állítanak össze a tanultakról. És akkor kiderül: nincs is velük semmi baj, meg tudnak ők tanulni bármit. Csak egy kicsit másként.
Még nincs hozzászólás