Mit kérsz karira?
– Hogy érted, hogy mit kérek? – kérdezte a hatéves lányom. – Hát nem a Jézuska hozza az ajándékokat? – Dehogynem – mondtam –, csak meg kéne írnunk neki a levelet, hogy egészen biztosan azt hozza, amit szeretnél. – Miért, hát mégsem tud mindent? – De, de, tud, csak ilyenkor annyi gyerek fejébe kell belenéznie, félek, hogy valamit összekever vagy kifelejt.
Gyanakodva nézett rám. Ez a gyanakvása már előző évben elkezdődött, amikor az óvodai Mikulás vattaarca mögött felfedezte a Novák Ricsi nagypapáját.
Novák Ricsi nagypapájának volt egy jellegzetes, rettenetes szemölcse a szemöldöke tövében. Hiába ragasztották le azt is vattával, a szemölcs kikandikált, Lili pedig összeomlott.
Nincs is Mikulás! Illúzióvesztett lett, egy ötéves nihilista.
Próbáltuk visszavarázsolni neki a csodákat. Amikor eljött az otthoni Mikulás napja, kitettük a párkányra a bögre tejet és a süteményt. De Lilit nem lehetett elcsalni az ablaktól, fellibbentette a függönyt, és lesett ki a hideg sötétbe rendületlenül.
Látni akarta a Mikulást, az igazit. Mert, ugye, a Novák Ricsi nagypapája csak helyettes volt, mivel az igazinak, aki minden gyerekhez elmegy, az óvodákra már nem jut ideje. Ezt igazán be lehetett látni.
Szóval vártuk a Mikulást. De nem jött, mert Lili nem mozdult az ablakból. El kellett onnan csalni valahogy. Zörögtünk a másik oldalon. Odarohant.
És mire visszaállt a saját ablakába, a férjemnek sikerült kiinni a tejet, eltüntetni a sütit és elhelyezni az ajándékokat.
Lili újra boldog volt.
A következő évben is óvtuk a csodákat, el ne illanjanak. Mert kellettek még nagyon. Hiába mondta a tanító néni, hogy csak a buta óvodások hisznek a Jézuskában. Lili hitt, hinni akart.
– Szerintem írjuk meg Jézuskánk azt a levelet – mondtam. – Te diktálod, én leírom, aztán le is rajzolhatnád, pontosan miket szeretnél. Örülne egy szép rajznak.
– Gondolod? – ráncolta a homlokát. – De hogy jut el hozzá a levél? – Borítékba tesszük, megcímezzük, Jézuska, Mennyország, és feladjuk a postán. Ilyenkor karácsonykor az angyalok is segítenek kézbesíteni, mert a postás bácsik nem bírnák a tempót.
– Értem – mondta, és szaladt is papírért, színes ceruzáért. És diktált. – Kedves Jézuska, kérek szépen egy balerina Barbie-t magamnak, egy nagy plüssmackót apának, anyának pedig azt a szép kék köntöst, amit úgy megcsodált a kirakatban. Köszönöm.
Két hét múlva zokogva állt a konyhában. Hogy sajnos túl kíváncsi volt, és kutakodni kezdett, és megtalálta az ajándékokat az ágyneműs szekrényben.
A babát, a mackót, a köntöst, mindent. Árcédulákkal. És nincs is Jézuska. És szégyelljük magunkat, hogy becsaptuk.
Pár perc múlva aztán az ölünkbe mászott, és közölte: nyilván megkért minket a Jézuska, hogy vegyük meg helyette az ajándékokat, mert igazán be lehet látni, hogy ilyenkor karácsonytájt semmire sincs ideje.
Még nincs hozzászólás