Mit fogadunk meg az új évre?
Hát igen, valamit tényleg illene megfogadni.
Mert, ugye, az újévi fogadkozás a jobbulás szándékával történik, és mindig kegyetlen önvizsgálat előzi meg. Be is vallom akkor most mindenki színe előtt: tavaly is kiderült, hogy nem vagyok tökéletes. Nincs ezen mit szégyellni, vagyis van, de mit csináljak, ha egyszer ez az igazság.
Ráadásul nem is csak egyetlen dologban nem vagyok, hanem egy sor mindenfélében, tehát én úgy szoktam kezdeni ezt az év végi önvizsgálat dolgot, hogy kitűzöm a napot és órát, amikor is majd magamba zuhanok egy papírral és egy tollal, és listát írok.
Azt fogom írni legfelülre: TÖKÉLETLENSÉGEIM ÉS FOGADALMAIM HOSSZÚ SORA.
És aztán nézegetem a címet, el-elmélázok rajta, elolvasom elölről, hátulról, és várom az ihletet. És miközben várom, öt-hat vízszintesen karistolós mozdulattal kihúzom azt a szót, hogy HOSSZÚ, mert annyira őszinte akarok lenni, de annyira, hogy kicsit sem akarom magamat befolyásolni előre, még abban sem, hogy hosszú legyen-e vagy rövid.
Na most. Tovább nézem a papírt, és elborzadok a slendriánságomon, hogy csak úgy kihúztam valamit a közepéből, hogy néz már ez ki. És megyek, keresek egy másik papírt. Egy tiszta lapot.
És miközben keresgélek, kicsit még heherészek is hozzá, hogy tiszta lap, mert ugye, január, új év, tiszta lap, értjük, ugye.
Aztán, mivel heherészésen kapom magam, hirtelen elkomolyodom, még a szemöldököm is összevonom majd, és azt dünnyögöm félhangosan, hogy ejnye-bejnye, Bernadett, tessék, máris itt az első tökéletlenséged, hogy semmit nem tudsz komolyan venni.
És fel is fogom írni a lista tetejére, hogy MEG KELL KOMOLYODNOM. És ezután rémesen komolyan fogom folytatni, könyörtelenül és kíméletlenül, és csak agyalok és agyalok, és kínzom magam, és akkor valami kisördög azt súgja majd a fejemben, hogy minek kínzod magad, te hülye.
És máris meglesz a második dolog, amiben változnom kell, hogy ne kínozzam magam, hanem inkább SZERESSEM, méghozzá pont olyannak, amilyen vagyok. És ezen egy kicsit meg is fogok hatódni valószínűleg, mert nincs is szebb, mint a szeretet.
És elkezdek sokkal engedékenyebb lenni magammal, annyira, hogy felpattanok, és előkeresem inkább a tavalyi listát, amin már úgyis ott sorakozik minden tökéletlenségem.
És szépen elolvasom a borzalmak hosszú-hosszú sorát, meg az alján a dátumot is, és megdöbbenek látván, hogy már 17 éve ugyanazt a listát kapom elő.
Először reménnyel telve, hátha sikerült valamiben változtatnom az elmúlt év alatt, aztán beletörődőn, rezignáltan, megadón. Hogy ez van. Ez vagyok én, ez a vérlázítóan tökéletlen, aki képes minden évben megfogadni ugyanazt, miközben pontosan tudja, hogy úgysem tartja be.
Tehát akkor most ünnepélyesen NEM fogadom meg, hogy soha többé nem fogadok meg semmit, még ezt sem.
Még nincs hozzászólás