A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Misi mosolya

„A szerénység a legfontosabb.” Nem, ez nem egy PR-mondat a tizenegy éves Boros Misitől, aki Magyarország első komolyzenei tehetségkutató televíziós versenye, a Virtuózok korcsoportgyőztese a kicsiknél. Ő tényleg így gondolja. És aki végignézte a versenyt, láthatta, hogy a magatartása, a hozzáállása a műsor első percétől a fináléig egy fikarcnyit sem változott. Nyugodtan állíthatjuk, hogy azóta sem.

Boros Misi
Fotó: MTVA

A „magánember” Misi átlagos kissrác, aki nem zenész családba született, bár – ahogy a szülei mesélik – már az anyaméhben és babakorában is imádta Mozartot hallgatni. Háromévesen klért magának egy gitárt, aztán zongora került a házhoz, amit Dani, a bátyja kapott. A négyéves Misi, persze, nem hagyta ki a lehetőséget, és nekiállt saját dallamokat improvizálni.

A kiskamasz eleganciája
Nyolcévesen megnyerte a III. Országos Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraversenyt, és ezzel nem volt vége a sorozatnak, egymás után jöttek a sikerek és a díjak. 2013-ban már Rómában ült a zongora mögé, és a verseny legmagasabb pontszámával elhozta a VIII. Mozart Nemzetközi Zongoraverseny kiemelt első díját, a különdíjjal együtt. Ekkor még csak tízéves volt.

De térjünk vissza az „átlagos kissráchoz”, akiről egyébként így írt két évvel ezelőtt a Süddeutsche Zeitung: „…nagy eleganciával és muzsikáló kedvvel játszik, kis értelmiségi, aki érzékeny az ívekre és a dinamikára”. Mindez akkor történt, amikor háromszáz jelentkező közül egyetlen magyarként kiválasztották a világhírű kínai zongoraművész, Lang Lang müncheni zenei táborába.

A földkerekség legkedvesebb sráca – ahogy az osztálytársai emlegetik – a pécsi Jókai Mór Általános Iskolában koptatja az iskolapadot (kitűnő eredménnyel!), és a Liszt Ferenc Zeneiskolában a billentyűket. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy a húrokat is, ugyanis hegedülni is tanul. Felkészítő tanára, Megyimóreczné Schmidt Ildikó azt mondja, nagyon jó őt tanítani: „Igazi kissrác, jólelkű, nyitott, és ami a zenét illeti, rendkívül elszánt!”

És ez a rajongás, mint kiderült, kölcsönös tanár és tanítvány között. Boros Misi így nyilatkozott kettejük közös munkájáról: „Mindig, minden apróságot kidolgozunk, és beleúszunk a dolgok mélyébe… a tanárnő néha azt is megengedi, hogy újítsak egy kicsit egy darabban.”

James Bond és Fricsek
A zene iránti nagy elszántságba egyébként belefér a foci, a jégkorongozás, és a „jamesbondozás” is, a legjobb baráttal, Marcival. Misi forgatókönyvíróként is debütált már, és le is forgatták maguknak a 007-es ügynök legújabb epizódját. Jó, végül is Misinek van már színészi tapasztalata,  ő volt ugyanis az egyik főszereplője A sivatag hercege című zenés kalandjátéknak a Pécsi Nemzeti Színházban.

S ahogy Boros János, Misi édesapja mondja: „Nagyon játékos gyerek, sokszor meg is lepődünk, hogy amikor leül a zongorához, mennyire megkomolyodik. Elkezd játszani, és mi nem értjük, honnan jön belőle ez az erő .”

Amikor a Virtuózokban kedvenc zeneszerzőjétől, Frédéric Chopintől játszott, a zsűri egyik tagja, Némethy Attila zongoraművész nem bírta ki, hogy az ujjaival ne kövesse Misi játékát. Közben érkezett egy levél is Misinek.

Némethy Attila, zongoraművész: „A Fricsek üdvözletét szeretném neked átadni. Tudod, ki a Fricsek?”

Boros Misi: „Nem…”

Némethy Attila: „Chopint hívták így, amikor körülbelül akkora volt, mint te. Miközben játszottál, diktált nekem egy levelet. Azt mondta Fricsek: minden benne van, amit megálmodtam, kedves, bájos, elegáns, laza, nagystílű, pontos, olyan, amilyen egy igazi nagyszerű virtuóz, akit csak szeretni lehet.”

Vastaps és viszont
A Virtuózok döntőjében, miközben az elérzékenyült zsűri ismét a papír zsebkendőit szorongatta, Misi bájos szerénységgel fogadta a vastapsot és viszonttapssal köszönte meg az MR Szimfonikusoknak és Kovács János karmesternek a zenekari kíséretet Haydn D-dúr zongoraversenyéhez. A Virtuózok fináléja után néhány héttel, ugyanezzel az eleganciával lépett színpadra a New York-i Avery Fisher Hallban, a Philadelphiai Filharmonikusokkal.

Miklósa Erika a Ridikül Magazinnak:
"Ezek a gyerekek kicsi koruk óta napi több órát gyakorolnak. Egy öt-hat éves két órát bír, hármat, a nagyobbacskák már öt-hat órát. És még ez sem garancia, hogy nagy művész lesz belőlük. Arra, hogy elszálljanak maguktól, idejük sincsen. Tudják, hogy milyen munka van a teljesítményük mögött. Jó volt látni, hogy a színpadon és a kulisszák mögött mindegyik örült a másik sikerének, még akkor is, ha ő maga nem jutott tovább. Ez a tehetségkutató nem azt táplálta a gyerekekbe és a fiatalokba, hogy holnaptól szupersztár leszel. A Virtuózok nem a pillanatnyi sikerről szólt, hanem hosszú távú építkezésről. Nagyon nehéz volt a döntés, mert akik bemutatkoztak a versenyben, birtokában vannak a tudásnak, tehetségesek, és a többség hihetetlenül aranyos, kedves személyiség."

A szüleinek, nagyszüleinek és tanárainak köszönhetően jól bánik a korán jött sikerrel, igaz, a kamaszkori robbanás még hátravan.

Egyvalamiben azonban már teljesen biztos: zongoraművész szeretne lenni. Persze, azért még kipróbálna néhány hangszert, a csellótól a klarinéton át a hárfáig.

A kissrác jól bírja az elmúlt hónapok sajtórohamát is, olyannyira, hogy már arra is odafigyel, csakis olyat idézzenek tőle, amit valóban mondott. Kérésére a szülei ezt az írást is átnézik, megjelenés előtt.

Szóval, tizenévesen tanulja a nagybetűs életet, no meg a médiát, miközben az arcáról egy pillanatra sem múlik el az a huncut, „misis” mosoly.

És van egy biankó csekkje is a Liszt Ferenc Zeneakadémia Különleges Tehetségek osztályába, amivel, ha itt lesz az ideje, talán élni fog. De most még Pécs az otthona, ahol már több alkalommal is fellépett a Kodály Központban. Legutóbb március elején, a Virtuózok tavaszköszöntő koncert-sorozatának első állomásán.

Címkék: siker, pécs, chopin, virtuózok, tehetséges gyerekek, kis zongoraművész, különleges tehetségek osztálya, virtuzózok győztes

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!