A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Mila Kunis: Annak adtam az első csókom, akihez hozzámentem

Tényleg nehezen hihető a fenti cím. De miután ő állítja, akár rá is bólinthatunk. Ez a sztori tényleg egészen más, mint amire számítanánk. De mégis olyan, mintha előre megírt történet szerint zajlottak volna az események.

Fotó: UIP-Duna Film

Mila Kunis karrierje során ügyesen meghazudtolta a kliséket. Az olyan unalmas, de a fejekbe könnyen beférkőző frázisok, mint a „gyereksztárok úgyis eltűnnek a süllyesztőben” sokakat beskatulyáznak, és valóban vannak, akik csillaga olyan gyorsan áldoz le, amilyen hamar felragyogott.

De nem az övé. A színésznő karrierje a mai napig magasan ível, azóta, hogy 14 évesen megkapta Jackie szerepét az Azok a 70-es évek show-ban. Az Ukrajnában született Kunisból egy, a földön két lábbal álló felnőtt lett, akinek a nevét nem felejtette el a show-business.

Ez pedig nagyban annak köszönhető, hogy örökölte szüleitől az elhivatottságot, a kitartást és akaraterőt, melyet remekül kamatoztatott karrierje során, nem csak olyan vígjátékokban, mint a Ted vagy a Rossz anyák, de drámákban is, mint a Fekete hattyú, amelyért Golden Globe-díjra is jelölték.

„Mila szülei hétfős családjukkal, néhány csomaggal, zsebükben pedig alig 250 dollárral érkeztek Amerikába az akkor még az egykori Szovjetunióhoz tartozó Csernyivciből.

Állandóan túlóráztak a megélhetésért, és esti iskolába jártak, hogy megtanuljanak angolul. Apja gépészmérnök volt, anyja pedig gyógyszertárat vezetett korábban, de mindezt feladták, mert nem láttak jövőt lányuk, Mila és testvére, Michael számára.”

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2018. évfolyama 9. számának 8. oldalán!)

Címkék: gyereksztár, macaulay culkin, mila kunis, demi moore, ashton kutcher, a kém, aki döbott engem, barátság extrákkal

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!