A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Miért veszünk össze minden karácsonykor?

Ébredéskor, még csukott szemmel elterveztem, hogy regényírással töltöm a délelőttöt. De valami zavarót éreztem, valami azt súgta, hogy ebből nem lesz semmi. Mik ezek a nyávogó hangok? Nincsenek a gyerekek iskolában? Karácsony van?! És ez? Már megint összetört valami? – Ne, ne mondj semmit! – villantotta rám a tekintetét Lili, kezében a kisseprűvel.

Fotó: Shutterstock.com

Így kezdődött a nap, vigasztalni próbáltam Lilit, ünnep van, mit számít egy összetört kávékiöntő ahhoz képest, hogy van munkánk és két gyerekünk, akik most ugyan ököllel ütik egymást, de amúgy csodásak…

Lili nem hatódott meg. Tudtam, mi nyomasztja. December 25-e a családi ebédet jelenti a szüleinél. 

A feszült reményt, hogy idén talán jól sikerül minden: miközben a gyerekhad a másik szobában játszik, mi, felnőttek elérzékenyülve nézzük a karácsonyfát, és arra gondolunk, mégiscsak fantasztikus, hogy bár múlnak az évek, de mi itt vagyunk újra együtt, és gondolatban velünk vannak azok is, akik már nem lehetnek köztünk, ez számít csak, hogy tartozunk valahová, a család mindennél fontosabb…

– Hannával kitaláltunk valamit – mondta Lili sejtelmesen.

Bizakodtak a nővérével, hogy beválik a terv, és minden más lesz, mint előző évben. Akkor a nagybátyja kapatosan érkezett meg, a felesége fújt rá, apám meg egy jó órát késett, úgyhogy az ételt újra kellett melegíteni.

És bár a desszertig még szelíden elevickéltünk, kávézás közben a nagymama megjegyzésétől („milyen görbén tartod magad, nem csoda, hogy nem találsz magadnak senkit”) Lili nővéréből kirobbant a keserűség és a húgára való féltékenység.

Az anyjuk erre leteremtette az anyját, aztán egyszerre mindenkiből előjöttek a régi beidegződések, a szülők úgy piszkálódtak a gyerekeikkel, mintha nem vennék észre, hogy időközben felnőttek, a „gyerekek” úgy feleseltek velük, mint régen, és feléledt a testvérek közti rivalizálás is.

Mindenki úgy érezte, olyan szerepbe kényszerítik, amilyet már rég nem szeretne játszani.

A nagy ötlet az volt most, hogy senki ne üljön azzal szemben, aki piszkálni szokta.

Liliék külön megkértek erre mindenkit, aminek egészen abszurd eredménye lett: az asztalt meg kellett toldani, mert mindenki az egyik felére ült le, a karácsonyfával szemben, én ültem egyes-egyedül a másik oldalán, Lilivel szemközt.

Hirtelen mindenkiből kitört a nevetés. Vidáman kanalaztuk a levest, tovább nevetgélve.

Aztán észrevettem, hogy a nagymama nagyon néz valamit. – Milyen ferde ez a fa… – bukott ki belőle. Mire súlyos csend lett.

Majd Lili apja ledobta a kanalat, felpattant, és ingerülten mondani kezdte, mennyit rohangált ez után a nyomorult fa után, az utolsó percben, mert ha a nagymama nem tudná, most három állása van.

– Mégsem viszed semmire – jegyezte meg rosszmájú nevetéssel az öccse, és a következő pillanatban elszabadult a pokol.

A főfogásig sem jutottunk el.

Címkék: karácsony, családi ebéd, összeveszés

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!