Mi számít megcsalásnak?
Kedves Férfi!
Talán tudod, talán nem, megcsalatva lenni fáj. Nem számít, mi számít annak. Úgy gondolom, igazi megcsalásról csak ott lehet szó, ahol jelen van a szeretet. A szeretet, a bizalom, a másikba vetett hit. Mert csak ahol jelen van, ott nőhet fájdalom is, amikor elveszik.
Nem számít, mit műveltél és hányszor, hogy csak ártatlan flört volt-e, vagy nagyon is tettleges, mennyire volt mélyre hatoló, üres vagy bódító, és mit hazudtál róla. Az számít, hogy akkor és ott, abban a pillanatban elfelejtettél engem.
Sőt, el is hessegettél, szándékosan kitöröltél, talán még ittál is, hogy könnyebb legyen. Akkor és ott már nem én voltam számodra az első, a legfontosabb. Megkockáztattad, hogy lecserélj, hogy elveszíts. Ez az, ami számít.
Kedves Férfi, köszönöm, hogy még neked áll feljebb. Hogy kikéred magadnak a gyanúsítgatást, a vádakat, a számonkérést, és még kiabálsz is, hogy hitelesebb legyél. Köszönöm, hogy letagadod. Nem tudom, milyen iskolában tanították neked, hogy minden körülmények között tagadni kell, de rohadt jól csinálod.
Rezdüléstelen arccal, rendíthetetlenül, következetesen. Őszintén mondom, hogy köszönöm. Tudom, hogy azért csinálod, hogy ne okozz fájdalmat. Vagy hogy elkerüld a következményeket. Vagy is, is. Talán mégsem szeretnél végleg elveszíteni. Talán mégis fontos vagyok még egy kicsit.
De az is lehet, hogy csak beláttad, hogy az a másik, akit pofátlanul megbámultál, miközben a kezemet fogtad, vagy akinek a fülébe sugdostál, amikor nem voltam ott, vagy akit levadásztál, megszereztél, leigáztál, nem ér fel hozzám. Hozzánk. Köszönöm.
Így könnyebb lesz újraépítenem a várunkat, betömködni a réseket. Mondd még el ezerszer, kérlek, hogy nem történt a világon semmi, hogy csak képzelődöm, hogy tisztára paranoiás vagyok, és hogy az agyadra megyek a féltékenykedésemmel.
Tudod, van egy képem rólunk, én festettem képzeletben, virágfakadós, pillangószárnyakon verdeső, szivárványos, csillámos tavaszban szaladunk kéz a kézben, lobog a hajunk. Jó, egy kicsit nyálas, tudom. De a szívemben őrzöm ezt a képet, és őrizném még.
Ha elárulsz, a virágok elfonnyadnak, a pillangók visszapöndörödnek csúf hernyókká, a szivárvány megfakul. (Lehet, hogy nem kéne festegetnem, sokszor mondtad már, hogy az a baj a nőkkel, hogy túl érzelmesek, meg hogy a föld felett lebegnek.)
Kedves Férfi, ha belerondítasz a festményembe, tudd, hogy sokáig fáj majd, de aztán újraéledek, mint a Főnix, és kapkodhatod a fejed, hogy kire mosolygok éppen. Ugyan már, mit számít egy mosoly! Ne legyél paranoiás. Megőrjítesz már ezzel az örökös féltékenykedéseddel. Hogy fáj neked? De hát nem csináltam semmit! Semmit, semmit, semmit!
Mi számít megcsalásnak? Egyszer nevetve azt mondtad, hogy csakis az, ha megtudják.
Még nincs hozzászólás