Mi leszek, ha nagy leszek?
Vajon az állatokban is feléled az anyai, apai szeretet, amikor világra hozzák a kicsinyeiket? Vagy csak ösztönkésztetésről van szó, amikor életük árán is megvédelmezik az esetlent?
Láttam egy filmet az egyik természetcsatornán, és megkaptam a választ a fenti kérdésre. Igen, az állatokat is, ahogy az embereket, részben az ösztöneik vezérlik. De kell, hogy legyen ott még valami sokkal erősebb hatás is.
MIT TEHET EGY KISMAJOM, HA VAK?
Kínában, a Taihang-hegységben, ahol a szúrós, meredek sziklafalak alatt tátongó szakadék sötétlik, vakon született egy kismajom. Az anyja azonnal észrevette, hogy más, mint a többi kölyök, mégsem dobta el magától.
De amikor a többi majomgyerek önállósodni kezdett, a vak majmocska még mindig az anyja szőrén csüngött. Mivel nem tudott elegendő élelmet találni magának, az anyja erőn felül etette, szoptatta, míg csontra nem fogyott.
Csakhogy eljött a következő párzás ideje, és pár hónapra rá a majomanya világra hozta az új gyerekét. Immár őt kellett vigyáznia, etetnie, hisz ezt diktálták az ösztönei. A vak majmocska egyre elhagyatottabb és soványabb lett, mígnem egy nap csapdába esett egy sziklán. Rémülten toporgott a tenyérnyi peremen, és a mamája után sírdogált.
Csak egy hajszál választotta el, hogy a szakadékba zuhanjon. De ekkor a semmiből ott termett a mamája, és megmentette. Hazavitte, megetette őt is. Volt még egy utolsó snitt a mama arcáról, ahogy mélyet sóhajtva, gondterhelten a távolba bámul, és mintha azt mondaná: – Nem tudom, hogy bírom majd erővel, de nem adom fel…
CSIKIZÉS ELEFÁNT MÓDRA
Egy thaiföldi elefántborjút egészen aprócska korában elraboltak a mamája mellől, hogy cirkuszi mutatványosnak képezzék ki. Enni alig kapott, verést annál többet. A kiselefánt lesoványodott és depressziós lett, várható volt, hogy el is pusztul.
Három évig kínozták, pedig egy ennyi idős elefántnak még jócskán az anyja mellett lenne a helye. Végül a fogvatartók belátták, hogy a borjú haldoklik, és átadták az állatmentőknek. Az egyik gondozó kinyomozta, hogy a kis beteg mamája alig 100 kilométerre lakik egy elefántparkban.
Megszervezték a találkozást három év után. A két elefánt hosszan nézte egymást, majd a kicsi az anyjához futott, és próbált bebújni a hasa alá, de ahhoz már túl nagy volt. Ekkor fura játékba kezdtek. A mamaelefánt benyúlt az ormányával a kicsinye lebegő fülébe, és megcsiklandozta.
Hol az egyik fülébe, hol a másikba dugta be az ormánya végét. A kiselefánt pedig ficánkolt, és esküszöm, nevetett. Ő is megcsikizte a mamája fülét, és ezt játszották hosszú-hosszú órákon át.
VÉGIGNÉZTE, AHOGY ELVISZIK A KÖLYKEIT
Egy Nógrád megyei faluban él István gazda egy hatalmas bull masztif kutyával. Nagyon büszke a pedigrés ebre, nem is akármilyen kant engedett a közelébe fedeztetésre. Öt szép kis kölyök született tavaszra.
Rózsi, az anyakutya az első pillanattól kényeztette őket, még azt is eltűrte, hogy tűhegyes fogukkal kicsipkézzék a fülét. István gazda jó előre elmagyarázta Rózsinak, hogy a kölyköket el fogják vinni, ne szeresse meg őket nagyon.
Hat ekkora kutyát nem tud tartani, el sem férnének a kis udvaron. Rózsi kutya fülelt, de nem törődött az intelmekkel. Aztán eljött a nap, a kapu előtt lefékezett egy német rendszámú, hatalmas autó, és kiszállt egy tag, hogy jó pénzért magával vigye a kölyköket. Félő volt, hogy Rózsi nekiugrik.
De ő csak feküdt mozdulatlanul, fejét a mellső lábaira téve, és nézte, ahogy a kicsinyeit egyenként bepakolják az autóba. István gazda állítja, hogy Rózsinak könnyes volt a szeme. Hát, ezt nem tudhatom, de mire a történet végére ért, az övé tényleg könnyben úszott.
Még nincs hozzászólás