Mert tudni akarom
No igen. Beszélnünk kéne egyszer már erről is. A percenként pityegő, csengető, zizegő okostelefonok uralmáról. Az információk hasznáról és átkáról. Meggyőződésem, hogy korunk fantasztikus lehetőségei, a lépéseinket számláló, alvásunkat vizslató aktivitásmérő karkötők, a minden üzenetet azonnal megjelenítő telefonok rabjai lettünk.
Akkor meg miért használom őket?
Kötelező? Dehogy!
Mégis, bár elmúltam ötven, karomon ott zizeg a karkötő, figyelmeztet, hogy túl sokat ültem már, kezdjek el mozogni. Elkészíti az edzéstervemet, és megdicsér, ha teljesítettem. Hiányzik ez nekem?
Bizonyára igen.
Hiszen előfizetem a telefonomra a mobil internetet. Mert ne már, hogy csak akkor tudjam, hogy vihar van a közelemben, ha valamely wifire éppen csatlakozom. Pedig felnézhetnék az égre is, és látnám, hogy beborult felettem az ég. De nem, még a felhőképet is applikáción nézegetem.
Hiányzik ez nekem?
Bizonyára. Mi másért csinálnám?
Igen, én is telefonnal parkolok, telefonon veszem meg az autópálya-matricát, telefonos applikáció mutatja az utat, még akkor is, ha pontosan ismerem. Azon nézem meg, hogy jön-e a villamos, kaptam-e üzenetet a közösségi oldalamra, és miért nem, pedig várom.
És persze fizetek mindezért.
Miközben a telefont a legritkább esetben használom arra, amire kitalálták. Már alig telefonálok. Nem zavarok, nem csengetek bele az életébe senkinek. Minek? Inkább üzenek. És üzeneteket kapok. Persze sokszor nem attól, akkor és azt, amire vágyom.
Üzen nekem a nyaralást szervező cég, hogy most szinte ingyen, a szállásszervező minden last és first minute ajánlatáról, a repülőjegy-foglaló, hogy ma utoljára ilyen kedvezően, azonnal tudatják velem, hogy hol olcsóbb, ha kettőt veszek, és mit szalasztok el, ha most azonnal nem.
Jönnek az online hírek. Rögtön megtudom, ha lezuhant, lemondott, megbukott, lebukott, ha kinevezték vagy kirúgták. Meg azt, is hogy milyen fizetési határidőm járt le már megint.
Hiányzik ez nekem?
Gondolom, hiányozna, ha nem lenne, hiszen ezekre az oldalakra feliratkoztam egyszer, amikor szállást, repülőjegyet foglaltam, könyveket és híreket rendeltem. Csak néhány kattintásba kerülne törölnöm, megszüntetnem. Megteszem? Nem.
Mert tudni akarom. Tudni akarom, hogy milyen idő lesz este, mert szabadtéri előadásra megyek. Tudni akarom, hogy ha rohanok, elérem-e még a villamost, vagy nyugodtan befejezhetem a cikket, amit írok. Tudni akarom, hogy hol a legolcsóbb a szállás, ha külföldre megyek, és le is akarom foglalni, ha már ilyen ügyesen megtaláltam.
Szóval a kérdésre, hogy hiányozna-e mindez nekem, ha nem lenne? Azt kell válaszolnom, hogy igen. Mert bár igaz, hogy amikor én voltam fiatal, egészen jól elboldogultunk kütyük, applikációk meg közösségi oldalak nélkül.
De akkor is vártuk a telefont, a levelet, a csengetést. Mert pontosan ugyanúgy voltunk szerelmesek, bizonytalanok, boldogok és boldogtalanok, mint Te most, fiatal barátnőm.
Szóval bár elmúltam ötven, nem csatlakozom a közösségi oldalak és okostelefonok ellen csaholókhoz.
Mert igaz, hogy a sok reklám meg kéretlen üzenet bosszant. Az is tudom, hogy a netes jelenlétnek, az elektronikus fizetésnek, a közösségi oldalakra felrakott információknak vannak veszélyei. De szerintem a veszélyeknél sokkal több az előnyük.
Csak rajtunk múlik, hogy a lehetőségeket okosan használjuk, az információkat helyükön kezeljük, és ismerjük a gombokat, melyek eszközeinket lehalkítják, kikapcsolják. És hogy megtanítsuk ugyanezekre a gyerekeinket is.
Mert valóban, ha ezeket a gombokat nem használjuk, szolgálói leszünk a kütyüknek, pedig nekik kellene minket szolgálniuk.
Még nincs hozzászólás