A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Mennyire okos, aki bölcs?

„Az okoskodó, bölcselkedő tudós nő nem méltó képviselője nemének” – áll egy vitairatban a Magyar Királyi Természettudományi Társulat lapjában, a Természettudományi Közlönyben, ahol 1869-től folyt disputa arról, felvegyenek-e nőt a társulatba.

Polgár Judit
Fotó: http://www.juditpolgar.com

A „színvonalas” diskurzus – amelyben „a két nemre jellemző élettani és értelmi különségekről” értekeztek – négy évig is eltartott; végül 1873-tól nők is bekerülhettek a társulat tagjai közé. Ma már nem kérdés, hogy egy nő lehet-e okos, intelligens, sőt, lehet-e okosabb és intelligensebb, mint egy férfi (lehet), mégis gyakran rácsodálkozunk, s egyáltalán, megjegyzésre méltónak gondoljuk, ha egy nő az eszével is kitűnik. Néhány éve Polgár Judit, világhírű sakkozónk került fel – tegyük hozzá: nemcsak egyedüli magyarként, hanem egyedüli nőként – a legokosabb embereket rangsoroló 10 fős listára, s a neki járó főhajtást többnyire a női mivoltára való megjegyzés kísérte.

A SuperScholar nevű oktatási oldal az IQ és az elért szakmai eredmények alapján rangsorolta a listájára kerülteket. Az intelligenciahányados alapján jellemző adatok: az emberek fele 90–110 közötti IQ-val rendelkezik. A 70 alatti pontszám a mentálisan sérült emberekre, a 130-as IQ a nagyon magas intelligenciával rendelkezőkre jellemző, mindkét csoport arányát 2,5-2,5%-ra becsülik. Az emberek 0,5%-a számít zseninek, 140-es IQ felett. A többi megoszlik a 70–90-es és a 110–130-as tartomány között.

Ezek a számok természetesen nem mutatják, hogy mit is kezd az egyén a saját okosságával, például a nők hogyan birkóznak meg sokrétű feladataikkal és az évszázados előítéletekkel. A tudományos kutatóknak világszerte csak a negyede, Európában a 30 százaléka nő, a professzorok között 18 százalék az arányuk. Ezek az arányszámok nyilvánvalóan jobban mutatják a család és a tudományos pálya összeegyeztetésének nehézségeit, mint a nemek közötti szellemi különbségeket.

Persze, nemcsak az a kérdés merül fel, hogy mi dönti el, okos-e valaki, hanem az is, mennyire okos az okos ember. A Ridikül adás felvétele előtt Mérő László elevenített fel egy magyar színésznőről szóló történetet, bár a nevet, sajnos, titokban tartotta:

„Egyszer színművészeti doktoranduszhallgatóknak tanítottam az IQ-felmérésekről. Befutott egy negyvenes éveiben járó rendező, s felvetette, hogy itt van például X színésznő – s egy országosan ismert nevet mondott –, ennek a nőnek egy csepp IQ-ja sincs, egy hatalmas liba. De amikor színészetről van szó, tette hozzá a rendező, egészen zseniális meglátásai vannak.

Felajánlottam, fogadjunk egy üveg borban, és mérjük meg a színésznő IQ-ját. Ha az eredmény 115 alatt lesz, ő nyer. A színésznő beleegyezett, szakképzett pszichológussal megmértük: az eredmény 126 lett. Utána azon merengtünk a rendezővel: miért mutat magáról a nő a külvilág felé egy ilyen butaliba-képet?

Biztosak lettünk abban, hogy ez egy játék a részéről, amit nagyon élvez. Néha, a szakmája kedvéért hajlandó kilépni a játékból, olyankor jönnek elő az éles meglátásai.”

Szóval, az IQ-tesztek eredményét érdemes a bölcsességgel is összevetni.

Címkék: , férfi, okos, színésznő, iq, intelligenciateszt, intelligens, szerepjáték

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!