A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Maradni bolondulásig

Azt kérdezed, fiatal barátnőm, hogy meddig marad az ember egy rossz kapcsolatban. Az attól függ, ugye. Függ attól, hogy az a bizonyos kapcsolat mennyire rossz. Sokkal rosszabb-e, mint amilyen jó.

Fotó: Shutterstock.com

Függ attól, hány éves az ember. A fiatal rendszerint könnyebben szakít, hiszen minden este jöhet egy új szerelem. Ha mégsem teszi, annak is sok oka lehet. Például az, hogy szereti a másikat.

Vagy szereti azt a kényelmet, mondjuk, jó lakást, menő autót, a baráti körben elfoglalt helyet, ami a pasival jár. De az is lehet, hogy a fiú nagyon jól néz ki, és a barátnői mind irigylik érte. Vagyis az igazi kérdés nem az, hogy meddig, hanem hogy miért.

Fiatalkoromban eléggé gyáva voltam. Voltak kapcsolataim, amelyekről pontosan tudtam, hogy nem tartanak majd örökké, de egy darabig elvoltam bennük, mint a langyos vízben.

Addig, amíg nem jött egy érdekesebb, izgalmasabb, egy új. Mert soha nem jártam kettővel egyszerre. 

De mindig kellett egy fiú, hogy legyen kivel moziba, buliba menni, később nyaralni, szilveszterezni. Vagy csak egyszerűn azért kellett, hogy ne legyek egyedül.

És ez egészen addig így volt, amíg nem találkoztam azzal, akiről tudtam, hogy az igazi. Mert az ember ezt tudja.

Nem volt egyszerű kapcsolat. Nagy volt a korkülönbség, én még kislány voltam, ő már komoly férfi. Sokat sírtam, sok hétvégén maradtam egyedül, sok ünnepet töltöttem nélküle, de tudtam, hogy ő kell.

Szóval sok oka lehet annak, hogy az ember kitart egy kapcsolatban. Oka lehet a pénz, a közös lakás, később a gyerek vagy a gyerekek. De oka lehet az is, ha függünk a másiktól, esetleg ő függ tőlünk. Közös a munkánk, a vállalkozásunk. 

Ha rá akarunk jönni, hogy miért is vagyunk együtt valakivel, van egy kérdés, melyet fel kell tennünk magunknak. Ez a kapcsolat milyen igényünket elégíti ki. Ha ezt tudjuk, már csak azt kell eldöntenünk, hogy ez az igényünk mennyire fontos nekünk.

Popper Péter pszichológus sokat foglalkozott párkapcsolati gubancokkal, és minden, amit mondott mélységesen igaz. Azt mondta. Minden kapcsolatnak vannak felfelé ívelő és romló periódusai. A kapcsolat vállalása azt jelenti, hogy rossz szakaszaival együtt vállaljuk. 

Amíg számunkra egy ember fontos – addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye – akkor már megalkuvásról van szó.

Ez is vállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt.

Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja.

Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik.

Címkék: párkapcsolat, popper péter, meddig tart egy szerelem, érzelmi igények

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!