Magyar hangja...
Mindannyiunk fülében ott van a mondat: magyar hangja Náray Erika. Mint ahogy ott van ennek a hangnak a csengése is. De Náray Erika ezenkívül több területen és műfajban is otthon van. Énekesnő és színésznő, aki sosem félt váltani, bár tény, hogy a szinkronizálás egész eddigi pályáját végigkíséri.
RIDIKÜL MAGAZIN Egy egercsehi lány hogyan lesz a jazz szerelmese?
NÁRAY ERIKA Egyszer autóval mentünk haza egy nagyon kedves barátommal, aki azóta a gyerekem keresztapja. Natalie Cole Unforgettable albuma ment, akkoriban éppen azt hallgattam rongyosra. Ő egyszer csak satuféket nyomott, és azt követelte, most már áruljam el végre, hogy lehet, hogy egy lány, aki parasztcsaládból jön, ilyen zenéket hallgat, ami az emberek zömét szaladásra készteti inkább.
Nem tudom, feleltem, és tényleg nem tudom, hogy alakult, ám egyszer csak azt éreztem, ha dzsesszt hallok, különleges érzés kerít a hatalmába, felpörgök tőle, a szó legjobb értelmében. Zenei általánosba jártam, és tizenéves koromban végre kaptam egy bakelit lemezjátszót, ami nekem nagyon nagy dolog volt.
Viszonylag szegény volt a családunk, ám az anyám látta, hogy muszáj a rettenetes magnó után valami rendes eszközön zenét hallgatnom. Egerben aztán elkezdtem járni a lemezboltokat. Nem tudtam, mit akarok, csak azt, hogy az a fajta mainstream zene, ami a rádióban megy, nem érdekel. Elkezdtem Ella Fitzgeralddal, Louis Armstronggal, mert róluk már hallottam.
És jött a Jazzlegendák-sorozat, a borítójára máig emlékszem. Glenn Miller, Duke Ellington: megismertem a klasszikusokat. És innentől a műfaj nem engedett.Volt a magyar zenének is egy olyan irányzata, amiben benne volt ez picit, például Hobó Vadászatában, ahol a Tátrai Tibor-féle gitározás olyan magas szintű muzsikálás, hogy súrolja a dzsessz határát. De említhetem még Udvaros Dorottya Átutazóját vagy Katona Kláritól a Titkaimat.
Az a típus vagyok, aki végtelenítve hallgat. Néha a szomszédok átjöttek könyörögve, hogy fordítsam legalább meg a lemezt, ne csak az egyik oldal szóljon. A velem egykorúak is mindig rácsodálkoztak, menyire nem vagyok otthon az akkori popzenében.És később, tessék, játszottam például a Szép nyári napban.
De más fordulatok is akadtak a pályámon. A családom egy része komolyan rajongott a magyar nótáért és az operettért, amiket én mérhetetlenül utáltam. Aztán életem első szerepe mi volt? A Csókos asszony nyitójelenetében magyar nótát énekeltem. És imádtam. Később az operettet nagyon megszerettem, és ámulattal nézem, akik ezt világszínvonalon űzik. De tény, hogy a lejátszómban azért jazz van.
RM A zenekaroddal kis klubokban kezdtétek. Egyszer mondtad, hogy annak idején még egyik tag sem volt nagyon jó, mégis működött, amit létrehoztatok .
NE Főiskola után elbizonytalanodtam, nem tudtam, mit akarok, hát elmentem haza olvasni egy évre. Mikor visszajöttem, muszáj volt dolgoznom. Egyik barátom mondta, hogy Mózes Marinak van egy bárja a Nagymező utcában, a Piaf, és Mari a pincébe szeretne heti rendszerességgel élő zenét.
Megpróbáltuk, és ott maradtunk, sikerült bejátszani a helyet. Közben a fiúk közül az egyik rábeszélt, felvételizzek a jazz tanszakra, segítenek felkészülni. Fel is vettek, el is végeztem. És közben játszottunk, ezer helyen, volt, hogy havi huszonkilencszer. Szerettek bennünket.
Azzal nyertem eleinte sok, nálam technikailag jobban éneklő lánnyal szemben, hogy a szentesi drámatagozaton és a színművészetin összeszedett színpadi rutinom miatt jól tudtam bánni a közönséggel. És ez fontos dolog, hiszen amikor színházban játszol, nem kell megküzdeni a figyelemért, az adott, de egy kocsmában beszélgetnek, söröznek. Valahogy meg kell fognod őket.
RM Kommunikálsz a közönséggel?
NE Igen, és úgy tapasztalom, szeretik. Szívesen mesélek történeteket a dalokról, és vannak apró trükkjeim is. A Route 66 című dal például benne volt a Verdák című filmben, ahol a női főszereplőnek voltam a hangja. A kisfiúknak ez nagyon bejön. Vagy az Aranyhajból idézgetek, amivel a kislányoknál lehet bevágódni. A magamfajta előadókat, akik nincsenek benne a bulvárban, nem ismeri a nagyközönség. Ha tudják is a nevemet, összekötik például Scully ügynökkel.
Tehát mindig el kell árulnom magamról valamit, hogy be tudjanak azonosítani. És én nemhogy vállalom, hanem nagyon is büszke vagyok ezekre a munkáimra. Sajnos a többség nem tud eljárni színházba, klubkoncertekre, így mindig meg kell harcolnom a szeretetükért. De ha már két kiscsávó van a nézőtéren, nyert ügyem van.
RM A tavalyi, MÜPÁ-ban tartott nagykoncertednek is ez volt a címe: Magyar hangja Náray Erika. Amikor az Operettszínház tagja voltál, megtehetted volna, mégsem hagytad ott a szinkront.
NE A címet a dobosomnak köszönhetem, dupla játék lett így, hiszen az összes dal magyar szövegét én írtam. És össze vagyok kötve a szinkronizálással, amit nagyon szeretek. Számomra ez nem gyári taposómalom. Jó találkozni közben a kollégákkal, és zömében olyan szerepekre hívnak, amikben örömömet lelem. Sosem jutott eszembe abbahagyni, ez mindig ott volt az életemben.
RM Az utóbbi 15-20 évben nem ugyanaz a szinkron, mint régen. Te még elcsípted az aranykor végét.
NE Annyi minden változott a világban, ez miért ne változott volna? Persze, nagyszerű volt, hogy bementem, és Sinkovits Imre vagy Szabó Gyuszi bácsi állt a mikrofonnál, de mint sok szakma, ez is felhígult. Számtalan rossz film bejött, rengeteg csatorna lett, termelni kellett. Egyet tehetünk: hogy magas szinten dolgozunk.
RM Te amúgy se vagy kesergős típus.
NE Nem. Nagyanyám mondta mindig, hogy amin tudsz változtatni, változtass, amin nem, azon hiába zokogsz. Fura ez a világ. Száz éve, ha belekezdtél valamibe, az kitöltötte az életed. Nos, én még nem vagyok az életem végén, és már minden voltam, a facsavartól a repülőgépig.
Meg kellett tanulnom váltani, hiszen olyan változásokat éltem át, amik alapvetően megrengették a szakmámat. És ha beleragadsz az előző helyzetbe, lehúzhatod a rolót. Ha valaki korábban azt mondja egy nagy színésznek, hogy nem lesz miben játszani, mert nem lesz filmgyártás, kiröhögik. A televíziózás és a zeneipar ugyanilyen változáson ment át.
RM Amikor otthagytad az Operettszínházat, volt „B” terved?
NE Nem. Ha lépek, sosem gondolkodom a következményeken. Azért lépek, mert nincs más választásom. És eddig minden egyes döntésem felszabadított.
RM A tárgyakhoz is ilyen kevéssé ragaszkodsz?
NE Simán lecserélem a dolgaimat, egyedül a könyvektől nem tudok megválni. Most költözéskor sok könyvem tönkrement, de én szárítgattam, büdösen is visszatettem a polcra őket, csak a legszétesettebbet dobtam ki. Közben az ikonikus nagy kedvenceimért remegtem, Márquezért, Dosztojevszkijért, Esterházy Péterért. De szerencsére „ők” megmenekültek. A könyv számomra szent és sérthetetlen.
RM A könyvek szeretete sem otthonról jött...
NE A nagyanyám írni-olvasni sem tudott. A nagypapám viszont nagyon szeretett olvasni, volt egy szép könyvtára, olcsó könyvekből. Én ezt sosem láttam, csak anyám mesélte, rákérdeztem hát egyszer, hová tűntek ezek a könyvek. „Ja, a nagyanyád elégette" – jött a válasz. „Az én imádott nagyanyám? A lelki társam, a mindenem?" – kérdeztem. És megkaptam a történetet.
A mama minden este kérte nagyapát, olvassa fel, amit ő olvas. A papa olvasott, de egyre mondta, hogy „Ilona, megtanítalak olvasni." „Engem soha" – felelte ő. Így ment évekig. Egyszer bepöccent a papa, hogy ha a mama nem hajlandó olvasni, ő berekeszti a felolvasósdit. És tényleg nem olvasott többé. Ám egy nap arra jött haza, hogy a mama az összes könyvvel begyújtott. És praktikusan fölé tett egy tepsi pogácsát, a hő ne távozzon csak úgy.
„És mit mondott erre a papa?" – kérdeztem anyát. Csak annyit, hogy „finom volt a pogácsa, Ilona". Nekünk már voltak könyveink, tán két polcnyi is, ami falun soknak számított. És anyu mindig szánt arra pénzt, ha én könyvet akartam venni. A világirodalom remekei sorozatot gyűjtöttem. Szerintem az egyik legnagyobb bűn könyvet lopni, de onnan, ahol nem olvasnak, nem az.
Ha a faluban átmentünk valakihez, és tudtam, hogy a háziak sosem vennék kézbe, és valamelyik hiányzó darab ott volt a polcukon, kölcsönkértem, és soha nem adtam vissza. És már kilencévesen rendszeresen jártam könyvtárba. Szentesen pedig olyan légkör vett körül, hogy az olvasás úgymond kötelező volt, egymás kezéből tépkedtük a könyveket.
RM A lányod most kamasz – náluk már ez nem menő dolog.
NE Igen, a mai kamaszok be vannak fordulva a saját világukba. A lányom is kettős személyiség, mint a legtöbb tinédzser. Okos, tájékozott, nyelveket beszél, szellemes és szép. Ez ő, amikor elviszem a barátaimhoz. És van a lány, aki bemegy a suliba, mindent leszól, nem érdekli semmi. És az a közeg is be tudja szippantani.
Élvezi a színházat, a koncerteket, máskor meg a plázacicákkal nézik a semmit a bevásárlóközpontban, és nyomkodná reggelig a telefont, ha hagynám. Az internet nagy csapda nekik. Minden erőlködés nélkül megkaphatnak bármit, semmiért nem kell megküzdeniük. Tapasztalatból mondom, hogy amit az ember készen kap, olcsón és gyorsan, azt nem tudja értékelni. Ennek a generációnak nincs mire vágynia.
RM Önálló lemezed, a 2011-es Női dolgok nem robbant, inkább lassan beszivárgott. Elmondható, hogy a te alkotói attitűdöd nagyon szembemegy a világ felgyorsult tempójával.
NE A kiadóm is mondta, hogy ez egy lassú víz partot mos anyag, hagyományos régimódi történet. Sokszor nyomnak afelé, hogy kellene új, de más a ritmusom. Alkotni szeretek, nem gyártani. Mindennek megvan az ideje, ezért sem készítek most új anyagot. A tavalyi nagykoncertre készült anyagot felvettük, és azon is gondolkodom, hogy a Női dolgokból készíteni kellene egy színpadi műsort.
És a szakácskönyvemmel is szeretnék foglalkozni. Pár éve megírtam, be is lett fotózva. Elő kellene vennem, átírnom. Nagyanyám és anyám is jól főzött, én is, megvannak a történeteink. Anyám segített, de nem engedte magát fotózni, csak az egyik képen látszik a keze.
Akkor anyu még élt, nem sokkal a könyv elkészülte után veszítettem el. Nagy hibám, hogy az utat magát jobban szeretem, mint a végeredményt. Ahogy kész van valami, mennék tovább. De meg kellene nyugodnom, és nem rögtön valami újba kezdeni, hanem amit félbehagytam, befejezni, eldolgozni az elvarratlan szálakat.
Még nincs hozzászólás