Lefogynál a kedvemért?
Szóval, nem tetszenek a hurkáim, drágám...
A kérdés az, hogy már szerelmünk hajnalán is a "kiegészítőim" voltak-e (amikor még azt mondtad, olyan jó a puha testemhez bújni!), vagy melletted növesztettem őket?
Tudod, nem mindegy.
Mert az első esetben nem én változtam meg, hanem a te tekinteted. Minden kapcsolat elején ott van már csírájában a jövő. A zsírpárnáim még láthatóbbak is voltak, mint sok más! (A te mostani megjegyzéseid is elő-előmerészkedtek, csak akkor még szeretetteljes évődéssel.)
De ez már nem szerelmünk hajnala. Lefogyásomban annak jelét szeretnéd látni, hogy számítasz nekem. A kritikusommá váltál, és most a dietetikusommá és a terapeutámmá akarsz válni.
Tudod, ez az a pillanat egy kapcsolatban, amikor nem ártana saját magadon is elgondolkoznod. Vajon tényleg csak ez a baj? Miért engem választottál, ha most zavar, amit régen még kedvedre valónak találtál? Nem lehet, hogy mélyebben, a zsírpárnáink alatt rejlik a probléma?
Ha viszont melletted híztam el - miközben te nem változtál a kilók terén -, az más. Igazad van, elkényelmesedtem. Úgy tekintettem az otthonunkra, mint a nyugalom szigetére, ahová esténként megtérek a napi csatákból, és elengedhetem magam.
Most már tudom, hiba volt, hogy nem igyekeztem itthon is adni magamra, neked. De nem tudom nem feltenni a kérdést: te miért hagytad? Miért gondoltuk úgy, elég azt eldönteni, hogy ki vigye le a szemetet?
Igazad van, ideje jobban megismernem magam. És neked is, drágám.
Végeredményben, látod, mindig ugyanoda jutunk el.
Még nincs hozzászólás