A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Láttad, hallottad, olvastad?

„Tudtam, tudtam, de nem sejtettem”

Fotó: Shutterstock.com

Talán ezzel az Oscar című filmből kölcsönzött mondattal is beszámolhatott volna egy új, rajongói számára mindenképp szomorú hírről Sylvester Stallone. De nem ezt tette, helyette egy Instagram-bejegyzésben (talán nem véletlenül) árulta el egy követőjének, hogy bizony nem szerepel a Creed című film folytatásában, azaz a harmadik részben.

Rajongói sokáig reménykedtek abban, hogy nem így lesz, ám most már hivatalos a hír: Stallone ügynöke is megerősítette a The Hollywood Reporter kérdésére, hogy a színész nem bukkan fel az új Creedben.

Stallone egyébként a közelmúltban jelentette be azt is, hogy már kész a Rocky IV. új vágásával. Mint írta, nagyon örül neki, mert sohasem volt elégedett azzal, ahogy annak idején a film megjelent, így aztán nagyon hálás, hogy végül saját elképzelése szerint vághatta újra a produkciót.

Klimt utolsó festménye a bécsi Belvedere kiállításán

Fotó: Wikipédia

A bécsi szecesszió vezéralakja, Gustav Klimt talán utolsó befejezett festménye, a Nő legyezővel is látható a bécsi Belvedere-palotában egy nagyszabású Klimt-kiállításon. A festmény Klimt valószínűleg utolsó, szinte teljesen befejezett alkotása, ezért eszmei és kulturális értéke egyaránt felbecsülhetetlen.

A festmény előélete rengeteg érdekességet rejt: az 1920-as évek után valószínűleg a svájci Böhler családé volt, majd 1950-ben a híres osztrák műgyűjtő, Rudolf Leopold tulajdonába került. Leopold adósságai miatt később túladott a képen, amelynek holléte ezután sokáig ismeretlen volt. Az 1990-es években a műkincs már Amerikában bukkant fel: 1994-ben 9,3 millió euróért kelt el egy New York-i árverésen.

A jelenlegi birtokos előtt a festmény előélete ismeretlen volt. Hogy a képet ilyen körülmények között mégis el lehetett hozni Ausztriába és egy kiállítás keretében meg lehet tekinteni, annak köszönhető, hogy az osztrák kormány védettséget ígért a tulajdonosnak a kiállítás idejére. Azt, hogy a kép kit ábrázol, nem lehet pontosan tudni. Szakértők úgy vélik, nem a korabeli Bécs egyik ismert nőalakjáról van szó, inkább egy modell lehetett az illető, akit Klimt gyakran festett le tanulmányaihoz.

Igyál egy kávét, jobban megy a zsírégetés!

Fotó: Shutterstock.com

A Granadai Egyetem (UGR) pszichológiai karának tudósai kimutatták, hogy a fél órával az aerobikgyakorlatok előtt fogyasztott koffein (egy erős kávénak megfelelő mintegy 3 milligramm per kilogrammnyi) jelentősen megnöveli a zsírégetés mértékét – olvasható a Medicalxpress című orvostudományi hírportálon. Emellett kimutatták, hogy a délután végzett testmozgás esetében a koffein hatása erőteljesebb, mint a délelőtti mozgásnál.

„A vizsgálat eredménye szerint az aerobikedzés előtt 30 perccel bevitt koffein a napszaktól függetlenül növelte a zsír oxidációjának maximumát” – mondta a kutatását irányító Amaro-Gahete professzor. Az eredmények szerint ugyanakkor a reggeli, a kávét követően végzett edzés hasonló mértékű zsírégetést idéz elő, mint az azonos délutáni testmozgás koffein nélkül. Összességében tehát a koffeinbevitel utáni, délutáni testedzés a legoptimálisabb a zsírégetést megcélzó sportolók számára.

Az Avatar újra minden idők legtöbb bevételt produkáló filmje

Fotó: Shutterstock.com

Miután Kínában újból műsorra tűzték a mozik, ismét az Avatar lett minden idők legtöbb bevételt produkáló filmje: 2,8 milliárd dollár (862,5 milliárd forint) fölé emelkedett a film világszintű, teljes bevétele – írja a BBC hírportálja. A 2009-ben bemutatott film tíz éven át birtokolta a címet, amíg meg nem jelent 2019-ben a Bosszúállók: Végjáték. James Cameron, a film rendezője jelenleg az Avatar négyrészes folytatásán dolgozik.

A következő film, amelynek bemutatását már többször elhalasztották, várhatóan 2022 decemberében lesz látható. „Büszkék vagyunk, hogy elértük ezt a hatalmas mérföldkövet, de Jimet (James Cameron) és engem leginkább az dob fel, hogy a film ezekben a kiszámíthatatlan időkben visszatért a mozikba. Szeretnénk köszönetet mondani kínai rajongóinknak a támogatásért” – mondta az Avatar producere, Jon Landau.

Clint Eastwood 90 évesen is dolgozik

Fotó: Shutterstock.com

Clint Eastwood Cry Macho című új filmjét októberben mutatják be Észak-Amerikában a mozik – jelentette be a Warner Bros. filmstúdió. A 90 éves rendező-színész új westernje N. Richard Nash 1975-ben megjelent regénye nyomán született.

Eastwood az egyik főszereplője a produkciónak, amelyben Eduardo Minett és Dwight Yoakam is játszik. Az 1978-ban játszódó történetben Eastwood egykori rodeósztárt és lótenyésztőt alakít, akit egy korábbi főnöke azzal bíz meg, hogy vigye haza hozzá a fiát, akinek anyja alkoholista. A Mexikóból Texason átutazó párosnak számos váratlan kalandban van része, és közben nemcsak a fiú tanul sokat a tapasztalt lovastól, hanem az idős ember is megtalálja lelki békéjét.

Eastwood fáradhatatlanul dolgozik, legutóbbi filmje, a Richard Jewell világszerte 44 millió dolláros (13,5 milliárd forintos) jegybevételt hozott. A csempész című, 2018-ban bemutatott filmje pedig, amelyben egy drogfutárt játszott, 185 millió dolláros (57 milliárd forintos) jegyeladással zárta forgalmazását a mozikban. A Cry Machót október 22-től vetítik Észak-Amerikában.

Itt a szúnyogmonitor.hu!

Fotó: Shutterstock.com

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatóinak közreműködésével www.szunyogmonitor.hu néven új weboldal indult azzal a céllal, hogy a lakosság bevonásával feltérképezzék az emberre veszélyes kórokozókat, vírusokat is terjesztő, invazív csípő szúnyogfajok hazai terjedését. 

Magyarországon összesen 50 őshonos csípő szúnyogfaj él, de az elmúlt tíz év során három új inváziós faj is érkezett, amelyek potenciálisan számos, emberre és háziállatra veszélyes betegség kórokozóit – különböző vírusokat, fonalférgeket – terjeszthetik. 

Az esetleges járványok megelőzésének első lépése, hogy a kutatók megismerjék, hogy az inváziós csípő szúnyogfajok az ország mely területein találhatók meg, milyen módon terjednek, mikor jelennek meg, továbbá hogy hordozzák-e a különböző betegségek kórokozóit. A Szúnyogmonitor ökológiai koncepciója az, hogy a probléma kezelése ne a járvány után történjen, hanem a megfelelő ökológiai diagnózis alapján, a járványt megelőzően kerüljön sor a szükséges lépésekre. 

Címkék: clint eastwood, sylvester stallone, creed, gustav klimt nő legyezővel, klimt kiállítás bécsben, zsírégetés és a koffein fogyasztás, avatar minden idők legtöbb bevételét hozza, óceánfigyelő rendszer a víz alatt, szunyogmonitor.hu

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!