A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Julia Roberts kivételesen jelzők nélkül

Ha csak tíz embert kérdeznénk, mi jut eszébe Julia Robertsről, két dolog biztos szerepelne a válaszok között. Egy filmcím és vélhetően Roberts lehengerlő mosolya. Utóbbi megkérdőjelezhetetlen védjegye lett. Hogy mi történik vele mostanság? Ami szokott: forgat, neveli a gyerekeit - békében, nyugalomban. Egy apróság változott. Rövidebbre vágatta a haját. Mindössze ennyi.

Julia Roberts
Fotó: Shutterstock.com

Sztárokról írni roppant könnyű. Vannak az embernek ugye benyomásai, hiszen a két kezén sem tudja megszámolni, hány olyan filmet látott, amelynek főszereplője, al- vagy épp mellékszereplője volt. Aztán azért is könnyű, mert pont az ilyen sztárokról írnak sokat: felütjük csak a netet, és lám.

Sztárokról írni azonban mégsem olyan könnyű ügy. Mert vannak ugye az embernek benyomásai számtalan filmről, amelyben ő a főszereplő, de minden hiába, az a film nem tőle volt jó, ha egyáltalán elmondható ez róla.

És még azért sem egyszerű, mert ha a kiszemelt sztár, értsd csillag, fénye mégsem olyan szögben éri el a retinánkat, ahogy azt szeretnénk, miről is beszéljünk?

Julia Roberts szép csillag. És elég fényes is, földi pályafutása ötödik iksze még vonzóbbá, még szélesebb mosolyúvá tette. Pedig azt gondolnánk, rajta kívül nem akad más nő ezen a bolygón, aki ilyen elképesztően széles sávban képes mosolyogni.

Úgy, hogy közben azt is látjuk, ahogy Robertsnek nemcsak a szeme, a homloka, a füle, az apró ráncai nevetnek, de minden egyes porcikája is. Ez pedig nagyon nagy dolog, bár vélhetően nem tartozik szorosan színészi kvalitásainak sorához.

Adottság, amelyet persze ügyesen használ (hiszen színésznő) és képesség is, az öröm megélésének és megmutatásának képessége. Őszinteség és kiegyensúlyozottság.

A mosolya arról mesél, hogy rend és nyugalom lakik benne. Arról már persze nem, hogy mennyit tesz ennek megteremtéséért, de bizonyosak lehetünk benne, hogy sokat, hogy talán nem felszínes látványmosollyal lepi meg a világot, rajongóit minden egyes fotóján ennyire begyakorlottan.

Hogy mi van még a mosoly mögött? 

Nyilvánvaló módon profizmus. Egy jól elsajátított szakma, egy ügyesen megtervezett pálya és nem elhanyagolható mértékű szerencse. Tény persze, hogy a Roberts családnak évtizedekkel ezelőtt színitanodája volt, s hogy unokatestvérei, közvetlen rokonai közül sokan választották ezt a pályát.

Volt honnan indulni. Julia egy darabig állatorvos szeretett volna lenni, de lehet, hogy ezt is csak játszotta, mert valójában a velejéig színész volt már gyerekként. Eleinte tévésorozatokban játszott, de egyik sem hozta el a várt sikert. Nem tudott befutni velük. Ellenben megedzette, így az Acélmagnóliák című dráma egyik szerepét már magabiztosan játszotta el.

És aki látta ezt a filmet, annak valamennyi színésznőjét fel tudja idézni, dacára, hogy Roberts az igazi nagyágyú Shirley McLaine és más szempontból kiemelkedő Dolly Parton mellett pont az egyszerűségével és bájos naivitásával emelkedett ki a mezőnyből. Oscar-díjra is jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriában. 

Egy ilyen drámai felvezetés után másfelé is ívelhetett volna Roberts karrierje, de egy évvel később már elkészült a Micsoda nő!, amivel tulajdonképpen minden eldőlt.

Eldőlt azon szerepek sora, amely a filmes mainstream világban igazi sikerrel kecsegtetett. Nem utolsósorban pedig igen-igen komoly honoráriummal.

Így következhetett az Egy ágyban az ellenséggel, a Szerelem erejével, a Pelikán ügyirat, a Zűr bajjal jár, az Álljon meg a nászmenet! a Sztárom a párom vagy az Oltári nő. És tetszik, nem tetszik, ide illeszkedik az édesbús, könnyes Édesek és mostohák című mozi is, az Ízek, imák, szerelmek vagy a Pénzes cápa. 

Jó filmekről beszélünk? Igen, túlnyomórészt szórakoztató, időnként izgalmas, máskor roppant romantikus filmekről. Amelyekben Julia Roberts tökéletesen hozza az elvárt figurát, a rá szabott szerepeket. Minőségi munkával, de mindig ugyanúgy.

Mintha mindig ugyanazt a figurát keltené életre. Akár pályatársa, Jennifer Aniston – bár igaz, amíg Aniston szakmányban gyártja a filmeket, Roberts legalább válogat a szerepek között. Jól teszi, ráadásul teheti. De alapos a gyanú, hogy egy újabb Acélmagnóliák már nem születhet meg. Mert az a hajó bizony elment…

Férfiak egymás után, és végül 16 éve egy befutó

Az, hogy Julia Roberts nem Richard Gere, Liam Neeson, Matthew Perry, Daniel Day Lewis vagy Ethan Hawk felesége lett – a lehető legjobban sült el. Nevezett, ugyancsak világhírű férfiakkal valószínűleg roppant jól mutatott volna együtt, őket is ünnepelhette volna a bulvársajtó, mint mondjuk Roberts jó barátját, a kései házas George Clooney-t és Amalt.

De hogy nem így alakult, abba nyilvánvaló módon a sors szólt közbe. Olyan férfit rendelt ugyanis a színésznő mellé, aki háttérjátékos. Aki mellől jó elmenni, akár hónapokra, ha egy film úgy kívánja, és jó hazatérni. Aki szerető családot és három gyereket „adott” feleségének.

Daniel Moder operatőrrel a Mexikói című film forgatásán találkoztak és szerettek egymásba végérvényesen. De hát ez már régi mese, ráadásul igaz történet, hiszen házasságuk tizenhat éve töretlen. Gyerekeik, az ikrek Phinnaeus és Hazel 14 évesek, Henry pedig 11 éves. 

Róluk nem cikkezik a bulvársajtó, a lesifotós képeken tényleg azt lehet tetten érni, hogy egy jól működő családnak nincsenek különösebb titkai. Legalábbis olyan titkai, amitől a rajongók felszisszenhetnek. Apa, anya, gyerekek – szerencsére válás, cirkuszok és egyéb borzalmak nélkül.

Persze botorság lenne azt gondolni, a Roberts–Moder családban nincsenek nehéz napok. Elég, ha csak abba gondolunk bele, hogy a családfő valójában nem a papa. Hiszen az igazi sztár, akit mindenhol felismernek, aki egyetlen filmjének keresetéből megteremti a földi paradicsomot a család számára, az Julia Roberts.

Szóval lehet ebből feszültség, alkalmanként nyilván összeveszés is. De szerencsére minden marad a falak között, így nekünk is megadatik az, hogy Roberts valamennyi mosolyát őszintének higgyük.

Hogy azt gondoljuk róla, körülbelül úgy él, mint a Notting Hill Anna Scottja, legalább olyan elszánt, mint például a zűrös természetű Erin Brockovich. És persze érett nő. Minden egyéb jelző nélkül. Na jó, de Micsoda nő!

Címkék: richard gere, julia roberts , jennifer aniston, pályafutás, matthew perry, micsoda nő!, liam neeson, sztárság, ethan hawk, oltárinő, sztárom apárom, acélmagnóliák

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!