Jiří Menzel szíve hölgyei
Még nem volt harminc, amikor első játékfilmjével, a Szigorúan ellenőrzött vonatokkal Oscar-díjas filmrendező lett, de már közelebb volt a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez, amikor első gyermeke megszületett. Jiří Menzel addig is apa volt már, de csak félig-meddig. A hétéves Anna Karolina (otthon csak Andulka) ugyan az ő vezetéknevét viseli, de másvalaki a vérszerinti apja. Eva, aki lassan másfél éves, már úgy Menzelová, ahogy azt a természet akarta. Szóval igazi szerelemgyerek.
De mi kellett ahhoz, miféle elhatározás, hogy az „örök agglegény”, aki sem házasodni, sem gyereket vállalni nem akart soha, hetvenhét évesen ott álljon egy prágai kórház szülőszobájában, és a felesége kezét fogva várja első gyermeke világrajöttét? A pontos válasz előtt világítsunk meg néhány homályosabb helyzetet.
Jiří Menzel hatvankét éves volt, Olga, vagy ahogy neki kedvesebb, Olinka Kelymanová huszonkettő, amikor megismerkedtek. Rádiós sportriporter volt a lány, amikor karácsonyi interjút kért a rendezőtől, csakhogy a beszélgetés rosszul sült el.
A női lelkek tapasztalt búvárja, de még inkább a női bájak beható ismerője első látásra hozva súlyos ítéletet a „buta szőke” kategóriába sorolta a szép arcú és hibátlan alakú lányt, aki ezt szóvá is tette az interjú végén. „Maga egy öntelt, egocentrikus ember, akivel nem lehet normálisan beszélni.” S elviharzott.
Nem kis meglepetésére másnap Jiří Menzel kereste őt, elnézést kérve, hogy ha úgy gondolja, megismételhetik az interjút. Ebből lett aztán a nagy szerelem, majd jó pár évvel később a hirtelen elhatározásból született házasságkötés. Olinka tudta, hogy a férje nem akar gyereket.
„Nem árultam zsákbamacskát – mondja Jiří Menzel. – Nem hitegettem őt egy percig sem. Megbeszéltük, hogy addig leszünk együtt, amíg jól érezzük magunkat egymással. Mindketten úgy gondoltuk, ez az a szerelem, amely nem tarthat sokáig. Tizenhat éve vagyunk együtt.
Én megmaradtam ugyanolyan hülyének, mint voltam, Olinka viszont rengeteget okosodott az évek során. Vagy mellettem? Ebben nem vagyok biztos. A házasság gondolata sosem forgott a fejemben, és gyerekre sem vágytam.
Barátnőm mindig volt, hosszú évekig még párhuzamosan futó kapcsolatokban is éltem. Veszélyben csak akkor éreztem magam, ha a hölgyek valamelyike sminkkészlettel és fogkefével jött hozzám.Tudtam ugyanis, hogy ha ott alszik nálam, benne ragad az életemben. Olinkában az is imponált, hogy neki is úgy volt jó, ahogy nekem. Papír nélkül.
Az esküvőt se mi találtuk ki, hanem a cseh nagykövet, Thaiföldön. Minden évben oda jártunk pihenni, s amikor elmeséltem neki, hogy Olinkát mindenütt a kísérőmnek vagy még inkább alkalmi szeretőmnek nézik, egyszer csak azt kérdezte: »És nem szeretnétek holnap összeházasodni?« Egymásra néztünk, és mindketten rábólintottunk.”
Családalapításról azonban szó sem esett köztük. Olinka elfogadta a férje álláspontját, ám az évek múlásával egyre erősebben vágyott gyerekre. S akkor megismerkedett valakivel, egy másik cseh filmrendezővel, s amint megtudta, hogy babát vár tőle, elsőként a férjével közölte a hírt.
„Nem okozott álmatlan éjszakákat, hogy Olinka elsőre nem tőlem lett terhes. Elfogadtam a döntését. Az én bűnöm, hogy korábban nem akartam gyereket. Nem volt mit megbocsátanom neki. Annyira nem, hogy a kapcsolatunk egy kicsit sem sínylette meg a történteket. Andulka születésénél mégsem voltam jelen. Tudtam, hogy ott lesz az apja.
Én repülőre ültem, és elutaztam nagyon messzire. Válni egyikünk sem akart. Olinkának külön lakása van, vagy ők jönnek hozzám, vagy én megyek hozzájuk, de éjszakára ritkán maradunk együtt. Andulkát születése óta úgy szeretem, mintha én lennék az apja. Ő járt a legjobban köztünk. Vagyok neki én is, meg ott az édesapja is. Kiegyensúlyozott kapcsolat van köztünk, a két férfi között.
Olinka továbbra is az én feleségem, egyetlen napra sem költözött össze Andulka papájával. A mi kapcsolatunk, úgy látszik, sokat kibír. Ennyire szeretjük egymást.”
Hogy melyikük akarta jobban a második gyereket? Nem a feleség, és nem is a férj. Anna Karolina megrendelésére született.
„Olinka soha semmire nem kényszerített. Andulka mindenre rávesz. De hogy hetvenhét éves fejjel apa lettem, az engem is meglepett. Most már boldog vagyok nagyon, nem is értem, miért ódzkodtam annyira ettől az érzéstől. Andulka szuverén, határozott egyéniség. Rajong az apjáért, és ragaszkodik hozzám is. Ha mind a hárman nálam alszanak, ő az első, aki reggel odabújik hozzám. Kitüntetés számomra, ha az én ágyamban csacsog.
Eva még nem beszél, a mosolyát viszont már remekül használja. Még négykézláb közlekedik. Megmutatja, mi kell neki, s ha nem kapja meg, hosszasan sivít. Olyankor felveszem őt, kinyitom az ablakot, és megmutatom neki, milyen magasan lakom.
Nagyon mozgékony gyerek, szemmel láthatóan nem örökölte az én lustaságomat. Lehet, hogy szent voltam az előző életemben, nem tudom. Próbálom megfejteni, miért kapok ennyi ajándékot a sorstól. A filmjeimért? Aligha. Mindig példásan viselkedtem? Ezt sem állítom. Olinka is ajándék, meg a két gyerek is.”
Hogy milyen apa a hetvennyolcadik évét taposó rendező? Szigorúnak semmiképp sem tartja magát. Nála nincs büntetés, ő csak a legyőzött lehet.
„A feleségem sem igazán szigorú, de rá jobban hallgatnak a lányok. Én meg csak ámulok és bámulok, ahogy ők együtt, hárman léteznek. Nekem ők a kedvenceim, és mind a hárman másvalamiért. A kicsi azért, mert ízig-vérig az enyém. A nagyobbik azért, mert mellettem nő fel, és közelről látom a fejlődését.
Olinka pedig azért, mert okos és szorgalmas. Független, önálló producer, most ő tart el engem, mert nem dolgozom, jó forgatókönyvre várok évek óta. De nincs lelkifurdalásom, mert szép örökséget hagyok rájuk. És amit külön csodálok benne: olyan, mint egy nyolckarú istennő. Egyik kezében a gyerek, másikban a főzőkanál, ha leteszi, telefonál, vagy odaül a számítógép elé, és ír, keres, intézkedik. Nem is értem, hogyan győzi mindezt egyszerre.
Egyvalamit sajnálok csupán. Hogy már nem olyan fiatal. A harmincnyolcadik évében van. Engem meg még mindig a huszonévesek izgatnak. Az élet szerencsére nagy rendező. Ebben is a segítségemre van. Már nem csalogat titkos utakra. Furcsa ez nekem. Gyanús is vagyok magamnak. Lehet, hogy én is megöregedtem?”
Még nincs hozzászólás