Gyerekek anyaburokban
"Senki nem tud úgy gondoskodni a gyermekemről, mint én." Valahogy így gondolkodnak azok az anyák, akik még kisiskolás korban sem akarják másra bízni a csemetéjüket, és inkább lemondanak mindenről, csak hogy a nap 24 órájában helyt tudjanak állni anyaként. Kérdés, hogy ezzel jót tesznek-e a gyereknek.
„Hétéves a fiam, de még egyetlen éjszakát sem töltöttünk külön. Ha jobban belegondolok, azt is a két kezemen meg tudom számolni, hányszor hagytam másra egy-egy este erejéig. Őszintén szólva, azt sem szívesen.”
Az idézet Sárától származik, aki egy anyukákat tömörítő internetes fórumon válaszolt arra a kérdésre, ki, mikor hagyja másra a gyermekét. Később azt is kifejtette, hogy megveti azokat a kisgyermekes ismerőseit, akik havi rendszerességgel posztolnak bulizós képeket. Szerinte ugyanis egy szülőnek már nem saját magával kellene foglalkoznia.
Soraiból szinte sütött a felháborodás: „A legdurvább az volt, mikor azt láttam, hogy egy külföldön élő ismerősöm az egyhónapos kisfiát hagyta otthon egy parti kedvéért. Ráadásul olyan országban él, ahol hat hónap után vissza kell menni dolgozni. Hát olyan nehéz kibírni fél évet egy gyerek mellett?”
Kóros vagy nem?
Sára a környezetétől mindig azt hallotta, hogy túlzásokba esik, de hamar talált olyan anyukákat, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak.
„Nyolcéves a kisfiam. Még mindig úgy érzem, hogy csak velem van biztonságban. Elmúlt másfél éves, mire ott mertem hagyni a mamával, addig mindenhová vittem magammal. Csak oda mentünk, ahová bevihettem őt is – mesélte Andrea, akinek fontos, hogy a kisfia tudja: rá mindig számíthat. – Igen, van, amikor elkísér vécére, mert beszélgetünk, és ott ülök a kád mellett, amikor fürdik, mert játszunk. De most ez a mi időnk. Szerintem nem rontok el semmit.”
Természetesen mindenki maga érzi, hogy mikor áll készen elengedni a gyermekét, de a szakember szerint se a szülőnek, se a gyereknek nem jó a megbonthatatlan kötelék.
„Amikor egy anya nem bízza másra a gyermekét, az sokszor a saját ragaszkodását mutatja, és azt a meggyőződését, hogy csak ő tudja, mi a jó a kicsinek – mondta Vida Ágnes pszichológus. – Ez azonban nem jó, hiszen ha nagyon rátelepszik a gyerekére, az később visszaüthet. Nehezebben szokik be például a gyerekközösségbe, nem fogadja el az idegeneket, és nem lesz elég rugalmas.”
Mikortól bízzuk másra?
Nehéz meghatározni, mikor kell lazítani az anya–gyermek szimbiózison. Csecsemőkorban természetesen elsősorban az anyára van szüksége a gyereknek, de a szakember szerint, ha megoldható a táplálása, akár már egyéves kor előtt is nyugodtan rábízhatjuk egy családtagra. Általában a nagyszülők kerülnek ilyenkor képbe, bár ez ma már nem olyan egyértelmű, mint régen, amikor generációk éltek egy fedél alatt.
„Nálunk a nagyszülők ritkán látják a gyerekeket, és így néha úgy érezzük, hogy nem tudnak mit kezdeni velük – mesélte Angéla. – Hiába mondják, hogy felneveltek már két gyereket. Ez nem ugyanaz a kor, mások a veszélyforrások. Látom, hogy nem figyelnek teljes odaadással rájuk, ezért nem bízom meg bennük.”
Ahol a nagyszülők vagy más családtagok nem jönnek szóba, ott marad a bébiszitter. Ilyen külső segítőre viszont csak később érdemes hagyni a gyereket, amikor már nagyobb. És, persze, ez sem történhet minden átmenet nélkül: időt kell hagyni, hogy megismerkedjenek, és a gyerek elfogadja a jövevényt.
Görcsös ragaszkodás az anyaszerephez
De miért is bízza másra egy anya a gyermekét, ha meg van róla győződve, hogy vele van a legnagyobb biztonságban? „Az anyáknak is kell néha pihenés, és egy kis külön élet, ami nem a gyerekről szól – fogalmazott Vida Ágnes. – Attól még lehet valaki jó anya, hogy időnként a saját érdekeit nézi, és, mondjuk, hódol a kedvteléseinek.”
Az erősen kötődő szülőket azonban nehéz erről meggyőzni: ők pontosan így érzik jól magukat, és fel se merül bennük, hogy valami kimarad az életükből. Más kérdés, persze, ha maga az anyuka is érzi, hogy szünetre lenne szüksége, de valami miatt görcsösen ragaszkodik az anyaszerephez. Ilyenkor fordulhat elő, hogy egyre feszültebbé válik, az idegességét pedig tudattalanul is a gyereken vezeti le, hiszen miatta került ilyen helyzetbe.
„Másfél évvel a szülés után jutottam el odáig, hogy nem bírom tovább – mesélte Bori. – Addig nem mertem senkire rábízni a kislányomat, mert biztos voltam benne, hogy történik majd vele valami, amíg nem vagyok otthon, azt pedig sose tudnám megbocsátani magamnak. Az otthoni magánytól viszont becsavarodtam. Egyre többet sírtam esténként, és folyton arról panaszkodtam, hogy milyen jó azoknak az ismerőseimnek, akik élhetik tovább a megszokott életüket. Végül a férjem rángatott ki ebből. Előbb csak vacsorázni mentünk el, és egy óvónőre hagytuk a gyereket, akit tízpercenként felhívtam. Szerencsére megértő volt. A férjem már pedzegeti a hosszú hétvégét is, egyelőre azonban még hallani sem akarok róla. Nem hiszem, hogy készen állnék rá, hiszen Bogi még csak négyéves.”
Egy biztos, a gyereknek kiegyensúlyozott szülőre van szüksége, és ha ehhez az kell, hogy időnként néhány órát mások társaságában, vagy egyedül tölthessünk, akkor teremtsünk lehetőséget rá. Méghozzá bűntudat nélkül. Mert megérdemeljük…
Még nincs hozzászólás