Fenyegető jelek a kapcsolatban
Összekerülünk valakivel, és eleinte csillagfényben látjuk. A kapcsolat kezdetén a testünkbe áramló "szerelemhormonok" elködösítik az elménket, és csak sodródunk, sodródunk, de van, hogy egy nap mintha rossz álomból ébrednénk.
A szerelem ekkor már nem hoz örömöt, nem hoz meghitt pillanatokat, szívmelengető beszélgetéseket, extázisba sodró ölelkezéseket. Kiürült. Bárcsak észrevettük volna a jeleket. Bár hallgattunk volna a megérzésekre, intő eseményekre, és nem pazaroltunk volna el éveket, akár évtizedeket.
Kognitív disszonanciának nevezik a pszichológusok azt az állapotot, amikor egy ember azért nem változtat a helyzetén, mert kitart a kezdeti döntése mellett akkor is, ha beigazolódott, hogy rossz döntés volt. Évek, évtizedek telhetnek el egy keserű, semmi pozitívat nem hozó kapcsolatban, sőt, akár az egész élet. Van értelme ennek? Nem okosabb dolog összeszedni magunkat, és kiszabadulni a megbéklyózó helyzetből, és új esélyt keresni?
Mondják, hogy két ember kapcsolata mindig a két emberen múlik. Nem a másik a kizárólagosan hibás, ez igaz, de ha nem tudjuk rendbe hozni a kettőnk közti rezgést, ha nincs már köztünk annyi szerelem, szeretet, tisztelet, akkor semmi értelme benne maradni és kínlódni. Mindenkinek jár egy új esély. Kettőnknek is, de magunknak is, ha kettőnknek már nincs több.
De vajon mik azok a kezdeti jelek, melyek cselekvésre késztetnek, akár a kapcsolat újragondolása, akár a lezárása érdekében?
Idegesítő ismétlődések
Sok pár panaszkodik arról, hogy a mindennapokban újra meg újra megismétlődnek bizonyos gesztusok, szavak, reakciók, melyek lehetetlenné teszik a probléma átbeszélését, megoldását. Egyszerű példa, és látszólag semmitmondó, ha például az egyik fél nem hajlandó kimosni maga után a kádat, hiába kéri erre a másik. Vagy ha mindig felemeli a hangját, ha meg akarjuk kérni valamire, így aztán meg sem lehet beszélni vele a dolgot. Ha azonnal megsértődik, ha azonnal robban.
Vagyis nem az a célja, hogy a probléma tisztázódjon és megoldódjon, hanem az, hogy győztesként kerüljön ki a konfliktusból. Az ilyen ember nem képes a kompromisszumokra, kompromisszumok nélkül pedig lehetetlen a kapcsolatban élés.
Zavar az illata
Nem csak az illata vagy akár a szaga, de a nevetése, a hangszíne, a rutinszerű mozdulatai például fogmosáskor, vagy ahogyan megölel. Ilyenkor az ember gondolhatja, hogy ez nem fair, mert ha egyszer szerettük, akkor illetlenség elhagyni most azért, mert már viszolygunk tőle ilyen apróságokért.
Pedig csak arról van szó, hogy elmúlt a kezdeti bódító hatás, és megláttuk a másik valódi lényét. Nem biztos, hogy tényleg rossz szagú, hogy bántóan éles a hangja, vagy hogy elképesztően horkol, mert másnak talán pont ezek tetszenének benne.
Szégyellek vele társaságba menni
Ennek a jelenségnek általában az az oka, hogy önbizalomproblémánk van. Összekapcsolódtunk valakivel, hogy ne maradjunk egyedül, boldogok voltunk, hogy kellünk neki, lelkesedtünk is… Egy ideig.
De ahogy a hétköznapok lebontják rólunk az álarcokat, kiderül, hogy valójában nem vagyunk azonos szinten sem műveltségben, sem gondolkodásban, sem illemtudásban, és még sorolhatnám. Ha ezt a kapcsolatot tovább erőltetjük, mindketten sérülni fogunk. Itt nem lesz sem tisztelet, sem bizalom. Hiába titkoljuk a másik előtt, hogy kevésnek találtatott, érezni fogja, hogy nem tudunk felnézni rá.
Már nem szoktunk beszélgetni
Az előzőhöz kapcsolódik a ’néma kapcsolat’ szindróma. Nézzünk csak körbe egy étteremben, hány pár ül szótlanul, vagy akár a telefonjába merülve az asztalnál. Miért megy kettesben étterembe egy pár, ha nem igénylik egymás társaságát?
Szomorú látvány az ilyen, főleg, ha továbbgondoljuk, mit csinálhatnak egy nyaralás alatt, vagy csak egy hétköznapon az otthonukban. Ülnek a tévé vagy a gép előtt, újságot olvasnak, mindegy, mit, csak egymással ne kelljen érintkezni. Ennél nem kellemesebb, ha egyedül van az ember?
Nem érzem, hogy számíthatnék rá a bajban
Hogy számíthatunk-e a társunkra a bajban, sajnos csak akkor szokott kiderülni, amikor már baj van. Nem ápol, ha betegek vagyunk, nem tartja rendben a lakást, amikor nem vagyunk képesek takarítani, nem lehet rábízni a gyerekeket, nem támogat anyagilag, holott tudja, hogy ez számunkra most létfontosságú. Ha így viselkedik, egészen biztos, hogy nincs értelme a folytatáson gondolkodni.
Én tartom el!
Sok kapcsolatban elhangzik, hogy a férfi képes lenne dolgozni, keres is munkát, csak nem talál, és ez így megy évek óta. Ha egy nő egyedül teremti meg a közös élethez szükséges anyagi javakat, ott nincs jelen a férfienergia. A munka is, a pénz is mind-mind férfienergia. De itt a nő teremti a női energiát éppúgy, mint a férfienergiát. Ez egy hazug, álszent helyzet, amely mindkét felet megalázza. Mi értelme ennek?
Ez nem szex
Úgy is mondhatnánk, hogy a szex gépiessé vált, vagy meg is szűnt. Egy évtizedekig tartó kapcsolatban lehetnek olyan időszakok, amikor a szexualitás egy időre háttérbe szorul, de aztán újra fellángol. Ám ha sem testi vagy lelki betegség, sem kisgyermek születése, sem valamiféle trauma, például gyász nem jelent meg akadályként, akkor nagyon valószínű, hogy a férfi-nő struktúra szűnt meg a két ember között. Együtt lehet maradni, ha mindkettejüknek elég a barátság.
Hazudik
Megcsal, átver, elárul, hazudik. Egyszer-egyszer meg szoktunk bocsátani, de nem azért, mert van értelme, hanem mert szerelmesek vagyunk. Csakhogy a szerelem idővel lecsillapodik, a hazugság viszont megmarad. Friedrich Nietzsche írta a hazugságról, hogy „nem az a baj, hogy most becsaptál, hanem az, hogy soha többé nem hihetek neked”. Nincs is több kérdés, ugye?
Majd én megváltoztatlak!
Állítólag sosem véletlen, hogy kivel hoz össze a sors. A másik ember tükrében meg kell tanulnunk valamit önmagunkról, ha mást nem, akkor azt, hogy az a bizonyos kapcsolat nem való nekünk, nem jól értékeltük –, például alábecsültük magunkat, amikor választottunk.
Mi, nők bármennyi intő jelet kapunk is, mégis hajlamosak vagyunk bent ragadni egy kapcsolatban, egyrészt, mert félünk. Félünk, hogy nem jön jobb, és csak a magány várna… Másrészt, mert valahogy úgy vagyunk összerakva, hogy a szexuális egyesülés után kötődni kezdünk. Ragaszkodunk, és a hátunkra vesszük akár az egész világot, hogy megmentsük, akihez kapcsolódunk.
Pedig sem megváltoztatni, sem megmenteni nem lehet a másikat. Mindenki csakis önmagát mentheti meg, persze, csak ha akarja.
Szomatizált érzelmi kínok
Kasza Zsuzsanna pszichológus szerint érzelmi stressz esetén az immunrendszer legyengül, összeomlik, megnyitva az utat a betegségek kialakulásának. A lelki eredetű betegségek az egyén számára tudatos vagy tudattalan környezeti vagy társkapcsolati hatásokra alakulnak ki. Kiválthatja gyász, trauma, válás, szorongás, megoldhatatlannak látszó élethelyzet, de az elfojtott agresszió is okozhat betegséget.
A leggyakoribb megbetegedések többek közt a gyomorral, a vastagbéllel, a bőrrel és a női szervekkel kapcsolatosak, de jellemzőek az evéssel, alvással és a szexualitással összefüggő zavarok is. A beteg tudat alatt előnyhöz jut a betegségével, hiszen több figyelmet kaphat a környezetétől, felmentést nyerhet fontos döntések alól, megszabadulhat amúgy kötelező élethelyzetektől, illetve lehetőséget kap, hogy a betegségével foglalkozva ne kelljen szembenéznie valamilyen nehéz problémával, helyzettel.
(Felhasznált irodalom: budaipszichologus.hu)
Még nincs hozzászólás