Eszes lányok
A női főnök megcsippentheti férfi beosztottjának az orcáját, megpaskolhatja csípőtájon, s "igyekezzék csak tovább is, Karcsikám, angyalom!" fölkiáltással elküldi kávéért. Itt tartunk még? Itt tartunk már?
G., a 185 centis, díjbirkózó formájú fiatalember áll a bizottság és a bizottság közepén ülő sorozóorvos előtt – nem mai a történet, mint látszik. A doki nézi, nézi a fiú adatait tartalmazó papírokat, és igen teátrálisan, kétszer is felolvassa a mama lánykori nevét, majd csaknem szótagolva (hogy a bolond is értse) megkérdezi: mikor volt kórházban, s milyen bajjal. „És arról a vesegyulladásról tud hozni kórházi papírt?” A méretes katonajelölt ekkor kapcsol: „A sorozóorvos talán ismeri anyámat, ahogy nézem, akár évfolyamtársak is lehettek. Ha van vesebajos papírom, akkor megúszom a sereget?”
Az egykori betegségét kezelő kórházban – a papírbeszerző körúton – találkozott is az ifjú a család egyik-másik orvos barátjával. „Azt nem tudom – mondta egyikük –, hogy a katonaorvos is évfolyamtársunk volt-e, de azt tudom, hogy nem volt olyan fiúhallgató közöttünk, aki minimum szerelmes ne lett volna anyádba, amúgy az évfolyamelső agyáért, eszéért mindenki nagyra tartotta. Még az apád is, aki elvette feleségül…”
Való igaz, a doktornő karrierje egy-két évtizeden át különösen szép pályán haladt, tudományos fokozatokkal, az eredetisége miatt is szakmai becsben tartott kandidátusi értekezéssel, elnyert munkahelyi tisztségekkel bizonyította: okkal számított évfolyama talán legokosabb hallgatójának, későbbi érdemeit pedig nem – vagy jellemzően nem – a szépségével érte el.
A doktornő már a múlt, de a kérdés a jelenben és a jövőben is feltehető: előny-e egy hölgynél, ha okos is? Válasz-e, ha Kleopátrára gondolunk a nagyon távoli ókorból, akinek okosságát jeles római férfiak szellemi képességeihez mérték? És érkezzünk vissza a mába, például az Egyesült Államokba, ahol maholnap elnökjelöltként is tündökölni fog egy First Lady, aki még államügyekben is – fehér házi források szerint – legalább annyira kormányozta az urát, mint maga Bill Clinton az országot. Ha most ő kerül az ovális irodába, a korábbi képlet vajon igaz lehet visszafelé is?
Maradjunk itthon, egy kérdés és egy válasz erejéig napjaink versenypályájánál. Ott, ahol nagyon is jó megtudni, hogyan vélekedik saját helyzetéről az a hölgy, aki a mai világban ért el tartós üzleti karriert, mivel képes gondolkodni, naponta akár százszor is jól dönteni, cégére, annak értékeire vigyázni.
Dr. Kádár Gabriellától, a CIG Pannónia NyRt. jogász végzettségű vezérigazgatójától azt kértük, hogy egy képzeletbeli, 1-től 5-ig tartó számskálán jelölje be, szerinte előny vagy hátrány-e a munkahelyen, a magánéletben, az életben, ha okos a nő.
Rövid kommentárt is kértünk és kaptunk: „Nem előny, hanem elengedhetetlen feltétel. Egy nőnek nagyon felkészültnek és okosnak kell lennie a munkahelyén, ha előre akar jutni. Művelt sajnos nem vagyok igazán/eléggé, legfeljebb félműveltnek vagy érdeklődőnek mondhatom magam. Ez inkább ahhoz kell, hogy jobban el tudjuk viselni az életet, nem feltétlenül a boldoguláshoz.”
Kádár Gabriella a számskálán 5-öst írt, egy kiegészítő kérdésünkön pedig elgondolkodott. Feleletet vártunk arra is, hogy az okosság és a szépség viszonya a pályáján egymást erősítő, egymást megelőző, egymást gyöngítő kapcsolat-e. A vonzó külsejű, valóban jó eszű vezérigazgató asszony kecsesen meghúzta a vállát, aztán: nem válaszolt. Mert ennyire bölcs. Az eredeti kérdésünkre pedig visszatért: „Az okos nőséghez nálam az is hozzátartozik, hogy nem okoskodó, és nem okosabb…”
Az eszes nő tény. Amint az eszes férfi is. Amíg világ a világ, vitatkozni fogunk azon is, melyiknek van több a fejében, s az melyik „félnek” jobb, előnyösebb. Nőügyek – nőírók című esszéjében írta Berkes Erzsébet, három építészmérnök hölgyre utalva:
„A beszélő kutya, a hegedülő majom szenzációjához hasonlóan arra emlékeztetnek, hogy a teljesítmény lehetséges mértékét nem a teljesítmény társadalmi értéke szabja meg, hanem az, hogy sikerült-e megütni már azt a szintet, amire a férfiak képesek. Ah, bizony: a nemek harca! Meg: az lesz a szép világ, ha a női főnök megcsippentheti férfi beosztottjának orcáját, megpaskolhatja csípőtájon, s »igyekezzék csak tovább is, Karcsikám, angyalom« – fölkiáltással elküldi kávéért.”
Berkes Erzsébet, aki botrányosan fiatalon örökre távozott közülünk, 1982-ben írta az iméntit, talán tudva, milyen sokszor fogják még összemérni a férfi és a nő életrevalóságát, eszét. Ő pedig beleszólt, üzent a 2015-ben vitázóknak. A saját, nagyon is szerethető és okos – nőiesen okos – stílusában. De ki mondja meg, előrébb vagyunk-e már 1982-höz viszonyítva, és vajon merre van az az „előre”?
Vitázunk tehát. És azt hisszük, döntünk. Pedig dehogy. Hacsak… le nem poroljuk kedvenc közhelyünket, ami egy idézet egy hölgytől: „Az uram mindig tudja, hogy mit akar. De azt, hogy mit akarjon, én mondom meg neki…”
Még nincs hozzászólás