Érdekes álmok, érdekes magyarázatok
Niki 26 éves egyetemista álma: Gyerekkorom óta van egy rendszeresen visszatérő álmom. A környezet változó. Néha egy nagy, világos teremben vagyok, máskor a szabadban, valamilyen végtelen, tágas, zöld mezőn. Mindig emberek között, akik beszélgetnek, akikkel beszélgetek, de valahogy idegennek érzem közöttük magam.
Arra gondolok, hogy én más vagyok, valaki, aki képes repülni. Nem vagyok egészen biztos abban, hogy sikerül felszállnom. Érzem, hogy a testem nehéz, de azt is, hogy ha elrúgom magam a földtől, s ha a karjaimat elég gyorsan és erősen mozgatom, felemelkedem a levegőbe.
S miközben indulok, szeretném, ha mások is jönnének velem. Magyarázom a többieknek, hogy higgyék el, mindenki képes erre. Hitetlenül néznek rám, nevetnek. Akkor én elrúgom magam a földtől.
Eleinte nehezemre esik, mintha visszahúzna a föld, végül azonban sikerül levegőbe emelkednem, és egyre könnyebben szállok. Soha nem magasra, csupán két-három méternyire siklok a föld felett.
Álmomban mindig hosszú a hajam, lobog a szélben, ágak, bogarak súrolják az arcomat, nevetek. A többiek kiabálnak. Én lábaimat, mint a bukóforduló előtt az uszodában, magam alá húzom, fékezek, és néhány lépést szaladok a földön, mielőtt megállok.
Amikor megállok, rögtön megbánom, mert soha sem tudom biztosan, képes leszek-e újra a magasba emelkedni.
Magyarázat: A repülés képessége álmainkban azt szimbolizálja, hogy szeretnénk felülemelkedni valamilyen aktuális, bennünket nagyon bántó problémán. A lebegés, a szárnyalás a szabadság élményét nyújthatja.
Az álmon keresztül megszűnik a gúzsbakötöttség érzése. Felszabadulttá válunk. Aki gyakran álmodja azt, hogy repül, rendszerint sikerre törekvő, ambiciózus ember.
Zoltán 53 éves könyvelő visszatérő álma: „Ötéves vagyok. Az emeletes házban, ahol a gyerekkoromat töltöttem, megyünk a lépcsőn lefelé. Fogom a nővérem kezét, aki négy évvel idősebb nálam, már nagylány. Siettet.
Nekem azonban túl magas a lépcső, minden egyes fok kész gyötrelem. El akarom engedni Ági kezét, de ő erősen szorít. Kis hülye, mondja, nem tudsz sietni? Aztán hirtelen tízéves vagyok. Már majdnem leérünk a földszintre.
A kapu előtt, az utcán borostás arcú, kalapos férfi rongyszőnyeget árul. Félek tőle, s már előre kiabálok, nem veszünk szőnyeget, már sok ugyanilyen van nekünk.
Aztán változik a kép, én már kamasz vagyok, talán tizenhét éves. Nem lefelé, hanem fölfelé megyek ugyanazon a lépcsőn, ugyanabban a lépcsőházban. Valamilyen buliba, összejövetelre, tárgyalásra sietek.
A lépcsőház, a szorongató érzés mindig ugyanaz, de a cél, a társaság mindig más. Néha a munkatársaim, máskor valamelyik régi szerelmem a főszereplő. Valaki, aki nagyon fontos nekem, aki előtt jó színben szeretnék feltűnni, de amikor a szobába lépek, rájövök, hogy meztelen vagyok.
Arra gondolok, talán ezt nem is venni észre, ha okos dolgokat mondok, ha kötetlen vagyok. Álmomban különböző nyelveken beszélek, hangosan és folyamatosan. Attól félek, ha csenden maradok, hirtelen rájönnek az emberek, hogy én meztelen vagyok.
Aztán megint változik a kép. Én kívül vagyok, de látom, hogy bent a társaság tagjai rajtam nevetnek, s az, akit leginkább szerettem volna elkápráztatni, csak legyint, és én tudom, hogy szégyell, s pontosan tudom, hogy rettenetesen nevetséges vagyok.
Magyarázat: a ház magát az embert jelenti. A legalsó szint személyiségünk elutasított területe. A földszint megvetett énünket szimbolizálja, a lépcső pedig, összeköti a ház felsőbb szintjeit, s ezzel együtt tudatunk elfogadott részeit a földszinttel.
A meztelenségnek többféle értelmezése lehetséges. A legegyszerűbb az a magyarázat, mely szerint ez nem más, mint a megszégyenüléstől való félelem. De jelentheti azt is, hogy az álmodó olyannak mutatja magát, amilyen valójában, nem szokott alakoskodni, őszinte és nyíltszívű.
Timi 48 éves tanítónő álma: Egy tavaszi réten, lankás domboldalon szaladok apámmal. Sárkányt eregetünk. Apám nagyon fiatal, ő szalad elöl, ő fogja a papírsárkány zsinórját.
A játékot együtt készítettük, sokféle színnel kifestettük, rózsaszínű pauszból csíkokat vagdostunk, az lett a farka, szemet rajzoltunk rá, és anya szemceruzájával szájat, ami nevetett.
Aztán vártuk, hogy kisüssön a nap és fújjon erős szél. Sokáig vártunk a jó időre, míg végre eljött. És mi szaladtunk a réten, kiabáltam, én, én, én akarom megfogni. De a hangomat felkapta a szél, és apám nem hallotta, csak szaladt.
Én lemaradtam, egészen kicsi gyerek voltam újra, alig tudtam járni, az elöl szaladó apám pedig hirtelen öreg ember lett. S én, aki lemaradván tőle, a domb oldaláról hirtelen észrevettem, hogy az alján egy mély szakadék van.
Kiabáltam, hogy apa, állj meg, de nem jött ki hang a torkomon. Láttam, hogy apám belezuhan a szakadékba, láttam, ahogy a sárkány zsinórja leszakad, és lebeg a szélben, a tenger fölött, és az arca nevet.
És tudtam, hogy meghalt az apám, mert én még kicsi vagyok, ügyetlen, gyenge, és nem tudtam szólni. Nem tudtam figyelmeztetni, hiába sírtam. Amikor felébredtem, nedves volt a szemem, mert tényleg sírtam.
A furcsa az, hogy öt éve, amióta valóban meghalt szegény apám, az álom nem tért vissza többé. Amióta meghalt egyszer sem álmodtam vele”
Magyarázat: Minden ember életében meghatározó szerepet játszik a szülőkkel való viszony. Lányoknál az apakép, fiúknál az anyakép erősebb. A szülőkkel kapcsolatos nyomasztó álom nem jelenti feltétlenül azt, hogy a valóságban rossz velük a kapcsolatunk.
A tökéletes apa vagy anya képet a tudatalatti úgy is kompenzálhatja, hogy a szülő az álomban meghal. Az álom ilyenkor, a túlságosan erős kötődést igyekszik gyengíteni.
Még nincs hozzászólás