A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Emma Thompson humorral tünteti el a ráncokat

A 62 éves Emma Thompson már 60 évesen úgy érezte, hogy mindent megkapott a sorstól, amit csak lehetett. A kétszeres Oscar- és Golden Globe-díjas brit színésznő, forgatókönyvíró, aktivista szakmai és magánélete is sikeres. Ezt nem róla mondják, hanem ő maga érzi így. Stílusát és humorát jól jellemezi az, amit egyszer az Oscar-díjairól mesélt: a mellékhelységben tartja a szobrokat. Azért ott, mert szerinte máshol túlságosan is szokatlan látványt nyújtanának. Emma Thompson ilyen nő, könnyed, laza, aki a korát sem szégyellte soha, inkább büszke rá.

Családi öröksége a humor

1959. április 15-én született, Londonban.  Édesanyja és édesapja is színész volt, de az apukája, Eric Thompson ráadásul híres is. Emma mindig nagyon büszke volt rá, úgy gondolja, hogy tőle örökölte humorát és kiváló szónoki képességeit. Jó tanuló, okos gyerek volt, mindig szeretett olyat csinálni, amiben az élen járhat.

Már egyetemista volt, amikor meghívták a Footlights nevű tekintélyes szkeccskomédia társulatába, amelynek ő lett az első női tagja. Első profi színpadi szerepét 1982-ben kapta, a filmvásznon viszont 1989-ben debütált Jeff Goldblum oldalán A nagy balek című vígjátékban.

Szerepek és sikerek – filmek, melyek miatta váltak klasszikussá

Fotó: Intercom

Emma Thompson filmes munkásságát összeszedni komolyabb kihívás, mint hinné az ember. Biztos, hogy mindenki fel tud sorolni legalább három filmet, amelyben látta a színésznőt. Aztán, ha soroljuk a többit, akkor mindenki a fejéhez kap, hogy „ja, tényleg, abban is láttam”. A teljesség igénye nélkül nézzük a legjobbakat.

Elsőként az első Oscar: 1992-ben a Szellem a házban című filmben szerepelt, amelyért 1993-ban megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat, de elnyerte vele a Golden Globe-ot és a BAFTA-t is. Mindenki felfigyelt rá, megérdemelten. Aztán jött Kenneth Branagh-gal, Stephen Fry-jal és Hugh Laurie-val játszott a Szilveszteri durranások, majd a Sok hűhó semmiért filmváltozata. Talán ez volt az első sztárparádés filmje, de közel sem az utolsó.

1994-ben ismét Oscarra jelölték, ráadásul kétszeresen. A Napok romjai főszerepéért, amelyben Anthony Hopkinsszal játszott együtt, valamint az Apám nevében mellékszerepéért, amelyben Daniel Day-Lewis ügyvédjét játszotta. Ekkor a második szobor még nem lett meg neki, de a szakma és a közönség is biztosra vette, hogy lesz még Orscarja. 

1995-ben a Jane Austen regényéből készült Értelem és érzelem című filmben remekelt, ez azért is állt hozzá nagyon közel, mert a film forgatókönyve is az ő munkája volt, amin öt éven keresztül dolgozott. Megérte! 1996-ban ismét két Oscar-díjra jelölték ezért. A Legjobb színésznő kategóriát nem ő kapta, de a Legjobb adaptált forgatókönyvért járt az aranyszobrocska.

Újabb kasszasiker filmjére 2002-ig kellett várni – bizony lassan 20 éves lesz – az Igazából szerelem című romantikus komédia, amelyben Alan Rickman, Hugh Grant, Colin Firth, Keira Knightley és Liam Neeson oldalán szerepelt. Játszott a Harry Potter-sorozatokban, mint Sybill Trelawney, a jóslástantanár, de láthattuk a Nanny McPhee – A varázsdada című filmben, a Banks úr megmentésében, a Bridget Jones filmek harmadik részében, valamint a Disney-klasszikus, A szépség és a szörnyeteg élőszereplős filmváltozatában is.

Még mindig hosszan lehetne sorolni, de a rengeteg szerep és különböző karakter bizonyítja azt, hogy Emma Thompson joggal az egyik legelismertebb színésznő, nem csak Nagy-Britanniában, hanem az egész világon.

Írónő és segítő 

Fotó: PuzzlePix

A színésznő nem csak forgatókönyveket ír, hanem mesekönyvet is. 2012-ben jelent meg Beatrix Potter Nyúl Péter könyveihez írt folyatása, mely hazánkban is kiadtak, de a briteknél igazi sikerkönyv lett. A színésznő azért nem tört honfitársa J. K. Rowling (a Harry Potter-könyvek szerzője) babérjaira, de élvezte a mesés kiruccanást.

Írásai egyébként annyira lehengerlőek, hogy Keira Knightley-t Emma forgatókönyve „gyógyította ki” a diszlexiából. Knightley-t 6 éves korában diagnosztizálták diszlexiásként. Édesanyja ekkor már együtt dolgozott Emmával, így haza tudta vinni a lányának az Értelem és érzelem forgatókönyvét. Keira szinte bálványozta a színésznőt, és azért, hogy elolvassa forgatókönyvet, még az olvasási nehézségét is leküzdötte.

Emmától egyébként a segítség nem áll távol. Sőt! A forgatókönyves sztorinál csak közvetve segített, de inkább azt kedveli, ha személyesen is támogathat valakit. A hátrányos megkülönböztetés és az igazságtalanság az élet minden területén rosszulesik neki. Azok közé a hírességek közé tartozik, akik nem csak papolnak arról, hogy segíteni kell, hanem tesznek is érte.

Támogatja a Greenpeace-t, Elton John AIDS Alapítványát és a Női Esélyegyenlőség Pártját is. A legszívbemarkolóbb cselekedete az volt, amikor 2003-ban örökbe fogadta a ruandai származású, ma már emberjogi ügyvédként dolgozó Tindyebwa Agabát, akinek édesapja AIDS-ben halt meg. Felszólal a szexuális zaklatás ellen, sőt tavaly áprilisban – a koronavírus-járvány első hullámában – a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) dolgozóit is támogatta.

Boldog feleség és büszke anya

Fotó: PuzzlePix

Első férje a színész és rendező Kenneth Branagh volt. 1987-ben találkoztak egy forgatáson, majd két év múlva már össze is házasodtak. A közös frigy sok jó közös filmet is hozott (V. Henrik, Meghalsz újra, Szilveszteri durranások, Sok hűhó semmiért). 1995-ig alkottak egy párt, a pletykák szerint akkor Kenneth beleszeretett Helena Bonham Carterbe, akivel azóta is együtt él.

Szerencsére Emma sem szomorkodott sokáig. 1995-ben az Értelem és érzelem forgatásán megismerte Greg Wise-t. Bár a színész 8 évvel fiatalabb Emmánál, ez nem jelentett akadályt a szerelemben. 1999-ben megszületett a lányuk, majd 2003-ban az adoptált fiúval lett teljes a család, még ebben az évben össze is házasodott Greggel.

Emma a Dame: a brit lovagi cím női megfelelőjét is megkapta

A színésznő sokszor hangoztatja, mennyire hálás a sorsnak, hogy 60 éves korára mindent megkapott, de a színészi munkásságáért járó díjak mellett van egy másik nagy kedvence. 2018-ban a Brit Birodalom Rendjével tüntették ki a Buckingham-palotában. A lovagi cím női megfelelőjének számító, a Dame előnév viselésére feljogosító rangot személyesen Vilmos herceg adta át neki.

A munka pedig azóta sem állt le. Most is dolgozik, hamarosan a Netflixnél készülő Matilda-musicalben lesz látható. Az igazgató szerepét kapta a Working Title produkciójában készülő filmben, melyet Matthew Warchus rendez. Hogy visszavonulna?

Eddig meg sem fordult a fejében, noha a korával is sokat viccelődik. „A korosodás a show business-ben egészen aggasztó. Emlékszem, úgy 35 lehettem, amikor valaki azt mondta nekem, hogy exhumálniuk kellene valakit, hogy a pasim lehessen a vásznon. Azóta semmi sem változott, sőt, ami azt illeti, a helyzet még rosszabb lett” – mondta pár éve egy televíziós interjúban, ahol hozzátette, ő büszkén vállalja nem csak a ráncait, hanem az egyre sokasodó gyertyákat is a születésnapi tortáján. 

Címkék: emma thompson, emma thompson szerepei, lovagi cím, kenneth branagh, keira knightly, greg wise, értelem és érzelem, napok romjai

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!