A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Emil és testvérei

Nem is gondolnánk, hogy az örökbefogadás milyen régi jogintézmény. Már csaknem négy évezreddel ezelőtt, Hammurápi babiloni király törvényoszlopa is rendelkezett a fiúvá fogadott gyermek jogairól. Az örökbefogadás leggyakoribb célja egyrészt a gyermektelen szülők vagyonának egyben tartása, a magvaszakadt családnév megmaradása, másrészt az elárvult, szülő nélkül maradt gyermekekről való gondoskodás.

Fotó: AFP

Az örökbefogadás jogintézményével az Egyiptomi Birodalomban isgyakran éltek. A Biblia legismertebb örökbefogadási története is Egyiptomból származik, ahol a Kr. e. 13. században a zsidók elszaporodásától tartó fáraó parancsot adott, hogy minden zsidó újszülöttet öljenek meg. Így kellett volna tennie annak a Jokabed nevű anyának is, aki a csecsemőjét három hónapon át rejtegette, majd egy gyékénykosárban a nádasba rejtette el, arrafelé, ahol a fáraó lánya szokott fürdeni. A hercegnő szolgálói megmentették, és az udvarba vitték a kisgyereket, akit a fáraó lánya a sajátjaként nevelt fel. Nemcsak örökbe fogadta, de vezető szerepre nevelte a kicsit, akinek a „Mosze” vagy „Mozes”, egyiptomi nyelven „gyermek, fia valakinek” nevet adta. Más kérdés, hogy Mózes végül valóban vezető lett de nem az egyiptomi, hanem a zsidó nép élén.

Juliustol Augustusig
Az ókori Rómában a vagyon és a család nevének átörökítése volt az első számú adoptálási indíték. Ugyanakkor az örökbefogadásnak hatalompolitikai okai is lehettek: így tette fiává és örökösévé a végrendeletében Julius Caesar az unokaöccsét, Octavianust, a későbbi Augustust, az első császárt.

A sors fintora, hogy Augustusnak sem született fiúgyermeke, ezért harmadik feleségének a korábbi házasságából származó fiát, Tiberiust adoptálta, és fogadta társuralkodóvá a császár. De adoptio révén lett császár például Caligula és Néró is, sőt, a Kr. u. 2. században, az „adoptált császárok” korában száz éven át az örökbefogadás határozta meg a trónutódlást a dinasztikus elv helyett: így lett császár például Traianus, Hadrianus és Marcus Aurelius is.

Ugyanakkor a társadalom alsóbb szintjein is általánosan elterjedt szokás volt a fiúgyermekek örökbefogadása. Az adoptált fiú az örökbe fogadónak nemcsak a vagyonát, hanem teljes társadalmi státuszát is örökölte; így nem csupán az örökbe fogadó nevét vehette fel, de például teljes jogú patríciussá vált az a plebejus, akit egy patrícius adoptált.

Az örökbefogadás nemesít
Hasonló társadalmi mobilitást jelentett az öröklés a középkori magyar jogban. Werbőczy Hármaskönyve szerint ugyanis, ha egy fiúutód nélküli idős nemesember – királyi engedéllyel – adoptált egy nem nemes fiút, akkor az az örökbe fogadó nevét, birtokait, valamint a rangját, nemesi címeit is örökölte. Mindezidáig azonban az örökbefogadás csak két család megegyezésén múlott, vagyis az elárvult gyerekek családba kerülésének ez a rendszer nem lehetett általános útja.

Amikor azonban a középkori templomlépcsőkön egyre több újszülöttet hagytak ott, rábízva őket az egyház jóindulatára, szükségessé vált az árvák ügyének intézményes kezelése. Előbb kolostorokban kaptak otthont, majd sorra alapították az árvaházakat – ez tette lehetővé például a gyermekzsivajtól irtózó Jean-Jacques Rousseau-nak, hogy mind az öt gyermekét a születésük után azonnal lelencházba adja (de ez nem akadályozta meg benne, hogy a felvilágosodás jegyében tanulmányt írjon a nevelésről, Emil címmel...)

Hollywoodi örökbefogadók
A polgárháború idején az amerikai városok tele voltak családjukat vesztett, magányosan kóborló árva gyerekekkel. Ez a helyzet tette szükségessé a zsúfolásig megtelt árvaházakból a családokhoz kihelyezett, örökbe adott gyerekek jogi állapotának a rendezését, így születtek meg az első örökbefogadási törvények az Egyesült Államokban, majd ennek mintájára a 20. században Európa legtöbb országában. Jelentős változás a korábbiakhoz képest, hogy az örökbefogadás során előtérbe kerültek a gyermekek érdekei.

A gyermek származásának titkosítása révén az adoptálás valóban családépítő eszközzé válhatott a meddő házaspárok számára. Napjainkra bizonyos körökben jó értelemben vett divattá vált a szegény sorsú vagy elmaradott országokból származó, árvaságra jutott gyermekek örökbefogadása; Angelina Jolie és Brad Pitt harmadik világbeli örökbefogadásainak hatására a szülési korból kiöregedett vagy fogamzásképtelen hollywoodi hírességek egész garmadája választotta a csecsemők adoptálását – akár a vér szerinti gyerekeik mellé is, Nicole Kidmantől Sharone Stone-on és Madonnán át Meg Ryanig.

Az igazi mama és papa
Az örökbe fogadotti élethelyzetből, a „lelencgyerek”-státuszból való szabadulás gyakran motiváló erő a gyerek számára. Így volt ez például a katolikus német anyától és muzulmán szír apától származó, a születésekor azonnal örökbe adott Steve Jobs esetében is, aki a kezdeti nehézségek után kitört helyzetéből, és az Apple elnöke lett.

Sőt, hogy egy, a foci-vb nyarán aktuális nevet is említsek: az azzurrik szép olasz nevű, fekete bőrű csatára, Mario Balotelli egy ghánai bevándorló család, Thomas és Rose Barwuah gyermeke, akit a súlyos csecsemőkori betegségeit ellátni képtelen szülei hároméves korában bíztak egy gyermektelen olasz házaspárra, Francesco és Silvia Balotellire.

Hozzáteszem: sem Jobs, sem Balotelli nem akart soha tudni a vér szerinti szüleiről. Mindketten az örökbe fogadó házaspárt fogadták el valódi családjuknak...

Címkék: örökbefogadás, julius, steve jobs, öröklés, nevelőszülők, utód, lelenc, adoptio, mózes, augustus, tiberius, werbőczy, rousseau, balotelli

Egy hozzászólás

  • Bölömbi

    És ha a válás után új gyereke születik valamelyik félnek?

Szóljon hozzá Ön is!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!