Egyszerűség, plíz!
Füves csatatér. A kelő nap fénye megcsillan a páncélokon. T., a gyalogság tagja feszülten fürkészi az ellenséget. Itt a pillanat: állatias ordítással rohamra indulna, de az ellenség katonái ekkor felcsapják sisakrostélyukat. Női szemek villannak elő... csupa nő néz farkasszemet T.-ékkel. Köztük van a felesége is, akivel a válóper közepén tartanak...
A barátom, T. álma itt homályossá vált. „Úgy rémlik, megfutamodtunk”, mesélte nekem restelkedő mosollyal. Pedig ilyenkor, csoportosan, megemelkedett tesztoszteronszinttel, háborúban, vadászat vagy foci közben tud igazán bátor lenni a legtöbb férfi, pláne, ha még rumot is itattak velük, mint az első világháborús katonákkal csata előtt.
Ám a letűnt századokban írt naplókból, levelekből az derül ki: a szerelem terén legtöbbjük akkor sem volt merész. Ez csak tévképzet.
Pedig akkoriban még tisztábban megírtak voltak a női és férfiszerepek. Ma már egy nő nincs férfira utalva a felnőtt életben, és ez az új helyzet a szerelemben amúgy is ügyetlenebb férfiakat még zavarodottabbá teszi.
Megváltozott a színdarab, mégis a magabiztos, határozott férfi szerepét osztanák rá, aki emellett még legyen figyelmes is, meg érzelmes is, jóllehet kisfiúként magába fojtotta az érzelmeit, ahelyett, hogy feldolgozta volna, mert „egy férfi nem bőg”. Feszeng, és mint az egész férfitársadalomnak, rossz a lelkiismerete.
Arra vágyik, hogy ne a hollywoodi férfihősöket keressék benne (akiket amúgy szerelmi kapcsolataikban botladozó színészek formálnak meg). Arra vágyik, hogy megtalálja új szerepét ebben az új, a nőkkel közösen megírandó színdarabban.
És legfőképpen arra vágyik, hogy egyszerűbb legyen minden, úgy, mint régen, amikor még világos jelzés volt, ha egy nő leejtette a zsebkendőjét egy férfi előtt.
Emlékszem egy belga lányra huszonéves koromból, aki, miután észrevettem, hogy engem bámul, „lebukását” nyilván cikisnek érezve mindent letagadott (nem, ő nem bámult engem, ő rövidlátó, mondta), hogy aztán ugyanolyan sóváran és immár szemrehányóan bámuljon tovább, a nő pillantásaival, akiért meg kell küzdeni. De én azt véltem meglátni ebben, hogy milyenné válna később…
Egyszerűség, ezt tanácsolta egy francia drámaíró minden önjelölt írónak, aki megmutatta neki az írását: „Merjen egyszerűen írni, barátom!” Tanácsát megfogadva többen elismert íróvá váltak, és csak később tudták meg, hogy egyikük kéziratát sem olvasta el soha…
Egyszerűség, plíz!, mondhatná ugyanígy egy nőnek ma egy férfi. Ne láss bele ezer dolgot a pillantásomba, amiben csak ennyi van: „Tetszel nekem”. És ha ez kölcsönös, akkor csupán ennyit várok: „Te is nekem”.
21. századi férfi vagyok, tétovább, mint szeretnéd, de ugyanazt akarom, mint te. Vagy nem? Ha azt érzem, hogy kezdeményezhetek, kezdeményezni fogok. Épp elég bonyolult lesz utána még minden – de az már egy másik történet.
Még nincs hozzászólás