Egy kispapa viszontagságos hétköznapjai
Amikor ezt a cikket kezdtem írni, éppen a nyolcadik hónapba ért a feleségem, Krisztina születendő gyermekünkkel, Csanáddal. Kövessék velem hármunk történetét, azt, ahogy egy családdá válunk.
Ez év elején egy hipermarketben lévő nagybevásárlás alkalmával a feleségem rosszul lett a savanyúságok pultjánál, amire ezelőtt addig nem volt példa. Amikor hazaértünk az üzletből, a párom egy terhességi teszttel a kezében kisvártatva közölte, hogy a világ megmentve, hiszen mindkettőnk génállományát sikerült az utókor számára továbbörökíteni.
A biztonság kedvéért Usain Boltot (olimpiai bajnok sprinter) megszégyenítő tempóval elszaladtam a közeli patikába még néhány tesztért, melyek másnap reggel és este megerősítették bolygónk jövőjének zálogát.
Arra, hogy milyen szerencsések vagyunk, azóta jöttem rá, amióta nőgyógyászati vizsgálatokra járunk. Megértettem például, milyen áldás is az, hogy gyermekünk lehet, hiszen ez sajnos sokaknak nem adatik meg.
Az első konzultáció után csak annyit mondtam a feleségemnek, hogy sosem gondoltam volna, hogy egy vizsgálat ilyen megalázó (az én szememnek), és le a kalappal a nők előtt, akik elviselik, kibírják ezt.
Zavaromban csak álltam a rendelő elején, amíg a doktornő rá nem kérdezett, hogy miért nem megyek a feleségem mellé, hogy én is lássam az ultrahangképet.
A doktornő valószínű egyből felmérte a felkészültségem, amikor megkérdeztem, hogy mi az a glória a gyermekem feje fölött. Kisebb mosoly kíséretében beavatott, hogy nem teológiai jelenésről van szó, és ez így normális, amitől megnyugodtam.
Azóta volt még néhány tévedésem, például amikor a hosszú köldökzsinórra azt hittem, hogy a fiam férfiassága…
Elkísértem szülésfelkészítő tanfolyamra is a feleségemet, amit elsőre teljesen fölöslegesnek tartottam, ám később egyáltalán nem bántam meg, és ma már csak ajánlani tudom minden hasonló helyzetben levő férfitársamnak is.
Azóta persze igyekeztem tájékozódni és képezni magamat, különös tekintettel arra, hogy skandináv módon szeretnénk szülni, ha használhatok fejedelmi többest.
A babakocsi-vásárlás életem legszürreálisabb élménye volt. Elsőként az árak sokkoltak, azonban Krisztina megnyugtatott, hogy ez svájci. Aha. Egy babakocsibolt a férfiaknak olyan lehet, mint a hölgyeknek egy labdarúgó-relikviákat áruló üzlet.
Mintha egy általam nem ismert idegen nyelvet beszélne az én feleségem és az eladó. Néha összenéztem más férfiakkal, akik hozzám hasonlóan csendben és hűséges kiskutya módjára kísérték párjukat egy olyan dimenzióban, ahol ők az urak, akarom mondani hölgyek.
Szóval van már kocsink, kiságyunk, pelenkánk, cumink és egy csomó dolog, amiről azt hittem, hogy csak a NASA használ ilyet, illetve nem is tudtam, hogy létezik.
Lényegében már csak a gyermeknek kell kibújnia. Ha minden a maga útján halad, legközelebb már a szülésről osztom meg gondolataimat önökkel.
Még nincs hozzászólás