Egy kacat lettem a gyűjteményében
Takaros lakás, szép gyerek, egy kutya, egy macska, no meg egy raktár. A raktárhoz csak a férjnek van kulcsa, nem is vágyik oda más. Havonta negyvenezerbe kerül a bérlése, ez évi szinten majdnem félmillió. Mi lehet olyan értékes, aminek az őrzéséért megéri kidobni ezt a pénzt?
M. Margó (34) közgazdász negyedik éve él férjével, a pénzügyekkel foglalkozó, 41 éves Pállal. Mindkettejük második házassága ez. Az esküvő után Pál Margó házába költözött, az előző lakást otthagyta a feleségének és a gyerekeinek. – A házam be van bútorozva, minden megvan benne, ami kell – meséli Margó. – Úgy gondoltam, Pali majd megérkezik négy-öt bőrönddel, esetleg pár doboz könyvvel, amiknek majd helyet keresünk. De nem így történt.
Évi félmilliós szemétraktár
– A szomszédunk adta ki Palinak a kertjében álló, zárható garázst – mondja Margó. – Négyszer fordult a teherautó, mire mindent áthordott az előző helyről. Én csak álltam és bámultam, egyik kartondoboz a másik után, és ami elképesztő, hogy a férjemnek nem volt fogalma sem, mit rejthetnek a zsákok és ládák.
Belekukkantottam egyikbe-másikba, tele voltak papírokkal, szalvétákkal, poszterekkel, a papírtányértól kezdve a régi rejtvényújságokon át a párja vesztett cipőtől a kopott sílécig minden volt bennük. Csupa olyan holmi, amiért még a lomtalanításkor sem ül oda senki, hogy őrizze. Hat éve kelt feszültséget köztünk ez a dolog – teszi hozzá Margó.
– Nem értem, miért kell ennyi pénzt kiadni a szemét őrzéséért. A férjem viszont kikéri magának, szerinte ez a sok lom nem szemét, hanem a múltja emlékei, minden értéktelen vacak értékes, amint a kezébe veszi és emlékezni kezd. Dühös vagyok – mondja Margó –, és főleg féltékeny. Nem értem, miért akar emlékezgetni a régi dolgokra, ha állítólag boldog velem.
Tetszett, hogy szépnek lát
– Külön éltünk, de sok időt töltöttünk egymás lakásában – meséli a 29 éves vendéglátós Karina. – Egyik reggel, amikor a port töröltem nála, észrevettem, hogy az ággyal szemközti könyvespolcon van egy elrejtett kamera. Mi másért lenne ott, mint szexfelvételeket csinálni? Nagyon dühös lettem, kérdőre vontam, de ő megesküdött, hogy soha nem használná a fotókat a beleegyezésem nélkül, de ha már így rábukkantam, hát engedjem meg, hogy felvegye a szeretkezésünket.
Eleinte nemet mondtam, de aztán belementem. Néhány nap múlva elém tett egy rakás fotót, melyeket a felvételekből csinált, és azt mondta: Nézd meg, milyen gyönyörű vagy! Tényleg szép képek voltak, büszke voltam. Lubickoltam a szerelemben, hogy ennyire tetszem neki, ennyire kíván, ilyen szépnek lát.
Aztán pár hónapra rá, amikor a párom épp nem volt otthon, át akartam húzni az ágyneműt. Keresgéltem, hol tarthatja a tisztát, és az ágyneműtartóba is benéztem. Engedett a rugó, az ágy kitárult, én meg azt hittem, mindjárt elájulok. Az ágyneműtartó telis-tele volt mindenféle szexfotókkal mindenféle nőkről, meg sem tudtam számolni, hány nőről. A fotók közé női bugyik, melltartók meg harisnyák voltak bedobálva kilószám.
Nem tudtam, sírjak-e vagy felrobbanjak. A legjobban az fájt, hogy nemsokára én is csak egy fotó leszek a sok között, mert kizártnak tartottam, hogy ilyen hobbival a párom komoly kapcsolatot akarna velem. Összeszedtem a nála lévő holmimat, a fotóimat, és örökre elhagytam.
Büdös dobozok a világból
– Mániákus hűtőmágnesgyűjtő vagyok – nevet a 39 éves főnővér, Timi –, de szerencsére a férjem elfogad így, ahogy vagyok. Cserébe én is elfogadom az ő hobbiját, bár egyre nehezebben.
A férjem kamionos, folyton úton van. Az a bolondériája, hogy minden útról hazahozza az üres sörösdobozokat. A dobozok büdösek, hiába öblíti ki őket, és sok helyet foglalnak. Először a konyhaszekrény tetejét meg a kamrát rakta tele velük, aztán a könyvespolcot, később külön szekrényt barkácsolt nekik az előszobában üvegajtóval. Mindenféle márka, mindenféle dizájn, tele velük a lakás.
A barátnőim azt mondják, nem vagyok normális, hogy ezt eltűröm, de én tudom, miért van szüksége erre a férjemnek. Gyerekkorában megállás nélkül utaztak, mert a szülei artisták voltak. Ahol végre megszokott volna, ahol barátai lettek, onnan nemsokára mennie kellett az ismeretlenbe. Most is ilyesmi élete van, sosem tudja, merre viszi majd a következő fuvar. Azt hiszem, a sok sörösdoboz olyan neki, mint valami kapaszkodó az örökké változó életében.
Hogyan pótoljalak?
A gyűjtögetésnek is vannak fokozatai. Ártalmatlan például, ha valaki a gyerekkora emlékeit őrizgeti, például az autóskártya kollekcióját, vagy a kedvenc plüssmaciját. Ha viszont olyan mértékben halmozódnak fel tárgyak, dolgok az otthonában, hogy egy idő után mozdulni sem tud, vagy ez indokolatlan anyagi terhet jelent számára, esetleg az egészségét veszélyezteti, (mint például az a férfi, akinek panellakásában huszonhét ellátatlan, szomjazó, éhező kutyát találtak), akkor már kóros állapotról beszélünk.
A kényszeres gyűjtögetés (patologikus halmozás) egy pszichológiai betegség, amelynek háttérben általában félelem (vagy ürességérzet) állhat, pl. a társ elvesztésétől vagy a magánytól. Ilyenkor a tárgyak birtoklásának érzése az, amely a hiány betöltését szolgálja.
Ha vége, jöhet egy pont…
Könnyedebb fajtája a gyűjtögetésnek az ’emlékhalmozás’, amikor valakinek egyszerűen nincs szíve kidobni a tárgyakat, mert azokon keresztül képes őrizni a múltját – állítja a pszichológus. – Minden egyes tárgy lenyomata valaminek, amely egykor fontos volt számára. Ez is egyféle lelki problémára utal, hiszen az illető valószínűleg nem tud elengedni semmit, nem tudja lezárni élete egy-egy korszakát. Ha azonban a dolog megáll ezen a szinten, akkor az még nem nevezhető patológiás esetnek. (Forrás: life.hu)
Még nincs hozzászólás