Csanád világa
Kedves Ridikül-olvasók! Kurkó Csanád vagyok, 4 hónapos, 8 kilós baba, bár apa csak óriás bébinek hív. Arra gondoltam mesélek nektek arról, hogyan is telnek a napjaim...
Kezdeném is azzal, hogy nagyon furák a szüleim, mert az elején, amikor még kicsi voltam, állandóan maguk közé tettek a kanapén vagy az ágyon, és hosszasan bámultak. Ilyenkor sokszor egymásra néztek, és nedves lett a szemük, sőt néha még a szájuk is összeért.
Ezt végkép nem értem, lehet, hogy ők így esznek, hiszen sosem látok náluk cumisüveget, bár apa néha esténként cumiszerű üvegekből iszik, ami sziszeg, amikor kinyitja őket, néha anya is belekortyol.
Számomra nagyon fontos a szüleim egészsége, ezért éjszakánként szeretem leellenőrizni, hogy anya és apa jól van-e, így felébresztem őket. Anya mindig gyorsabb, és szinte azonnal ott terem az ágyam mellett, és magához ölel, apa ilyenkor mormol valamit, aztán feltápászkodik.
Ezekbe az ellenőrzésekbe úgy elfáradok, hogy azonnal megéhezem, szerintem anyáék kicsit lassúak, ezért motiválom őket, mint egy személyiségfejlesztő tréner. Észrevettem például, hogy ha egyre hangosabban sírok, ők egyre gyorsabban szedik a lábukat, és ez mind miattuk történik.
Azért én is szoktam tornázni, naponta nagyjából ötször öt percig a hasamra fordítanak. Szerintem valami bajuk lehet, mert amikor felnyomom magam a kezemmel, és a fejemet is fenn tartom, apa úgy ugrál, mintha az olimpiai aranyat szereztem volna meg.
A sport mellett természetesen a zene sem hiányzik az életemből, anya annyi gyermekdalt tud, és szépen is énekli nekem őket. Néha apa is énekel, de ő teljesen más dalokat, meg olyan furán is beszél közben, anya ilyenkor szúrósan néz rá, majd azt mondja, hogy ne L’art pour L’art, Tankcsapda- és Ganxsta Zolee-dalokat nyomjon.
Az a legjobb, amikor együtt énekelünk és táncolunk. Anya kezében vagyok, apa átölel minket, és együtt énekelnek meg forognak, ekkor nagyokat szoktam kacagni. Mindig nótáznak valami híres egyfejűről, meg valami Denverről, aki dinó és jó barát.
Sokat szoktam ülni a hintámban, ami zenél is. Ott szeretek a legjobban kakilni és játszani a játékaimmal. Van egy szuper kockám színes anyagokból, amit már két kézzel tudok tartani, és ha nagyon érdekel, néha a számba teszem.
A legnagyobb kedvencem Sofie, a kaucsukból készült zsiráf. Ő annyira finom, szívem szerint egész nap csak a számban tartanám és gyűrögetném, szorítanám.
Van három vászonkönyvecském is, mert anya és apa szerint a kultúra fontos. Én ezt meg is fogadtam, így gyors olvasás után azonnal a számba veszem azokat is, és szó szerint magamba szívom belőle a kultúrát.
A tévét is nézném, de a szüleim nem engedik, apa nagyon fura arcot vág, amikor meccs közben ki kell kapcsolnia miattam, de megteszi.
Anyán és apán kívül már sokakkal megismerkedtem, akik mind hoztak nekem valamit. Elsőre mindenki ilyenek mond: Te jó ég, mekkora! Atyaúristen, milyen hatalmas! Több a haja, mint az apjának!
Aztán meg mindenki arról beszél, hogy anyára vagy apára hasonlítok, mintha ez egy verseny lenne komoly fődíjjal.
Én azt élvezem a legjobban, hogy egyre jobban látok, imádom a csillogó és erős fényű tárgyakat, ha tehetném, az egész világot a számba venném, aztán pedig ledobnám a földre.
Az biztos, hogy a szüleim nagyon szeretnek, mert előfordul, hogy kicsit össze is kapnak miattam, de én rájuk mosolygok, és már meg is vettem őket!
Még nincs hozzászólás