Az vagyok, ami az enyém!

2014. március 4. | Írta: T. Németh Andrea

Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta szerint igen sok ember számára fontos, hogy mit és mennyit birtokol. Ők úgy érzik, személyiségükhöz tartoznak ezek a tárgyak, tőlük ők maguk is értékesebbek lesznek.

Vándor Éva színésznő szekrényében ott lóg az összes eddig viselt jelmeze, Tolvai Reninek legalább nyolcvan kisebb-nagyobb plüsszsiráfja van, Csonka András is megőrizte gyermekkorának játékait. Másoknál használhatatlan bakelitlemezek, titokzatos ásványok, finom tapintású kavicsok, cikk-cakk szélű képeslapok, értékes bélyegek, régi porcelánbabák sorakoznak a polcon, szekrényben. Felsorolni is nehéz, hogy mi minden válhat a gyűjtői szenvedély tárgyává. A felhalmozás oka is sokszínű lehet, de általánosan kettéosztható: a műgyűjtők és a hobbigyűjtők csoportjára.

Birtoklom, tehát vagyok!

Míg a műgyűjtés életforma, addig a hobbigyűjtés inkább kedvtelés. A felnőtt kor, klasszikus pszichológiai értelemben nem tekinthető a klasszikus gyüjtés időszakának, ezzel szemben a kora gyermekkor, a kisiskoláskor és az időskor velejárója ez a szenvedély,  a pszichológusok szerint.

Amikor gyermekünk nem szeretné játékát odaadni a szomszéd kisfiúnak, akkor nem irigységről, hanem egy olyan a természetes pszichológiai folyamat kezdeti szakaszáról van szó, amiben a gyermek azzal azonosítja önmagát, amit birtokol. Ez az emberi személyiségfejlődés része: "Minden gyűjtés lélektani alapja a birtoklás utáni vágy. Ez már kicsiny gyermekkorban megjelenik" – mondja Dr. Bagdy Emőke. – A szociális én születése ahhoz a páratlan mozzanathoz kötődik, amikor a gyermek először mondja ki, hogy én. Ekkor eszmél rá, hogy ő egy önálló lény ezen a világon. De az a tudat, hogy valaminek a birtokában van, már ennél is korábban kialakul a gyermekben. Ki is mondja, hogy ez az "enyém", míg önmagát csak a keresztnevén emlegeti, Zsuzsika labdája, Petike macija.„

Kisiskoláskorra megkezdődik a begyűjtés tudatos időszaka. „Elképzelhető, hogy a szülők ilyenkor némi értetlenséggel figyelik, amint gyermekük, apró játékokat és tárgyakat halmoz fel, holott ez ennek az életkornak a természetes és szükségszerű fázisa – magyarázza a szakpszichológus. –  Hamarosan pedig eljön az idő, amikora gyerek  úgy érzi : már mindene megvan. Ezt követően a tárgyi világ helyett fontosabbak az osztálytársak, barátok. Nagyon érdekes, hogy egy bizonyos életkor után megint csak elkezdünk bizonyos tárgyakhoz ragaszkodni – mondja Dr. Bagdy Emőke. – Általában az időskorban egyfajta egzisztenciális értékvesztés alakul ki az emberekben. A nyugdíjazás például olyan kérdéseket vet fel valakiben, hogy ki is vagyok én ebben a rendszerben, mi a szerepem, vagy mi a jelentőségem a társadalomban? Ilyenkor a lélek védekezik és néha azzal kompenzál, hogy az idősek elkezdenek gyűjtögetni, a tárgyakhoz ragaszkodni."

Gyűjtemény nélküli gyűjtők

Ha kitárjuk gardróbszekrényünk ajtaját, akkor biztosan találunk olyan ruhadarabokat, amelyektől – annak ellenére, hogy évek óta nem viseltük – nem szeretnénk megválni. Az efféle tárgyak sora pedig csak bővül, ha tovább vizsgáljuk otthonunkat. Éppen ezért, hogy kiket tekinthetünk igazi gyűjtőknek, nem határozható meg pontosan. A szakértők között sincs egyértelmű megállapodás ebben a kérdésben, persze a patológiás eseteken kívül. A modernkori ember életére általában jellemző a felhalmozás. Dr. Bagdy Emőke mindezt így fogalmazza meg: "Olyan fogyasztói világban élünk, ahol az emberek többségének a birtoklás és a tulajdon jelenti az identitás meghatározását, tehát az vagyok, ami az enyém. Ha valaki egész életében következetesen halmoz fel valamit és gondoskodik is az egyre gyarapodó tárgyakról, akkor gyűjtőről és gyűjtői szenvedélyről beszélünk.”

Persze minden gyűjteménynek más és más a története. „Izgalmas kérdés, hogy egyes személyek milyen pszichológiai motívumok alapján kezdték el a gyűjtögetést – veti fel a szakértő, majd így folytatja –, de természetesen nem lehet egyetlen általános okot megjelölni az összes gyűjtői szenvedély magyarázatára. Viszont az egyéni történetekben mindig lehet találni egy pontosan meghatározható motívumot. Ilyen lehet egy gyerekkori esemény életre szóló hatása, a családi hagyományok ápolása, esetleg egy eltűnő félben lévő érték megőrzésének vágya. Mindazonáltal a gyűjtemény kétarcú dolog: éppúgy benne van a kisajátítás által terjeszkedő büszkeség érzése, ahogy az öröm érzése is, hogy ezt másoknak megmutathatom. Tisztelem ezt, mert a jelenkori kultúrában, amely felhasználó, kihasználó és eldobó jellegű, nagy a jelentősége az efféle hagyományőrző gyűjtéseknek. Ez példaértékű az ifjúság számára is."