A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Az út mindenkit befogad

Tudtad, hogy van magyar zarándokút is? Talán nem. Ha vonz is a kihívás, hív is az út, inkább az El Caminóról olvastál, talán azt jártad végig. Pedig nem kell ilyen messzire mennünk, ha megtisztulásra vágyunk. Az El Caminónak már létezik magyar megfelelője a Magyar Zarándokút, mely önkormányzati, egyházi és civil összefogással jött létre. Esztergomból indul, és Máriagyűdnél ér véget.

Fotó: Shutterstock.com

Tény, hogy egyre többen vannak Magyarországon is, akik valamilyen ok miatt úgy érzik, hogy zarándokútra kell indulniuk. Legtöbben spirituális, vallási okból indulnak el, mások mélyebb önismeretre szeretnének szert tenni általa, de olyan zarándok is akad, akit magánéleti válság, egészségügyi ok késztet a gyaloglásra. Sőt, olyanok is vannak bőven, akik sportteljesítményként tekintenek rá. Ezért aztán az út minden zarándoknak mást és mást jelent. Lelki tisztító hatása és egészségmegőrző szerepe azonban vitathatatlan.

A megnyugvás útja

A Magyar Zarándokút, kitérőivel együtt, hatszáz kilométer hosszú. Végigjárása nehéz feladat, de mindenki, aki megcsinálta, elmondja, hogy a zarándoklat segített megnyugodnia, közelebb kerülnie önmagához, és mindahhoz, ami számára fontos volt, amiért elindult.

Az úton március végétől november végéig bárki, bármikor, bármeddig gyalogolhat vagy biciklizhet. Jellemzően turistaösvényen és földúton, helyenként aszfaltúton vezet. Nyomvonala történelmi utakat, az egykori római, jeruzsálemi zarándokutat, valamint Árpád-kori utak és keresztes hadjáratok nyomait érintve északról déli irányba, országhatártól országhatárig szeli át hazánkat, megismertet természeti és épített értékeinkkel, az út mentén élő emberek életével, életmódjával.

Az útvonal legendákat, ősi hagyományokat őrző, különleges szakrális helyeken át is vezet. Hosszának fele hegyvidék, fele pedig alföldi sík terep. Hegyvidéken kezdődik és végződik, középső szakasza síkság. Az út bejárható gyalogosan és kerékpárral (Budapesttől Bajáig ugyanazon a nyomvonalon). Sőt, talán hamarosan lovagolva is. A www.magyarzarandokut.hu honlapról letölthető részletes térképek és a felfestett, kitáblázott (sárga nyíl a kettős kereszttel) jelek alapján az út végigjárható.

Fotó: Shutterstock.com

Mi kell hozzá?

Először is fontos tisztázni magunkban az út célját, és nem árt felmérni fizikai és lelki teljesítőképességünket. Természetesen nem kell végigjárni a teljes utat, de a hozzáértők azt ajánlják, hogy egy ötnapos szakaszt érdemes kitűzni ahhoz, hogy elérjük a saját magunk által kitűzött célt. Azonban mielőtt elindulunk, ajánlatos a lakóhelyünkhöz közel eső néhány rövidebb, 10-15 kilométeres szakaszon kipróbálni, hogy mit bír a lábunk, a szívünk.

Átlagos fizikai felkészültségű ember napi 20-25 km-t képes folyamatosan haladni, így az útvonal bejárása minimum 17 napot igényel, kényelmesebb tempó és a kitérők érintése esetén 18-24 nap szükséges. Ha elhatároztuk, hogy elindulunk, nem kell sok pénz a megvalósításhoz. Körülbelül annyi, amennyit ennyi idő alatt otthon költenénk, vagy még annyi sem. A szállások olcsók és egyszerűek. Az egymástól 20–35 kilométerre lévő szállások kedvezményes igénybevételéhez azonban zarándokútlevelet kell kiváltani.

Ezt az okmányt a részt vevő települések majd mindegyikén be lehet szerezni, például Dabason, Ráckevén, Pécsett, az esztergomi Szent Adalbert Központban és Budapesten is, a Sziklakápolnában. Zarándokútlevéllel igazolt 100 km gyalogos zarándoklat megtétele után zarándokoklevél kérhető. A zarándokszállásokon a zarándokútlevél felmutatásával az érkezés sorrendjében lehet megszállni. Frissített listáját és a zarándokútlevél-kiváltó helyeket a már említett honlapon lehet megtalálni.

A zarándokszállások egyre gyarapodnak, így a listát ajánlatos az indulás előtti napokban letölteni. A Magyar Zarándokút Egyesület ugyanis folyamatosan elvi megállapodást köt az ingatlanok tulajdonosaival a működésről. Az egyesületi logó táblával rendelkező szállásoknál szerény zarándokszolgáltatásban és díjszabásban állapodtak meg. A szállás díja (helyenként adománya) éjszakánként 1500–3500 Ft/fő között van. Hálózsákot mindenki vigyen. Ellátásról mindenki maga gondoskodik.

A szállásokra elegendő az érkezést megelőző napon bejelentkezni. Helyenként az érkezés napjának reggelén is elfogadják az értesítést, sőt bejelentkezés nélkül is fogadják a zarándokokat.

Fotó: Shutterstock.com

Mi legyen a hátizsákban?

Könnyen mosható és gyorsan száradó felső ruházat. Esőkabát, meleg pulóver. Különös figyelmet kell fordítani a lábunk ápolásához szükséges eszközökre, mert ezekre egy hosszú úton mindenkinek szüksége lehet. A kényelmes, jó minőségű cipő a legfontosabb.

Tavasszal és ősszel célszerű magas szárú, erős talpú bakancsot viselni, mely támasztja a bokát. Anyaga legyen vízálló és jól lélegző. Javasolt fél számmal nagyobb méretet venni, hogy a lábujjad ne érje el a cipő orrát, viszont a sarkad ne csúszkáljon benne. Indulás előtt a cipőt vagy bakancsot jól be kell járatni.

A bakancson kívül javasolt egy könnyű cipőt vagy szandált vinni városnézéshez, esti sétákhoz. Természetesen szükség lesz mosakodó, férfiaknak borotválkozó, nőknek intim kozmetikai és mosószerekre, sapkára, bicskára, túrabotra, hálózsákra.

Egyéni gyógyszerekre, napszemüvegre, naptejre. Gondolni kell arra, hogy a tűző naptól esetleg megfájdul a fejünk, ezért fájdalomcsillapítóra. A hosszú úton keletkező sérülésekre, vízhólyagokra, ragtapaszra, vízhólyagtapaszra. Izomlazító és gyulladáscsökkentő krémre. Az esténként kimosott ruhák szárításához csipeszre és szárítókötélre.

Fotó: Shutterstock.com

Végtelen út

Nagyon nehéz néhány mondatban összefoglalni a Magyar Zarándokút teljes útvonalát. Ha Esztergomból indulunk, akkor a Pilis erdőin, Dobogókőn vezet át, érintve olyan szakrális helyeket, mint az Esztergomi Bazilika, a pilisszentléleki pálos kolostor, vagy a Gellért-hegyi Sziklatemplom.

Az út érint várakat, városokat, tavakat, erdőket is, melyek hűsítenek és árnyékot adnak. Egy szakasza a Duna mellett halad, és nagyon kellemes. A legnehezebb, a legtöbb kitartást igénylő szakasza a végtelennek tűnő alföldi földutakon vezet. Mindez olykor nagy melegben, a tűző napon.

Máskor esőben, sárban, vízben topogva. Aztán a Mecsek gerincein leereszkedve, végig a Duna kíséretében Máriagyűdig már könnyebb az út. Van egy hosszabb megpróbáltatás is, a Mária-út, mely Mariazelltől Csíksomlyóig 1400 km, s hozzávetőlegesen 60 gyalognapot igényel. A két út azonban gyakran összefut.

Fotó: Shutterstock.com

Az úthoz bárki bárhol csatlakozhat. Szakaszai a következők:

  1. Esztergom–Pilisszentlélek–Dobogókő
  2. Dobogókő–Pilisszántó–Pilisszentiván
  3. Pilisszentiván–Máriaremete–Bp. XII. ker., Normafa
  4. Bp. XII. ker., Normafa–Gellért-hegy–M0-híd–Szigetszentmiklós
  5. Szigetszentmiklós–Duna–Tisza-csatorna partja–Dabas
  6. Dabas–Felsőszentiván (a Kiskunsági Nemzeti Parkon keresztül)
  7. Felsőszentiván–Ráckeve–Szigetbecse-táv
  8. Szigetbecse–Tass–Dunavecse-táv
  9. Aalternatív szakasz: Tass–Kunszentmiklós–Dunavecse
  10. Dunavecse–Apostag–Solt
  11. Solt–Harta–Dunapataj–Szelidi-tó
  12. Szelidi-tó–Gombolyag–Kalocsa
  13. Kalocsa–Bátya–Fajsz
  14. Alternatív szakasz: Kalocsa–Homokmégy–Császártöltés–Hajós–Dusnok–Szent László híd
  15. Alternatív szakasz: Dusnok–Sükösd–Érsekcsanád–Baja
  16. Fajsz–Szent László híd–Szekszárd
  17. Alternatív szakasz: Baja–Báta–Bátaszék
  18. Szekszárd–Ófalu
  19. Alternatív szakasz: Bátaszék–Ófalu
  20. Ófalu–Pécsvárad
  21. Pécsvárad–Püspökszentlászló–Zobákpuszta–Árpádtető–Dömörkapu–Pécs
  22. Pécs–Pogány–Bisse–Máriagyűd

Címkék: magyar zarándokút, zarándokutak magyarországon, zarándoklás gyalog, zarándoklás biciklivel, esztergomtól máriagyűdig

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!