A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Az igazi kis sajtkukacokból sajtszerető felnőttek lehetnek

Idén új helyszínt választottak a hazai sajtok seregszemléjének, és Etyeken tartották a Sajtmustrát. A magyar gasztronómia egyre meghatározóbb eseményén minden eddiginél több sajtkészítő vett részt. A Sajtmustra egyik életre keltője, ötletgazdája, a Hegedűs sajt megalkotója, Hegedűs Imre mesélt lapunknak.

Fotó: Fejér Gábor

Mikor és milyen körülmények hívták életre ezt a gasztronómiai eseményt?

– Hét évvel ezelőtt a Magyar Sajtkészítők Egyesületének kihelyezett elnökségi ülésén éppen a hazai sajtkészítő társadalom ügyes-bajos dolgairól beszélgettünk, míg egyikünk megjegyezte, hogy micsoda dolog az, hogy a rengeteg sajtkészítő közül egy sem hozott a termékéből, így nem tudjuk egymás sajtját sem megkóstolni, sem építő jelleggel elmondani róla véleményünket – mindannyiunk javára.

Akkor és ott megfogadtuk, hogy összehozunk egy ilyen rendezvényt, és a nevét is akkor találtuk ki. Valahogy így jött létre a Sajtmustra.

Hogyan képzeljük el ezt a rendezvényt, mennyire szól ez a szakmának, és mennyire a nagyközönségnek?

– A Sajtmustra egy fő eleme szól a szakmának, ez az úgynevezett sajtbírálat. Fontos, hogy ez nem verseny, hiszen nincsenek vesztesek. Nagy gonddal és odafigyeléssel állítottuk össze a szakmai zsűrit, amely a bírálatot végzi.

A hazaiak mellett köztük erdélyi és felvidéki szakemberek is vannak, így lényegében egy nemzetközi fórum fejti ki véleményét a nevezett sajtokról. Kilenc kategóriában lehet arany-, ezüst- és bronzérmet szerezni.

A nevezett sajtoknak csak a 30%-a kaphat érmet, ezzel is arra törekszünk, hogy a jók közül is csak a legjobbakat díjazzák. Kiemelt jelentőségűnek tartjuk a bírálatot, hisz abból minden sajtkészítő felismeri, hogy jó úton halad-e a munkájával, mit és hogyan kell változtatni. 

Ez mindenki érdeke, hiszen egyre jobb sajtokat eredményez hazánkban, és ez jó a hétköznapi vásárlóknak, a séfeknek és persze a sajtkészítőknek, az egész hazai gasztronómiának is.

Úgy tudom, hogy idén már olyan sokan nevezték a sajtjaikat, hogy egy előbírálatot is kellett tartani?

– Valóban, ez egy amolyan előselejtező volt, sok sajtról itt már ránézésre látszik, hogy nem éri el a Mustra színvonalát, de ezekből egyre kevesebb van, ám a jelentkezők számának folyamatos növekedése nagyon pozitív.

Fotó: Fejér Gábor

A szakmán túli, hétköznapi embereknek miért érdemes kilátogatni erre az eseményre?

– A bírálaton túl célunk, hogy ez a rendezvény a magyar sajt ünnepe is legyen, ezért kiegészítjük különféle programokkal, kellékekkel. Ezek közül a legnépszerűbb természetesen a sajtvásár. Idén a gyermekes családoknak két sajtjátszótérrel kedveskedtünk, ez volt a Sajtkukac játszótér.

A gyermek-akadálypálya a sajtkészítés hét technológiai fázisát modellezte óvodás szinten. Ez nem csak szórakoztatta a családokat, de egyben oktató jellege is volt.

Célunk és kötelességünk a sajtkészítő és sajtfogyasztó generáció kinevelése, hiszen az unióban nálunk a legalacsonyabb az egy főre jutó sajtfogyasztás. Természetesen mi azt is akarjuk, hogy ez minőségi, magyar sajtokra vonatkozzon.

De felállítottunk egy nagy sajtprést, ahol egy szivacs modellezte a sajtot, amellyel bárki kipróbálhatta a sajtolást, és megtanulhatta, hogy a sajt a sajtolás szóból származtatja a nevét.

Ezenfelül a Tejtermék Tanácsnak is volt egy Tejszív standja, ahol játékos formában, szintén több lépcsőben, a tejtermékek és a sajtok fogyasztásával ismerkedhettek meg a gyermekek.

Mivel készültek a felnőtteknek?

– A Sajtkészítők utcájában a legjobb hazai sajtkészítők kínálták a termékeiket. A teljesség igénye nélkül néhány név: Sándor Tamás, Maszlik Családi Gazdaság, Ficsor Árpád Paraszt sajt, Kalla Roland, Csengőtej és még sokan mások.

Az úgynevezett Borsajtoló program hihetetlen sikeres volt. Itt hazai sajtokat kóstoltattunk hazai borokkal. Gábosi Ádám és jómagam mutatta be a sajtokat, majd Herceg Ágnes nemzetközi borakadémikus a borokat.

Az emberek azt tudni szokták, hogy a sajt leginkább a borral párosítható, ám azt, hogy melyik sajttípus melyik borhoz való, már kevésbé. Mi ebben szerettünk volna némi útmutatást adni.

A gyerekek és a felnőttek között is kedvelt volt a sétányon berendezett sajtműhely. Itt a maga valójában láthatták az érdeklődök a sajtkészítést, illetve annak egy-egy fázisát.

Az egyik hazai sajtmanufaktúra egy nagy comte sajtot készített, míg egy másik a kecskesajt előállításának rejtelmeit mutatta be, illetve válogatott ügyes és szép asszonyok egész nap parenyicát nyújtottak.

Még egy sajtfüstölőt is felállítottunk, így a sajtkészítés minden részét megfigyelhették az emberek, akiknek a kérdéseire szívesen válaszoltak a szakemberek.

Címkék: etyek, sajtmustra, magyar sajtkészítők, hegedűs sajt, hegedüs imre, gasztro sétány

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!