A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Az elvett kölyökkor

Rómeó és Júlia is nagyon fiatal volt, de manapság tényleg hamarabb érnek a gyerekek biológiailag. Ennek lehet oka a javuló táplálkozás, a vitaminok bővebb bevitele.

Ugyanakkor a társadalmi és a szociális körülmények is úgy változnak, hogy a mai kicsik hamarabb lesznek kis felnőttek – mondja a szakember. – Az alapvető szocializációs közeget jelentő családmodell nagyon átalakult. Ma már azt tapasztaljuk, hogy szinte kevesebb az együtt élő szülő, elvált anyukák – néha apukák – nevelik a gyereküket egyedül, vagy kialakulnak a mozaikcsaládok. Ebben az érzelmileg is változékony struktúrában kevesebb figyelem jut a gyerekekre. A munkám során tapasztalom, és a pedagógusok is gyakran panaszkodnak, hogy a szülők nem fegyelmeznek. Arra hivatkoznak, hogy nem akarják bántani a kicsit. Valóban nehéz az arányokat és a határokat megtalálni, hiszen ezek a gyerek temperamentumától, jellemétől függnek. Adott esetben az egyik testvért másként kellene nevelni, mint a másikat. De minden arra mutat, hogy kevesebb a gyerekek életében a biztos fogódzó – hívja fel a figyelmet Katalin. – A túlzott szülői engedékenység oda vezet, hogy a csemetéink nem tanulják meg leállítani az impulzusaikat, nem tanulnak meg nemet mondani, nem türelmesek, képtelenek várni.

A pszichológusnőtől azt is megtudtuk, hogy az idegrendszernek két alapvető működése van: a „stop” és „go” menet. A mai gyerekeknél a „go” túl van stimulálva, a „stop” pedig alulstimulált. Ez azt is jelenti, hogy a gyereknek egyre erősebb ingerre van szüksége ahhoz, hogy valami lekösse. A fiataloknál az ingerkereső viselkedés különben is felerősödik, és nem mindegy, milyen stimulációt keresnek. Ha nincsenek kiépítve a megfelelő gátak, ha mindig megkapta a gyerek, amit akart, ha nem mutattak neki példát a szülők – a legjobb nevelés ugyanis a példaadás –, akkor a gyermek nem tudja, mi a fontos, és mi nem az, mi a helyes, és mi a helytelen. 

– A szülők természetesen a legjobbat akarják a gyereküknek – állítja a szakember. – Viszont tisztában vannak azzal, hogy körülbelül negyvenöt éves korukig tudnak jól keresni. Ezért, amíg anyagilag megtehetik, agyonfejlesztik a gyereküket: nyelvoktatás, sport, különórák, zenei képzés... Ez már egész iparággá nőtte ki magát, viszont a túlterhelés korai kiégést eredményez a gyerekekben. Elveszítik az érdeklődésüket és a fogékonyságukat is. A sok képzés mellett nem hagyják a gyerekeket játszani, pedig a kicsik éréséhez nagyon fontos, hogy spontán módon, a saját fantáziájuk után játsszanak. Fogócskát, kidobóst, körjátékot, pörgőcskét. Figyelembe kell venni a gyermekkori sajátosságokat. Sajnos az iskola is erőltetett ütemben hajszolja a gyerekeket, túlzott terheket róva rájuk. Ráadásul az internet, a mobil is folyamatos készenléti állapotot kíván a fejlődő idegrendszertől. 

A gyermekpszichológus azt ajánlja, napi fél-, maximum egy órát engedjünk a gyerekünknek tévét nézni, akkor is csak mesefilmet, de inkább anyu és az apu meséljen: népmeséket, klasszikus regéket, és beszélgessenek sokat,  társasjátékozzanak, menjenek együtt kirándulni, sétálni. 

– Egy kisgyereket nem szabad megalázni, megbüntetni, pláne megverni. Inkább stabil belső korlátok kialakításáról beszélünk. Szeretettel mondják el a gyereknek, hogy mit nem szabad, és ne hagyják, hogy erőszakoskodjon. Adjunk a csemetéknek otthon önálló feladatokat: vigye le a kutyát, vigye ki a szemetet, terítsen meg. Tanuljon felelősséget!

Címkék: gyerek, szülő, gyereklélektan, nevelés, elvált szülők

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!