Anyukád hogy van?
Csak azért kérdezem, hogy érdemes-e vacsorát főznöm neked, vagy ma este is beugrasz előbb anyudhoz, hogy megnézd a csöpögő csapját, és aztán már be is papizol a kedvenc rakott krumplidból, amit csak ő tud olyan szaftosra, vagy hazajössz enni?
Nem, egyáltalán nem gond, hogy olykor nála eszel, és igen, megértem, hogy nem hagyhatod teljesen magára, hiszen ő nevelt fel, és csak érted aggódik, csak miattad főz, mert szeret, és mert magányos, jó, megértem, de kérlek, nem lehetne, hogy legalább egyetlen hétvégét csak velem tölts, hogy ne jöjjön velünk a moziba vasárnap, hogy ne állítson be váratlanul reggel nyolckor, amikor még alszom, és arról álmodom, hogy mindjárt együtt kávézom veled, aztán még visszabújunk egy kicsit az ágyba, és lustizunk, amíg csak jólesik?
Hogy nem szokott beállítani?
Na, és a múlt vasárnap? Amikor egyszer csak betrappolt a frászt hozva rám?
Nem is mondtad, hogy kulcsa van a lakásunkhoz, jó, igazad van, biztonsági okból adtad neki, arra az esetre, ha bármi történne…
Szóval a múlt vasárnap, amikor arra riadtam fel, hogy ott áll az ágyunk mellett és engem bámul, aztán gúnyosan kacag, hogy milyen lusták vagyunk, felrántja a függönyt, az arcomba ordít a nap…
Aztán kifejtette, hogy nem egészséges sminkben aludni, sem pedig pántos, mini nejlon hálóingben, mert éjjel az ember izzad, és ha kitakarózik, megfázik, és különben is, mi volt itt nálunk, netán buli, hogy ennyi a mosatlan edény, és aztán tüntetőleg neki is állt mosogatni, majd a szennyest is szétválogatta, a bugyijaim között turkált pipiskedve, hogy na majd ő rendet csinál, mert lassan elborít minket a mocsok, persze, erről te nem tudsz, mert a kedvéért gyorsan leszaladtál friss zsemléért, ha már megsüti azt az isteni szalonnás tojást reggelire, amit szintén csak ő tud.
Szóval, csak azért kérdezem, hogy anyukád hogy van, mert jobb ha most azonnal felhívod, hogy ne ő hívjon pont akkor, amikor végre magadhoz ölelnél, amit nem tettél meg két hete, mert mindig volt valami sürgős dolog anyáddal, például hogy megszédült a piacon cipekedés közben, vagy hogy nem találta a vérnyomáscsökkentőjét, és persze hogy nem tehetsz róla, és ő sem tehet róla, és arról sem tehet, hogy annyira nagy a szíve, hogy képes péntek este kilenckor átugrani egy kis almás pitével, ami még meleg, és sikoltozni, hogy meglepetééés! Nem gáz.
Szóval őszintén kérdem, hogy hogy van, nem volt ebben semmi irónia, ne érezd úgy, hogy közétek akarok állni, hogy el akarlak szakítani tőle, aki kínok között a világra hozott, és annyi áldozattal felnevelt, egy pillanatig se gondold, hogy legszívesebben jól beolvasnék neki, hogy egy önző, féltékeny, beteges polip, aki nyolc karral fojtogat téged, hisz úgyis tudom, hogy bár szeretsz, vele nem versenghetek.
Még nincs hozzászólás