A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Anyám majdnem tönkretette az életem

Most, hogy így megpróbálok visszagondolni az időben, már máshogyan látom az anyámat. - Kinga pezsgőt tölt metszett üvegpohárba. - Te nem iszol? - kérdezi, de a választ meg sem várva folytatja. - Már nem haragszom rá. Neki sem volt könnyű velem, hisz én hétéves koromig csak apámat imádtam.

Fotó: Shutterstock.com

Akkoriban nagyon hasonlítottam rá, az apámra, és ma már tudom, hogy ez volt a baj. Ez volt a baj, mert anyám soha nem szerette a férjét, pedig apám jóképű volt, de lassú és álmodozó, mindenben ellentéte vibráló, mindig szélsőséges érzelmek között vergődő anyámnak.

Gyűlölt, amiért én is szelíd lettem és lassan haladó. Amiért, tenyeremet mindig apám felé nyújtottam, ha elestem, és hozzá bújtam, ha féltem. Anyám akkoriban egészen egyedül volt. 

Apám iránti megvetését nem bírtam elviselni. Máshogyan nem tudtam feldolgozni, csak úgy, hogy átálltam az ő oldalára. Körülbelül nyolcéves koromban végleg elárultam az apámat, és az anyám lánya lettem. - Sóhajt az asszony, kicsit gondolkozik, bólint.

- Apám ekkor kezdett el inni. Anyám elérte tehát a célját, a lenézett férfi lenézettként viselkedett. Ettől kezdve ő nyíltan gyűlölhette tovább.

Ma már azt is tudom, hogy választásaimat, az első majd a második házasságomat apám akarta bennem. Az ő ízlése, temperamentuma, álmodozó kényelme lökött a magamnál gyengébb férfiak karjaiba. Kapcsolataimban pedig engedelmesen megismételtem anyám viselkedését.

Magamhoz engedtem, majd ellöktem magamtól a férfiakat. Uralkodni akartam, és uralkodtam is, miközben vágyódtam valakinek az ölébe, hiányzott a férfi, aki mellett gyenge lehetnék, egy tökéletlen kisgyerek, akit csak úgy maszatosan, lerágott körmökkel, kicsit kövéren is szeretnek.

Erre vágyódtam, de egészen máshogyan éltem. Örökké fogyókúráztam, két diplomát, nyelvvizsgát, külföldi ösztöndíjakat szereztem, sokat dolgoztam, és sokat kerestem. Én voltam a sikeres nő, anyám lánya, és magamnak sem mertem bevallani, hogy baj van.

Nem vettem észre, hogy az első szerelmes éjszakámon anyám hangja szólalt meg bennem, az sziszegte: nehogy azt gondold, hogy ez olyan jó. Ő hazudott bennem, amikor a boldog szeretőt színleltem, és gúnyosan vigyorgott a fürdőszobában, amikor fogtam a zuhanyt, amivel magam magamnak tudtam csak örömet szerezni.

Amikor elváltam, és sírtam egy egész éjszakán át, boldogan vigasztalt. Hisz nem volt hozzád való, mondta. És attól kezdve kivirult, csacsogott, nyaralni vitt. Mintha a sajátja lenne, úgy költözött bele az életembe.

De én férjhez mentem újra, egy anyám szerint megint csak nem hozzám való férfihoz, aki kisfiam apja lett. És ismétlődött újra minden, ahogyan sorsom könyvében írva volt. Egészen 2002 esős májusáig. Egy konferencián történt, bágyadt voltam és részeg egy kicsit.

Egy egész napos fejtágító után hazaszóltam. Akkor nyolcéves kisfiam belenyafizott a telefonba. A férjem azt mondta, nem bír vele, két intőt is hozott, nem akarja megtanulni a verset, és anyám telefonált, hogy nem tudja edzésre elvinni az unokáját, mert fogorvoshoz kell mennie.

Úgy éreztem, csapdában vagyok, mindenki rángat. Azt hiszem, sírtam, amikor mellém ült. A vágy úgy csapott belém, mint villám egy egész hosszú, fülledt nap után. Az volt az első éjszakám, melyet anyám árnyéka nélkül töltöttem egy férfi oldalán.

Ma már azt is tudom, miért. Mert az a férfi, akit vadul, mohón, gondolatok nélkül tudtam szeretni, éppen olyan volt, mint ő. Vibráló, magányos, lázadón tehetséges és boldogtalan. Az első férfi volt az életemben, aki okosabb volt, mint én, akit nem tudtam átverni, akinek nem tudtam hazudni.

Anyám persze boldog volt. Odaadta a lakását, falazott, élvezte, hogy romhalmazzá válik az életem. Képtelen voltam bármire odafigyelni. A munkám, amit addig imádtam, untatott, a férjem idegesített, a gyereket elhanyagoltam. Amikor SMS jött, mintha bolha csípett volna meg. Az apró kis cirpegésre az éjszaka közepén is felébredtem.

Fél éven át bujkáltunk, szaggattuk, téptük egymást. Összevesztünk és kibékültünk tán ötvenszer is. De nem bírtuk egymás nélkül. Míg egy májusi napon megláttam Gergő feleségét. Az asszonyt, aki éppen úgy, ahogyan egykor apám, alkoholista lett a párja oldalán.

Kicsi volt, törékeny, világoskék szemében alázat bujkált és végtelen magány. És akkor bennem annak a szerelemnek vége lett. És amikor vége lett, Gergővel együtt kitéptem magamból őt is, aki megszült és megpróbált elpusztítani, amiért nem lettem olyan, mint ő. 

Megértettem végre. Azóta az életem unalmas és kiegyensúlyozott. Ha néha Gergő az eszembe jut, lepereg bennem az emlék, valami üresség marad utána és szűnni nem akaró vágy.

Ennyi - teszi hozzá, a maradék pezsgőt még kitölti, aztán feláll. - Mennem kell - mondja, s az ajtóból még visszanéz. - Az igazi nevemet ne írd meg, kérlek, túl sok embert megbántanék vele.

Címkék: válás, anyja lánya, apaimádat, gyűlölet, alkoholizálás, az anya árnyéka, üresség, lepergő emlékek

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!