A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Álmoskönyv

Az álom funkciójáról és miértjéről sokféle tudományos és kevésbé tudományos elképzelés létezik. Egy biztos, álmaink korántsem fantáziánk értelmetlen, összefüggéstelen csapongása.

Fotó: Shutterstock.com

Sigmund Freud pszichiáter, aki kutatásai során elsőként mutatott rá az álmok tudományos jelentőségére, azt mondta: az álmok komoly jelentőséggel bíró tartalmat hordoznak, képet adnak személyiségünkről, elfojtott vágyainkról, megélt traumáinkról.

Azt, hogy az álmunk mit üzen számunkra a kusza szimbólumok, képek által, nem lehetetlen megfejteni. Ha nem az eszünkkel, hanem az érzelmeinkkel közelítünk a furcsa mozihoz, máris közelebb kerülhetünk a megoldáshoz.

Milyen érzéseket éltünk át álmunkban? Célszerű azonnal az ébredés után, még félálomban megkérdezni az álmunkat: mit akart üzenni ezzel, mi volt a célja, mondandója.

Az is egy bevált módszer, ha álomnaplót vezetünk, és még a paplan alatt gyorsan leírjuk az álmunkat. nem baj, ha zavaros, az sem baj, ha olyan sorokkal egészül ki, amik nem is szerepeltek az álomban, mert ezek mind olyan információkat hordoznak, amik közelebb visznek a megfejtéshez.

De mit tegyen, aki nem emlékszik az álmaira? Esténként elalvás előtt, amikor már a lebegős, laza állapotban vagyunk, háromszor egymás után ki kell mondani magunkban: „most pedig emlékezni fogok az álmomra.” Talán már reggelre sikerül is, de néhány napon belül biztosan.

Az álmoskönyvek általában sok-sok ember megfigyelésein, tapasztalatán alapulnak, de csak nagyon általános kiindulópontok. Az alapvető szimbólumok mégis érdekesek, izgalmasak.

Repülés: Ez a lélek természetes állapota, test nélkül, könnyedén szálldos, nem állíthatja meg semmilyen akadály. Boldogság, igazi feltöltődés állapotában vagyunk.

Meztelenség: Szeretnénk végre álarcok és színjátékok nélkül létezni. Ha a meztelen állapotunkban szégyenkezünk, attól félünk, hogy a világ nem fogadná el az igazi énünket, kigúnyolna, kinevetne érte.

Menekülés: Fejvesztve menekülünk valaki vagy valami elől, ám megbénul a lábunk, elnémul a szánk, sem elfutni, sem kiáltani nem tudunk. Ez egy olyan tudattalan életérzést szimbolizál, amikor nem érezzük biztonságban magunkat, és kiutat sem látunk.

Gyerek: A kisgyerek saját énünk gyermeki részét jelképezi. A lélek örökké gyermeki marad, nem öregszik. Ha álmunkban a gyermekkel rosszul bánnak, szenved, akkor a lelkünknek valami felszabadító történésre, önfeledt játékra, törődésre, szerelemre, alkotótevékenységre van szüksége.

Halál: Ha megálmodjuk a halálunkat, azt jelentheti, hogy egy régóta tartó helyzet (kapcsolat, munkahely, élettér) megszűnik vagy véget ér, és megszületik helyette valami új.

Szex: Az álomban megjelenő szexualitás leggyakrabban vágyaink, elfojtott szükségleteink jelképe. A régóta felgyülemlett feszültség is gyakran távozik álombéli – ám fiziológiailag valóságos – orgazmus útján.

Virág: Ahogyan a ház, a virág is önmagunkat jelképezi. Érdemes megfigyelni, hogy viszonyultunk hozzá álmunkban. Tetszett? Szeretettel néztük? Így viszonyulunk önmagunkhoz ébren is.

Ha a virág a kertben jó földben nő, akkor rendben vagyunk, ám ha vázában, gyökértelenül vagy kiszáradva kókadozik, akkor itt az ideje, hogy tegyünk önmagunkért valamit.

Rémségek, szörnyek: Az álmunk olyan szorongásainkra hívja fel a figyelmünket, melyekkel szembe kellene néznünk, hogy rádöbbenjünk, nem valóságosak. Érdemes relaxációban, meditációban a mélyére menni, vajon miféle félelmek ezek.

Címkék: virág, szex, halál, sigmund freud, meztelenség, menekülés, álomnapló, álmoskönyv, rémségek, szörnyek

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!