A szürke eminenciás nők
Aleksandra Lisowska, a későbbi Hürrem (1505, Rohatin – 1558, Isztambul) – I. Szulejmán szultán
„Én életem, szultánom. Én szerelmem, szultánom. Nincs éjszaka, hogy ne égnék szenvedélyem lángjától, ne égne a világ. S nincs reggel, hogy ne hiányodra ébredjek, és könnyeimmel hűtsem vágyaimat..." Így írt a szerelmes Hürrem szultána távoli hadjáratban harcoló szerelmének, I. Szulejmán szultánnak.
Aleksandra Lisowska, a későbbi Hürrem (1505, Rohatin – 1558, Isztambul) egy ukrán ortodox pap lánya volt, akit tizenöt évesen raboltak el a tatárok, hajón Isztambulba vitték, és eladták rabszolgának az oszmán uralkodó, I. Szulejmán háremébe. Lángvörös hajával, filigrán alkatával, de leginkább áradó jókedvével hívta fel magára a szultán figyelmét. Víg természete miatt maga a szultán nevezte el „Hürrem”-nek (a „Nevető”). Az okos, ravasz, becsvágyó és igen féltékeny Hürrem nemcsak a szultánhoz fűződő – viszonzott – szerelme ébren tartásán fáradozott, de az államügyekből is részt követelt, az uralkodó tanácsadója volt. Nemcsak Szulejmán kedvenc ágyasa volt, de az uralkodó anyjának, a validének halála után felesége is. Ettől kezdve „anyaszultánnő” (valide) lett: a szultán utáni legfontosabb személy a birodalomban. Kapcsolatukból öt fiú és egy lány született. Idővel, a csapásoktól megtörve – két fia meghalt, egyet pedig lázadása miatt a szultán kivégeztetett – érzékenyebbé vált a szegények szükségletei iránt: ingyenkonyhát, kórházat, iskolát, fürdőt építtetett a számukra Isztambulban és vidéken is. Halála után a szultán nyolc évig gyászolta szeretett asszonyát.
Madame Pompadour (1721, Párizs – 1764, Versailles) – XV. Lajos
Jeanne-Antoinette Poisson, a kétes hírű, de jómódú, jó udvari kapcsolatokkal rendelkező polgári család lánya – akinek a legenda szerint kilencéves korában megjósolták, hogy a király szeretője lesz – 1741-ben házasságot kötött Charles Guillaume Le Normant d'Étiolles-lal, aki a fáma szerint elsősorban nemesi címével nyűgözte le. 1745 februárjában fényes álarcosbált rendeztek a városházán, ahol a fiatalasszonynak sikerült felkeltenie a kortársai által szépnek és szellemesnek tartott ifjú király, XV. Lajos figyelmét. Erényes és meglehetősen unalmas feleségéből kiábrándulva a király hamar rabjává vált Jeanne-nak, akinek válása után birtokot vásárolt. Az ezzel járó nevet és címet felvéve immár Pompadour márkinőként a fásult, élvhajhász király szórakoztatására – és saját ellenségei távoltartása érdekében – többek között estélyeket, színházi előadásokat szervezett (pl. Molière Tartuffe című darabjából) a versailles-i palotában. Beleavatkozott az ország bel- és külpolitikájába, pozíciókba juttatva barátait, vagy befolyásolható minisztereket támogatva. Nagylelkű támogatója volt a művészeteknek és a tudománynak is. Hozzájárulásával jelenhetett meg az Enciklopédia első tizenhét kötete. Barátja volt többek között Voltaire és Montesquieu. A királlyal folytatott heves szerelem helyét lassan a megszokás váltotta fel, s elkövetkezett az idő, amikor ő maga szerzett szeretőt a királynak – olyat, aki nem veszélyeztette a befolyását. 1743-ban halt meg tüdőbajban a versailles-i udvarban.
Seilern-Aspang Crescence (1799, Brünn – 1875, Kiscenk) – gróf Széchenyi István
„Én a pályámon becsületesen ki akarok tartani – csak C(rescence) elismerje valaha értékemet, csak elismerje! Ez legyen egyetlen jutalmam.” – E sorokat írta a harminchét éves Széchenyi István gróf 1828-ban a naplójába, reménytelenül epekedve szerelme, múzsája, a huszonkilenc éves Crescence iránt, aki ekkor ifjabb Zichy Károly felesége volt. A korabeli források ódákat zengtek az ifjú feleség szépségéről, törékeny alkatáról, göndör fürtjeiről, akibe váratlanul ugyan, de nem meglepő módon Széchenyi is beleszeretett. A grófnak tizenkét évig – Zichy Károly haláláig – kellett várnia, hogy szerelme beteljesedjen. S ez a kihívás nemcsak az asszony iránti érzéseit acélozta meg, de tettvágyát is új útra terelte: Magyarország sorsának akart irányt szabni. Zichy halála után, 1836-ban vezette oltár elé Crescence-t Budán, a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplomban. Crescence magával vitte előző házasságából született hét saját és hét nevelt gyermekét. Széchenyi vállalta a tizennégy gyerek gondját és anyagi terheit. Házasságukból három gyerek született: Béla, Ödön és a kéthetes korában elhunyt Júlia. Crescence mindvégig kitartott férje mellett, egészen a döblingi tragédiáig.
Még nincs hozzászólás