A sírkertek és az emlékezés
"Külföldön sírkertek vannak, nálunk temetők" - írta Szemere Bertalan, a későbbi magyar miniszterelnök, miután sétát tett 1837-ben abban a párizsi Pére-Lachaise temetőben, amelyről Wesselényi Miklós is így emlékezett meg másfél évtizeddel korábban: "Nemében a legszebb, amit eddig láttam." Magyarországon a közgondolkodás szerint nem sétálgatunk szép temetőkben - ezzel a tradicionális tabuval birkóznak azok is, akik nemzeti nagyjaink nyughelyeit, a síremlékek parkjait az emlékezet kiemelt helyeivé kívánják tenni.
A prágai régi zsidó temető parcellái zsúfoltak, a londoni Highgate temetőjének vadregényes sétányain burjánzó növények közt állnak a sírkövek, míg az Arlingtoni Nemzeti Temető maga a rend. A felsorolt, a kegyeletet sokféle módon szolgáló sírkertek egyben közösek: mindegyik turisztikai célpont, a tiszteletadás, a csendes elmélkedés, az emlékezés különleges helyszíne, amely sajátos szemszögből kínál bepillantást egy ország kultúrájába, szokásaiba.
Budapesten is megfogalmazódott már néhány esztendeje, hogy a Pest szívében lévő, arborétumnak is beillő 56 hektáros, a Fiumei út és a Salgótarjáni utca ölelésében lévő temetőkerteket a főváros parkjai, megbecsült nevezetességei közé kellene emelni. Ehhez most már a keretek is adottak, ugyanis tavaly, május 1-jén a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) átvette a Fiumei Úti Nemzeti Sírkert üzemeltetését és vagyonkezelését.
'Az intézet célja – ahogy a NÖRI vezetője, Radnainé dr. Fogarasi Katalin elmondta –, hogy az ország egyetlen állami fenntartású, műemlékileg teljes egészében védett, emblematikus sírkertjének értékeit minél szélesebb körben megismertesse a nagyközönséggel, és bekapcsolja a helyszínt a hazai és a nemzetközi turizmus vérkeringésébe is.' Ugyanez a törekvés a Salgótarjáni utcai zsidó temetővel kapcsolatban is, amelynek szintén a NÖRI a vagyonkezelője.
Magyarországon a halál, s a gyász többnyire személyes, családi dolog – egyfajta szemérem övezi a gyászolók fájdalmát, és az elhunyt iránti tisztelet, szeretet megnyilvánulásait is.
„Be kell vallanunk, hogy a modern társadalom nem tud mit kezdeni a halálélménnyel, a halálra való készülődéssel – írta egy tanulmányában Polcz Alaine, aki a thanatológia tán legismertebb képviselője volt. – Eltávolítja, elkendőzi a problémát, és még a haldoklónak is hazudik. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy az a feszültség, amire nincs megoldás, elfojtásba kerül. A különböző történelmi koroknak és civilizációknak megvolt a halál- és gyászrítusa, pszichológiai feldolgozásmódja. A mai modern természettudományosan gondolkodó ember számára a halál értelmetlenné, tartalmatlanná és így félelmetessé vált.”
Csakhogy így könnyen feledésbe vesznek azok, akikre pedig a nagyobb közösségnek, a nemzetnek is érdemes lenne emlékeznie. A szokásokon pedig csak lassan, körültekintően választott eszközökkel lehet változtatni.
Jó lehetőséget kínál erre a NÖRI új fogadóépülete a Rákoskeresztúri új köztemető nemzeti emlékhelyén, a 298-as, a 300-as és a 301-es parcelláknál, ahol a modern és visszafogott épület belső tereiben interaktív felületeket hoztak létre, amelyeken tájékozódni lehet például az 1956-os eseményekről, az emlékhelyhez szorosan kapcsolódó Kisfogház történetéről, a gyászparkban nyugvókról, de megtalálható az elérhető anyagok között a Jovánovics-emlékmű teljes leírása, valamint rengeteg filmanyag és archív felvétel is.
Még nincs hozzászólás