A mások boldogsága
Kata és Eliza tízéves korukban lettek legjobb barátnők. Akkoriban Kata volt a legvagányabb csaj az osztályban. Bármilyen magas fára fel tudott mászni, a tanárok székére rágógumit ragasztott, és még a fiúk is tartottak tőle.
Eliza magának való, szemüveges, szőke kislány volt, akinek a legjobb szórakozása az volt, ha csendben rajzolgathatott egy sarokban. Hamar meggyűlt a baja a felsőbb évesekkel, gyakran gúnyolták, amiért olyan magas hangja volt, mint egy újszülött kiscicának, és amiért mindig kardigánt és vastag harisnyát hordott.
Eliza és Kata mégis legjobb barátnők lettek, amit talán még ők maguk sem értettek.
Később ugyanabba a gimnáziumba felvételiztek, majd ugyanazon a szakon diplomáztak az egyetemen. Az évek múlásával csak erősödött a barátságuk, szinte már szavak nélkül is értették egymást, előre megérezték, ha a másik kapcsolata zátonyra futott, és már a szakítás előtt kopogtattak egy üveg borral és egy doboz jégkrémmel egymás ajtaján.
De a dolgok hamar megváltoztak, amikor Eliza megismerte Márkot a huszonhetedik születésnapi partiján, melyet egyébként Kata szervezett neki. Azóta eltelt hét év, Eliza és Márk összeházasodtak, és két gyönyörű gyermekük született.
Kata egy multinacionális cégnél helyezkedett el magas beosztásban, és pont annyit bulizik, mint huszonévesen. Nem talált rá a nagy szerelemre, és három hónapnál tovább még sohasem élt együtt férfival. Kata lelkében akkor kezdett növekedni a zöldszemű szörny, amikor azt látta, ahogyan Eliza és Márk egymás kezét fogva ülnek az asztalnál, és a gyerekeik nevetgélve szaladgálnak körülöttük.
Egy vasárnap délután a két barátnő úgy döntött, hogy hosszú kihagyás után együtt ebédelnek, majd elmennek vásárolgatni. A beszélgetés nagyon kínosan indult, a két nő felváltva dicsekedett a csodás életéről, mintha csak pingpongoztak volna.
Kata azzal nyitott, hogy ő állja az ebédet, mert felemelték a fizetését, és nagyobb irodát is kapott. Eliza sem volt rest, elmesélte, hogy a gyerekeket annyira imádják az oviban, hogy sokszor alig tudja őket hazarángatni. Márkról is mesélt, aki a minap egy hatalmas rózsacsokorral lepte meg, és elvitte színházba. Kata erre elmesélte egy kalandos szexuális élményét, majd hozzátette, hogy bár tiszteli a háziasszonyokat, ő el sem tudná képzelni, ha minden egyes napja ennyire kiszámítható és átlagos lenne.
Eliza értette a személyes sértést, és azzal érvelt, hogy ő sem tudja elképzelni, milyen szomorú és magányos lenne, ha esténként senki sem várná otthon. Persze hozzátette, hogy azért tiszteli a szingli nők életvitelét, csak ő képtelen lenne rá. Itt már mindkét nő számára világossá vált, hogy nincs értelme tovább kertelni. Az igazság az, hogy eltávolodtak egymástól, és már semmi közös nincs bennük.
Hazafelé menet Kata elképzelte, ahogyan a családi asztalnál ülve egy kedves férfi a kezét fogja, amíg a gyerekei az asztal körül szaladgálnak és nevetgélnek. Eliza pedig nagyot sóhajtva arra gondolt, milyen jó lenne, ha lenne egy szeretője, aki erőt adna ahhoz, hogy el merje hagyni a férjét.
Még nincs hozzászólás