'A legfájóbb titkaimat nem adom ki soha'
Csupa vibrálás, csupa nevetés, csupa élet. Két próba között találkozunk, épp csak össze tudunk hozni egy órát, mert idén még több premier is vár rá. Amikor nem a színpadon nevettet, akkor fest, és kerámiákat készít. Vagy próbál bejutni a városba.
RIDIKÜL MAGAZIN Mindig ilyen nehéz veled időpontot egyeztetni?
ESZTERGÁLYOS CECÍLIA Nem, nem mindig, de most nagyon divatba jöttem. Vannak, persze, nyugodtabb időszakok is, ez a pályám során hullámszerűen változott. De egész egyszerűen ilyen a siker természete. Amikor így besűrűsödnek a dolgok, az mindig arra vezethető vissza, hogy az egyik dolog hozza és vonzza a másikat, ám alapvetően az elmúlt hatvan évnek köszönhető ez a pörgés. A kitartó, folyamatos munkának és jelenlétnek hála, hogy még mindig placcon vagyok.
RM Te ezt élvezed?
EC Igen, nagyon! De most például azt éreztem, hogy elfogy az energiám, míg ideértem. Nyolc éve vidéken lakom, naponta négy órát vezetek, oda-vissza, oda vissza. Nagyon szeretem a környezetet, imádom a házat, ez az utazgatás a szükséges rossz az egészben. Bár előzőleg az Istenhegyi úton laktam, az sem a város szíve. Könnyebb lenne, ha lehetne normálisan közlekedni. Minden utat javítanak, feltúrnak, lezárnak. Amerre jövök, ott is körbe van minden kerítve, de semmit nem csinálnak, csak le vannak téve a bábuk, és senki nem szól egy szót sem. Úgy látszik, a magyar ember nyugodt, béketűrő fajta, fejszét lehet belevágni a fejébe, és meg sem kérdezi, miért. Ez egy fejsze, állapítja meg, és belenyugszik. Persze, én sem tudok tenni semmit, én is csak tűrök, és rostokolok a dugókban.
RM Ezeken a hosszú autóutakon mit szoktál csinálni? Zenét hallgatsz? Gondolkodsz?
EC Szöveget mondok. Vagy magam mellé veszem a szöveget, vagy ha már tudom kívülről, és megyek játszani, akkor itt van a kis magnóm, végszavakkal, amin minden aktuális darab rajta van. Hallgasd csak, azt is rámondom, hol tartunk épp! Harminckettedik oldal: „Dezső, nem, ezt én nézni sem tudom” – szól A nagyvizit végszava! És itt jövök én: „Ne adjanak neki pálinkát, elpatkol! Ide tartozom, felelős vagyok érte!” Ha régen játszottam valamit, nem csupán a végszavakat, hanem a saját szövegeimet is felmondom, hogy jobban tudjam memorizálni őket.
RM A rendezők fedezték fel benned annak idején a komikát, vagy mindig is ilyen voltál?
EC Az egyéniségemben rejlett. De számomra nemcsak az volt a fontos, hogy elhumorizáljak magamban, hanem az is, hogy mások megértsék ezt. Leginkább a finom iróniát szeretem, de azt tapasztalom, hogy erre sokan nem fogékonyak, vagy egyszerűen csak félreértik.
RM Előfordult a pályád során, amikor igencsak szükség volt a humorodra?
EC Végig. Folyamatosan. És mindig segített is. Persze, ha jön a hidegzuhany, kicsit nehéz, de tudok csuklóból visszaválaszolni. Ha rémes helyzetbe hoznak, könnyen visszazökkenek a magam egyensúlyába, és azt kívánom az ellenfelemnek, hogy inkább költse a pénzét gyógyszerre ő.
RM Nemrég játszottad a Centrál Színházban, Kővári Kati társulatában a Blixen bárónő szerelmeit. Nagyon meglepett, hogy a karakteretek mennyire hasonlít egymáshoz. Mikor talál rád egy-egy szerep?
EC A bárónó és közöttem tényleg van hasonlóság, de azért inkább azt mondanám, hogy egy jó szerepnél teljesen mindegy, milyen az egyéniségem. A jól megírt, érdekes karakterben magunkra lehet találni. Már amikor a szövegkönyvet olvasom, érzem, hogy talál-e a személyiségemhez, vagy sem. Ha ezer dolog jut eszembe róla, a létéről, ha rácsodálkozom, hogy a szereplő ezt vagy azt mondta, és nekem beugrik, hogy én hasonló helyzetben hogyan másképp vagy éppen mennyire hasonlóan reagáltam, már tudom, a figura az enyém lehet. Olyan régóta élek, olyan régóta járok a Földön, hogy már egyszerűen megérzem, ha egy szerep nekem való.
RM És mi mozgat, mikor nekiállsz festeni, kerámiázni?
EC Az élet motivál. A vágy, hogy minél többet adjak ki magamból. Számomra is érdekes folyamatosan megtapasztalni, mennyi minden mozdul meg bennem, hogy maradt még elég munícióm, van még bennem anyag.
RM Miképp dől el, hogy mit fogsz ábrázolni?
EC Van úgy, hogy fényképből, vagy egy-egy előbukkanó emlékből dolgozom. Máskor pedig lenézek a földre, mint most is, és észreveszem: ott egy arc! Lám, milyen jó színésznő vagyok, te is rögtön odanéztél! Sokat játszom a privát életemben is, szeretem megviccelni az embereket. A rendezőket is. Például az órámra nézek, és felkiáltok: „Bocsáss meg, kimegyek, megjött a gyerek!” Persze, nem jön ilyenkor senki, csak egy kis levegőre vágyom. Vagy harminc éve, amikor utoljára a rádióban dolgoztam, nagyon untam már az egyik olvasópróbát. Mondtam, hogy ezer bocsánat, de el kell mennem a gyerekért. És másnap, mikor újra találkoztunk, aggódva kérdezték, odaértem-e. „Oda, persze” – feleltem, és mindenki megnyugodott.
RM Sokat festesz kutyákat.
EC Mert nagyon közel állnak hozzám. A lovak is, bár én magam nem lovagolok. Elmondhatom, hogy úgy általában szeretem az állatokat, volt nekem is két kutyám, sajnos nemrég haltak meg. Most kérésre festek egy kutyust, collie-t. Ő már nagyon öreg, de meg fogom örökíteni azt is, milyen volt fiatalon.
RM Több képed van társulati ülésekről, kollégákról is.
EC Ó, igen, csupa mosoly képek, de persze nem írom oda, kiről készültek, így a kicsit kiforgatott ábrázolásokon senki sem tud megsértődni. Az életből ellesett pillanatokon kívül egyébként a csúnyák és az öregek inspirálnak. Nagyon szeretem az öreg arcot, lenyűgöz, mennyi mindent tud kifejezni. Ráadásul sok öreg vesz körül, és az érdekes, kimunkált, megélt vonások elbűvölnek. Szépnek ott vannak a fiatalok úgy, ahogy vannak, az számomra nem olyan izgalmas. De egy öreg arcon felsejlik az egész élet. Szeretek néha elrejteni is dolgokat a képeken. Ha nehéz helyzetbe kerülök – mint mikor egy-egy színházban megkérnek, álljak fel a székemből addig, míg másvalaki helyet nem foglal ott –, akkor a feszültséget egy vidám, színes, de azért kifejező képbe fordítom. Volt, hogy lefestettem, mennyire szétfutottak a vonásaim. Persze, nem fényképek ezek, nem feltétlenül én vagyok ilyenkor a képeken, hanem a lelkem. Azt mutatom fel ilyenkor, amit érzek, ahogyan érzem magam.
RM Nemrég édesanyád arcát mintáztad meg. Hasonlítotok.
EC Még nincs kész a mű. Többen kérdezték közben, milyen érzés őt megjelenítenem, nehéz-e. De számomra ez épp, hogy nem nehéz. A Mama mindig velem van, és munka közben még intenzívebben érezhetem a jelenlétét.
RM A szellemed soha nem pihen, mutatja ezt az is, hogy az interneten zajló versmegosztó játékban is részt vettél.
EC Nem vettem részt, mert úgymond nem hívtak ki, szerintem senkinek meg nem fordult a fejében, hogy szívesen játszanék. Ezért hát küldtem magamtól, csak úgy, egy számomra nagyon fontos verset, Adytól a Köszönöm, köszönöm, köszönöm címűt. Annyira szeretem azt a költeményt! Sajnos nem nagyon lehet sehol előadni, mintha nem értenék, és ezért mindenki magára vonatkoztatja. „Napsugarak zúgása, amit hallok, / Számban nevednek jó íze van". Magához az Úristenhez szól a vers, semmiképp sem konkrét, élő személyhez.
RM A mű köszönet az életért, a sok gyönyörűségért, amit kapunk. Ezek szerint te is mélységes hálát és örömet érzel azért, ami körülvesz.
EC Maximálisan.
RM Még az ilyen fáradt napokon is?
EC Igen, persze, bár most tényleg nagyon fáradt vagyok, és ki is vagyok bukva. Valaki úgy a kocsimnak jött hátulról, hogy ihaj. Különösebb tragédia nem történt, csak épp az autó behorpadt hátul, meg a kislámpa kiégett. Az ütközés után csak az őrült fékcsikorgást hallottam, és már hajtott is tovább a jóember. Döbbenetes, milyen szemtelenek az utakon. Én megúsztam ugyan, de az már sokkal, de sokkal elszomorítóbb, hogy amikor valakit elütnek, akkor is szemrebbenés nélkül továbbmennek.
RM És ha felismerik, hogy te ülsz a volánnál?
EC Az nagyon kedves tud lenni. Folyamatosan szembesülök vele, mennyien szeretnek. Nemrég volt egy kis balesetem, a Fény utcai piac környékére járok kezelésekre. Ott volt három baba-néni…
RM Baba-néni?
EC Akik olyanok, mint én. Mi már baba-korúak vagyunk, nem? Nos, ők csak úgy odakiáltották, hogy én vagyok az egyik kedvencük. Ilyenkor egyik pillanatról a másikra elillan a fáradtságom, és újra frissnek, energikusnak érzem magam.
RM Nagyon harmonikus a házasságod, sok közös képet meg is osztotok magatokról. Nyilván ez a stabil, szeretetteljes viszony is hozzájárul ahhoz, hogy ilyen biztosan tudod tartani a frontot a sok feladat között.
EC Valóban, a férjem fantasztikus ember. Kettőnk közül egyébként ő az agy, ahogy viccesen szoktuk mondani. Mindenben tudok rá támaszkodni. De a legfontosabb az – mindkettőnk számára –, hogy hagyjuk egymást repülni. Mindkettőnknek megvan a saját élete és munkája, a két világ önmagában is erős, így tudunk egymást támogatva létezni.
RM Eljön a bemutatóidra?
EC Hogyne. De van úgy, hogy megkérem, ne jöjjön. Ha olyan a szerep. Ami nagyon személyes, ami nagyon stimmel velem, a belső lényemmel, azt nem szeretem, ha a közeli emberek látják. Bár úgy tűnhet, roppant közvetlen ember vagyok, hogy kiteszek mindent, ez nem így van. Nem vagyok kitárulkozó a mélységekben, a legfájóbb titkaimat nem adom ki soha. És ha egy-egy ilyen titok egybeesik egy általam megformált szereppel, arra az, aki engem szeret, nem jöhet el. A bátyám rendező, de még ő sem.
RM Mit szólnak ehhez? Ezzel kizárod őket!
EC Jól akarom érezni magam a színpadon. Voltam már sokszor úgy, hogy azt hittem, túl tudom tenni magam azon, hogy színpadon ennyire kiadom magam, de már világos, hogy nem megy. Ilyenkor mindig villog a fejemben a vészjelző, hogy vajon a szeretteim mit szólnak ahhoz, amit látnak, és leblokkolok. Nekem játszanom kell, szabadon és gátlás nélkül. Nagy szerencsém van, hogy akik fontosak nekem, ezt is elfogadták.
Még nincs hozzászólás