A kék fülbevalós lány
Hát, kedves fiatal barátnőm, igazad van. Nincs annál komolyabb hierarchia, mint ami a gyerekek között már az óvodában kialakul. Miként már akkor megjelenik az első szerelem, sőt a féltékenység is. Én is, ma is pontosan emlékszem a helyre, amelyet az óvoda társadalmában elfoglaltam, s ez nem volt túl előkelő.
Volt köztünk egy kislány, akibe minden fiú szerelmes volt. Az a fiú is, aki nekem annyira tetszett. A kislány, vetélytársnőm az óvodában, olyan volt, akár egy játék baba. Apró volt a keze, lába, sok színes gyöngy fűzve a hajába. Éppen olyan, amilyen én szerettem volna lenni. De én kicsit duci voltam, rövidre nyírt hajú, és fiús.
Rettenetesen irigyeltem őt. Szőke haja két ugráló varkocsba fonva, rajta két hatalmas piros pettyes masnival szaladt előttem. Nyakában vékony aranyláncon medál lógott. Fülében apró, kék köves fülbevaló. Ujján gyűrű, benne piros üvegből kő, csillogó.
– Jössz? – kérdezte, amikor párba állva az udvarra kimentünk. Csöpp tenyerét nyújtotta, ujján a csillogó üveg, rubinpiros. Boldog voltam, ha megérinthettem, és rettenetesen szomorú, amikor nem engem hívott játszani.
Nem volt ez durva megalázás, mégis ma is fáj, ha rágondolok. Fájt, hogy a fiúk mindig őt hívták játszani. És az még jobban fájt, hogy Tomi is mindig őt választotta, amikor adj, király, katonát! játszottunk.
Amikor két sorba állva megfogtuk egymás kezét, az egyik sor így kiáltott: adj, király, katonát!, mire a szemben álló sor így válaszolt, nem adok. Mire emez, akkor szakítunk.
És Tomi mindig őt szakította, soha nem engem. Fájt, pedig még nem tudtam, mi az a szerelem.
Mégis időről időre kijelentettem, szerelmes vagyok. Legelőször ahogy illik, az apukámba. Biztosan tudtam, hogy hozzá fogok feleségül menni. Nyilvánvalóan ez a megoldás. És ezt meg is mondtam.
Apu, ha megnövök, hozzád megyek feleségül. Ám ekkor jött a hideg zuhany. Ha megnősz, mondta az apukám, találkozol majd egy fiúval, szerelmesek lesztek egymásba, mindig együtt akartok lenni, és ezért hozzámész feleségül.
Emlékszem, hogy a gondolat, hogy én egy vadidegen fiúval legyek, lakjak, aludjak együtt, képtelenségnek látszott. De idővel beletörődtem. A felnőttek állandóan azt kérdezték, hogy ki a leghelyesebb fiú az óvodában.
Némi gondolkodás után úgy döntöttem, hogy Tomi az. Mert Tomival pompásan lehetett sarazni, megmutatta, hogyan kell állva pisilni, ő is cumizott a takaró alatt. Ezért szerelmes lettem belé, és féltékeny kék fülbevalós, rubinpiros gyűrűt viselő barátnőmre.
Emlékszem, hogy a papám örült a kijelentésnek, Tomi tényleg helyes fiú mondta, göndör fekete haja van, és szép ruhákat hord. Persze engem kicsit sem érdekelt Tomi göndör haja meg ruhája, csak a sarazás, pisilés és cumizás. De akkor megtanultam, hogy egy férfinak milyennek kell lennie. És nagyon sok időnek kellett eltelnie, mire rájöttem, hogy óvodásként nagyon is igazam volt.
A szerelemnek semmi köze nincs a göndör hajakhoz vagy a ruhákhoz. A szerelem a kéz, az orr, a száj, és annak a nem csak pisilésre való testrésznek a vágyakozása. A szerelem az újra megtalált intimitás, anyánk ölének emléke. Ekképp, első, óvodai szerelmem, miként a mardosó féltékenységem is, valódi volt, bár a felnőttek csak mosolyogtak rajta.
Még nincs hozzászólás