A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A hazugság anatómiája

A hazugsággal foglalkozó szakemberek szerint egy átlagos ember egy 10 perces beszélgetés alatt legalább háromszor hazudik. Vagy legalábbis füllent, lódít, kamuzik, blöfföl. Na jó, de mi a különbség?

Fotó: Shutterstock.com

Hazánk évtizedeken keresztül két legismertebb és legnagyobb szaktekintélynek örvendő pszichológusa, Ranschburg Jenő és Popper Péter azonos álláspontot képviselt a hazugság megítélésével kapcsolatban.

Ranschburg szerint az, aki valamilyen érdekből a valóságnak nem megfelelő állítást tesz, hazudik. Popper is azt vallotta, hogy a rosszindulatú indíték különbözteti meg a hazugságot a lódítástól. Előfordulhat az is, hogy nem hazudunk, csak valamilyen tényt elhallgatunk, mert valamilyen hátránytól kívánjuk megóvni magunkat. Vagy azért nem mondunk el valamit, mert úgy véljük, nem tartozik a másikra. Ezek szerint folyton hazudunk?

A szakemberek szerint igen. „El kell fogadnunk, hogy hazudnunk kell rendületlenül, Istennek, szerelmünknek, barátunknak, főnökünknek, munkatársainknak” – fogalmaz Popper Péter a Hazugság nélkül című könyvében, amely a legtökéletesebb anatómiája a hazugságok lélektanának.

Miért hazudunk?

Popper szerint azért, mert elvárják tőlünk. Azért, mert az igazságot nehéz elviselni, még saját magunkat sem viseljük el minden ellentmondásunkkal együtt. És azért is, mert félünk a következményektől. Vagyis legtöbbször félelemből hazudunk.

Félünk, hogy megbántunk az igazsággal valakit, félünk, hogy ha őszinték vagyunk, elveszítjük az állásunkat, nem fognak szeretni minket. Félünk a megtorlástól, attól, hogy elveszítjük a barátunkat, párunkat, gyerekünket. Életünk ugyanis tele van fenyegetéssel. Nem mindig, nem mindenhol és nem egyformán mindenkinek. Az, hogy mennyi félelemmel telítődik az élet, az a társadalmi atmoszférától, a társadalomban elfoglalt státusztól, anyagi helyzettől is függ. A magánszférában pedig attól, milyen társakat választottunk.

Mikor hazudunk?

Popper szerint az emberek akkor hazudnak, ha kérdezik őket. Ezért két olyan kérdés is van, amit jobb nem feltenni. Az egyik a „hol voltál?”, a másik pedig a „mikor jössz haza?”. Ez a két kérdés ugyanis azt jelzi, hogy birtokolni akarom a másik embert.

Van ugyanis egy rendkívül káros tévedés, amely azt gondolja, a szerelem az, ha nincs titkunk egymás előtt. Pedig az ember nem tulajdon. A szeretet nem azt jelenti, hogy nem lehet örömed nélkülem, nem lehet titkod előttem. Minden embernek joga van ahhoz, hogy megőrizze életének bizonyos intimitásait. Szükségünk van a hallgatásra, arra, hogy a hetedik ajtó zárva maradjon.

Amikor az örökösen zaklató kérdések hatására valaki azt mondja. Bevallom. Tegnap lefeküdtem az egyik kollégámmal. Mi értelme van ennek az őszinteségnek? Ezt akartuk megtudni? Szakítani akarunk? A partnerünk szakítani akart? Dehogy! Ez a kaland csak epizód volt az életében. Semmi értelme sincs olyasmit keresni, amit az ember nem akar megtalálni.

Ráadásul a vallomás a vallomást tévő helyzetét könnyíti meg. Ó milyen becsületes voltam, mondja, és nyugodtan leül vacsorázni. A kérdező pedig lelkileg megvonaglik a fájdalomtól. Ezért ne kérdezzünk, tanácsolja Popper. Ha akarja, úgyis elmondja. Ha nem akarja elmondani, akkor pedig hazudnia kell. Szabadjon hallgatni. S ha máshogy nem megy, szabadjon súlytalan dolgokban akár hazudni is. Azonban fontos dolgokban soha.

Az illúziók hazugságáról - vagyis az élethazugságokról

Az ember nem élhet az illúziók hazugsága nélkül, mondta Popper. Aki megfosztja ettől, az nem orvos, nem szerető társ, és nem is őszinte. Az igazság ugyanis nem egyszerűen csak a hazugság ellentéte.

Ma mindenki az önismerettől várja sorsa megváltását. Azt gondolja, ha megismeri önmagát, akkor majd mindenre képes lesz. A ma divatos könyvek, tanfolyamok vásárlói nem számolnak azzal, hogy a lelki tükör nem csak a szépet mutatja majd. Nem véletlen az, hogy elfojtjuk apró karakterhibáinkat, aljasságainkat.

Megint csak arról van szó, hogy olyasmit keresünk, amit igazából nem is akarunk megtalálni. Élhetünk-e az illúziók hazugsága nélkül? A megvalósíthatatlan álmok álmodása nélkül? A búvóhelyet nyújtó árnyékok nélkül? A tiszta, hideg, kemény fényben?

Nem! Aligha létezik olyan ember, aki ép lélekkel elviselné, ha valaki levetítené neki élete igaz történetét. Ez ugyanis az utolsó ítélet dolga. Ráér. Amikor majd, ahogyan Pilinszky írja: „Táblára írva nyakadba akasztják történeted”.

Baj-e, ha hazudunk?

Igen. Ha ártó szándékkal hazudunk, ha élvezettel, lelkiismeret-furdalás nélkül, hatalomvágyból, a félrevezetés szándékával, rosszakaratból. Az efféle hazugság tönkreteszi a bizalmat, létrehozza a gyanakvás légkörét, a fenyegetettség atmoszféráját, és újabb hazugságokat indukál.

Olyan, mint a vaktában kilőtt puskagolyó, nem tudni, hol csapódik be, és milyen rombolást okoz. A gyakori, szándékos hazugságnak ráadásul van egy belülről züllesztő hatása. Belső elrongyolódáshoz vezet.

De addig, amíg kettő vagyok: valaki, aki hazudik és valaki, aki haragszik érte, nincs nagy baj. A tízparancsolat sem azt mondja, „Ne hazudj!” Annyit mond: „Ne tégy hamis tanúbizonyságot!” Mert Isten jól ismeri az embert, ezért óvatos és mértéktartó. Ne akarjunk mi sem többet! Legyünk hűségesek az ősi törvényhez. Se hazugsággal se másféleképpen ne ártsunk senkinek.

Hazudni boldog szeretőt

Becslések szerint a nők 53–67 százaléka rendszeresen színleli azt, hogy eljut a csúcsra. De vajon miért hazudunk az ágyban?

Alfred Kinsey, a híres-hírhedt amerikai biológus emberi szexualitással foglalkozó kutatásai radikálisan alakították át a nyugati világ e témában való gondolkodását. A Kinsey-jelentés első kötete a férfiak, második a nők szexuális életéről forradalmasította a szexualitás kutatását, majd tudományát. A szexológiát. Kinsey sokat foglalkozott a nők orgazmusával, és arra az eredményre jutott, hogy a férfiak 85 százaléka él abban a hitben, hogy párjának volt orgazmusa a legutóbbi együttlétük során, azonban a nők mindössze 64 százaléka állítja, hogy valóban volt. Vajon mért?

A szexológusok szerint azért, mert a férfiak 90 százalékát érdekli, hogy szexuális együttlétük során a nő átélt-e orgazmust. Ezt saját szexuális képességeik próbájának tekintik. A nők számára azonban ez az elvárás olykor terhes. A nők szeretkezése nem mindig és nem csupán szexuális indíttatású. Őket inkább a párjukkal való érzelmi összeolvadás, az intimitás elérésének reménye vezérli. Ezért gyakran hazudnak. Amikor úgy tűnik, hogy a férfi szexuális csúcspontja közeleg, megjátsszák az orgazmust, hogy ezzel teljesebbé tegyék szerelmük élményét. Azok a nők, akiket párjuk mindig megkérdez az aktus után, hogy eljutottak-e a csúcsra, nagyobb valószínűséggel színlelnek kielégülést, mint azok, akiknek a partnere nem kérdez rá erre. A színleléssel főként partnerüket akarják megóvni attól, hogy rossz érzéssel élje meg együttlétük „sikertelenségét”. A nők tehát azért hazudnak boldog aktust, hogy megtartsák partnerüket.

Persze a nők számára is fontos, hogy eljussanak a csúcsra, de nem annyira, mint a férfiaknak. A megkérdezett nők 68 százaléka azt állította, akkor is együtt maradna a partnerével, ha soha nem élne át vele orgazmust.

Hazudik a gyerek - de mégis ki hazudik kinek?

Az ember úgy reméli, neki aztán majd nem hazudik a gyerek. Mert abban a bizalommal teli családban, ahol az igazságnak van értéke, ahol nincs elhallgatás, kimondatlanság, csak esetleg titok, az is csak karácsonykor meg születésnapkor, na, abban a családban tényleg felesleges dolog becsapni a másikat. Különösképp, ha az az illető az ember anyja. Egy anya legalábbis így reméli.
Az, hogy nincs hazugság, mellébeszélés, persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne meg a maga kis titka mindenkinek. Az óvodásnak, a kisiskolásnak, hát még egy kamasznak. Nem beszélve a felnőttről. De az, hogy ezzel bántanánk bármelyiküket, elő nem fordulhat. Evidencia.
Aztán egyszer egy napon, egy amúgy is nagyon zűrös novemberi napon úgy alakul, hogy egy kisfiú behuppanva a kocsiba valamit az anyja orra alá dug. „Most találtam itt az avarban” – mondja halkan, bűnbánó tekintettel. Az anyja látja jól az arcát, majd a lehajtott fejét a visszapillantó tükörből. „De ugye megtarthatom?” – kérleli a gyerek, és már nyújtja a maszatos kezét azért a kis fémtárgyért, amely első pillantásra is egy igen értékes (értsd, drága) holmi.
„Ezt valaki elveszítette – vágja rá rögtön az anya –, vissza kell, hogy kapja. Képzeld csak el, ha veled történik ilyesmi. Te is szeretnéd, ha egy kedvenc tárgyad visszatérne hozzád. Biztos itt az iskolában van a gazdája, majd holnap leadjuk a portán” – mondta, és már indított is, rohantak valahova.

Másnap reggel az a kis ketyere az anya táskájának mélyén lapult, már épp nyúlt volna érte, amikor egy másik anyuka azt mesélte a portánál ácsorogva, hogy lába kélt az egyik osztálytárs értékes zenelejátszójának. „Az ész megáll, hát miért kell egy gyereknek ilyen drága cuccot az iskolába hozni? – kérdezte tőle. – Csoda, ha megszédülnek tőle ezek a kisgyerekek?”
De az említett anyuka, aki úgy gondolta, az ő gyereke nem hazudik, már csak biccentett egyet, furcsán érezte magát, és sápadtan kilódult az iskolából. Egész álló nap ez járt a fejében, kombinált csak, hogy mi történhetett. De hiszen látta, amikor az ő gyereke felvette az avarból azt a kis izét, vagy nem is látta, csak az a fülhallgató volt olyan koszos… minden összekeveredett.
Este kérdőre vonta a gyereket, szépen csendben, nyugalomban, kettesben voltak.
A gyerek állította, hogy találta, persze tudta már, hogy pont egy ilyen tárgyat loptak el az osztálytársától. „Szóval találtad? Nem vetted el, ugye, mert az nagyon csúnya dolog lenne!” – nézett rá. A kisfiú bólintott, mindvégig a szemébe nézett, egyenesen bele a szemébe. „Nem” – mondta még egyszer, majd felállt, és az építőkockáihoz indult.
Az anya pedig magára maradt a legnagyobb kérdéssel, amit valaha is meg kellett válaszolnia. Ártson-e a gyerekének azzal, hogy egy be nem vallott tettét ő most felfedi? És ha tényleg nem ő volt, ha tényleg úgy történt, ahogy a gyerek mondja? Ha nem hazudik, de ezzel most kabátlopásba keveredik. És úgysem hinné el senki, hogy nem ő volt… Hazugnak pecsételnék meg a gyereket, mellé még azt is mondanák, tolvaj… Mit tegyen?

Kedves Olvasónk!
Mit gondol, vajon hogyan ért véget ez a történet? Ön szülőként hogyan oldana meg egy ilyen helyzetet? Hazudna a gyerekkel együtt, és meglapulna? Vagy az iskolában felfedné azt a titkot, amelyről még ön sem tudja, hogy igaz-e.
Ha e-mailben megosztja velünk véleményét, kérjük, küldje el a level@ridikulmagazin címre! A beérkezett leveleket később lapunkban is megjelentetjük.

Teszt

Azt gondolod, hogy te sohasem hazudsz? Mindig őszinte vagy?

Hát lássuk!

Teszteld magad!

 

 

Mit gondolsz, akkor is igazat kell mondani, ha megbántunk vele másokat?

a) Nem (0 pont)

b) Kockázatos (3 pont)

c) Néha fájdalmas, mégis a lehető legjobb megoldás (5 pont)

 

 

2. Ha észreveszed, hogy valaki hazudik

a) Úgy teszel, mintha nem vetted volna észre (3 pont)

b) Próbálod megbeszélni vele a dolgot (5 pont)

c) Konfliktushelyzetben a fejéhez vágod (0 pont)

 

3. Szoktál a legbelsőbb titkaidról beszélni?

a) Gyakran és bárkinek, aki meghallgat (0 pont)

b) Soha, hiszen ezek a dolgok csak rád tartoznak (3 pont)

c) Ritkán, és csak a hozzád közel állókkal (5 pont)

 

4. Szerinted fontos a divat?

a) Persze (0 pont)

b) Értelmetlen pénzkidobásnak tartod (3 pont)

c) Fontos, de csak mértékkel (5 pont)

 

5. Mit gondolsz, hogy látnak téged mások?

a) Titokzatosnak tartanak (3 pont)

b) Őszinte embernek gondolnak (5 pont)

c) Sokan fecsegőnek tartanak (0 pont)

 

6. Mindig mindenről elmondod a véleményed?

a) Igen, fontos nekem, hogy meghallgassanak (0 pont)

b) Nem, jobb a békesség (3 pont)

c) Attól függ, hogy mennyire fontos dologról van szó (5 pont)

 

7. Társaságban észreveszed, hogy van egy szakadás a szoknyádon, mit teszel?

a) Úgy csinálsz, mintha észre sem vetted volna (3 pont)

b) Kérsz egy varrótűt a vendéglátódtól (5 pont)

c) Nem érdekel, nem törődsz vele (0 pont)

 

8. Az alábbi tulajdonságok közül ezeket tartod magadban a legértékesebbnek?

a) Hogy kerülöd a konfliktusokat (3 pont)

b) Hogy őszinte vagy (5 pont)

c) Hogy szókimondó vagy (0 pont)

 

9. Ha meghívnak egy unalmas eseményre

a) Elmész, hiszen udvariatlanság lenne visszautasítani (3 pont)

b) Kedvesen, de határozottan nemet mondasz (5 pont)

c) Kitalált indokokkal mented ki magad (0 pont)

 

Értékelés

45–40

Jól ítélted meg magad, amikor azt gondolod, hogy őszinte, nyílt ember vagy. Valóban csak a legritkább esetben szoktál hazudni. Még akkor is őszinte vagy, ha tudod, hogy ez esetleg nem tesz jót a kapcsolatodnak, a karrierednek. Azonban mindig sikerül úgy elkerülni a hazugságokat, hogy nyíltan, de megértőn, toleránsan hozod szóba a problémát. Nem véletlen tehát, hogy környezeted megbízható embernek tart, olyannak, akiről tudja, hogy mindig őszinte.

39–20

Zárkózott ember vagy, aki nem szívesen osztja meg legbelsőbb félelmeit, aki fél a visszautasítástól, és attól, hogy esetleg megbánt másokat. Ezért bár nem vagy őszintétlen, előfordul, hogy elhallgatsz dolgokat, szőnyeg alá söpörsz problémákat. Talán el kellene gondolkodnod azon, hogy mi történik, ha nyíltabban megmondod a véleményedet, megosztod néhány számodra fontos emberrel a titkaidat. Meglátod, ha így teszel, akkor sem dől össze a világ.

19–0

Néha kicsit túlzásba viszed az őszinteséget. Azzal, hogy mindenkinek mindent elmondasz magadról, és persze másokról is, azzal jár, hogy néhányan tolakodónak tartanak. Ráadásul ha rögtön mindenről elmondod a véleményed, azonkívül, hogy megbántasz vele másokat, esetleg elhamarkodottan ítélkezel. Vigyáznod kell, nehogy a többiek súlytalannak gondoljanak, olyannak, aki folyton fecseg, de nem kell komolyan venni. Próbálj meg tízig számolni, mielőtt beszélsz. Ez nem azt jelenti, hogy mást mondj, mint amit gondolsz, csak légy empatikusabb, és próbálj meg óvatosabban fogalmazni. 

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!